Honoré de Balzac: Eugénie Grandet / A harmincéves asszony

@robertjordan felhívásának köszönhetően, és annak, hogy volt otthon egy Balzac kötetem, a határidő lejárta előtt nem sokkal csatlakoztam az eseményhez – ahogy ott is leírtam, csak az egyik írást terveztem elolvasni, hogy meglegyek határidőre, és a másodikkal szerettem volna kezdeni – de valami miatt mégsem így lett, az Eugénie Grandet lett a választottam, és nem bántam meg – Balzac csodálatos szépséggel, bájjal és igazi humorral kezeli a szavakat – igazi mester! már gimiben megkedveltem, és ennek az eseménynek hála, újabb művét olvastam el – és ismét bebizonyosodott, hogy nagyon jó író; bár realista és oldalakon keresztül is eltart, míg leír, jellemez valakit, mégsem lesz sohasem unalmas… a tragikussá fejlődő eseményeket, helyzeteket mindig feloldja egy épp jó helyen otthagyott humorral, csipkelődő, fanyar megjegyzéssel, pletykákkal;
emberjellemzései aprólékosak, találóak, ami rendkívüli emberismeretről és odafigyelésről ad tanúbizonyságot, mintegy használati utasítást ad egy-egy karakterrel való találkozáshoz az életben; pontosan festi elénk a hőseit kívül-belül – olyannyira, hogy látod magad előtt, pl. a bibircsókot, himlőhelyet egy-egy főhős arcán, vagy érzed a fösvényt belülről mardosó, különféle érzéseket, a fiatal lány szívében fejlődő első szerelmet, az anya óva féltését lánya felé, az odaadó, parancsolójának feltétel nélkül engedelmeskedő szolgát, a zsugori körül nyüzsgő, kisvárosi, gazdagabb-szegényebb, nemesek számításait, az érdekből simuló hercegeket, ügyvédeket, a tönkrement ifjú bánatát, kétségbeesését…stb.
Nagyon tetszik az író stílusa, igazán élvezetes olvasni, néha úgy éreztem, nem is 200 éve íródott – nem érződik a realista klasszikusokra oly sokszor jellemző „por”, a történelmi lassúság, sokkal inkább a szellemi (humoros) frissesség, eszesség, játékosság. A szereplők is konkrét „hús-vér” alakok; Charles, az unokafivér „párizsias” alakját kivéve – ő távoli maradt szomorúságával, problémájával, szívügyeivel egyetemben; továbbá piperkőc, beképzelt, némi érzelemmel rendelkező fiú…
Személy szerint én szeretem az ilyen írásokat, amelyekben a főhős szép ívű fejlődésen megy keresztül; Eugénie, annak ellenére, hogy „csak” egy „agyatlannak titulált” jómódú lány a 19. századból, mer gondolkodni, jár az esze és fel is fogja azokat a dolgokat, tényeket, amik körülötte történnek és befolyásolják élete, ill. a hozzá közelállók életét. Sőt, amiket megtapasztal, amire saját eszével rájön, nem hagyja nyugodni, kérdez, gondolkodik, megoldást keres, és talál – azaz tesz is sorsáért. Örülök ennek a lányalaknak, aki ösztönszerűen, saját maga képes meglelni a helyes utat, és azon haladni – a jó erkölcs határain belül maradva –, még ha ezzel atyja fergeteges haragját is váltja ki; örülök az anya – igaz, életében egyszeri – bátor viselkedésének, hogy férje haragjának ellenállva mert kiállni lánya mellett, szembehelyezkedve az addigi, meghunyászkodásokkal, férjének való behódolásokkal teli életvitelével. És igazán mondom, hogy_örülök_ ennek a kőszívű, fukar kádármesternek is, mert ha másra nem is, talán a jövőre nézve megtanított egy kicsit arra, hogyan kell(ene) egymás mellé rakni a garast… Ez egy nagyon építő mű, hihetetlen, hogy Balzac fiatalkori alkotása.

Az _"A harmincéves asszony"_ c. kisregényt @Frenki _Franciázzunk!_ kihívásához olvastam el: http://moly.hu/ertekelesek/787925

Idézetek:

Európa Könyvkiadó, Budapest, 1976. (Eugénie Grandet)

A pénzügyekben Grandet úr egyszerre volt tigris és óriáskígyó: mozdulatlanul meglapult, és hosszan bűvölte áldozatát, rávetette magát;azután szétnyitotta pénzes zacskójának torkát, elnyelt egy csomó tallért, és nyugodtan leheveredett, mint a kígyó, amikor emészt; érzéketlen volt, hideg, módszeres.

p. 14.

A két ablak közötti falhoz egy rozzant intarziás játékasztalt tettek, amelynek a lapja sakktábla volt. Az asztal fölött fekete szélű ovális barométer függött, fából faragott aranyozott szalagcsokrok díszítették, amelyeket azonban a szemérmetlen legyek úgy lecsintalankodtak, hogy az aranyozás csak az emlékekben fénylett.

p. 21.

Kádármester lévén, a testi erőből ítélt, felismerte, milyen előnyei származhatnak ebből a széles csípejű, vállas, lapáttenyerű, herculesi termetű nőszemélyből, aki olyan szilárdan áll a lábán, mint egy hatvanéves tölgy gyökerei a földben, s akinek becsületessége éppoly ronthatatlan, mint szűzi erénye.

p. 23.

Grandet-né szikár volt, mint a birsalma, félszeg, lassú; olyasfajta asszony, aki mintha arra született volna, hogy uralkodjanak rajta. Vastag csontú volt, nagy orrú, széles homlokú, nagy szemű, első pillantásra kiszikkadt, zamatát vesztett gyümölcsre emlékeztetett. Ritkás fogai megfeketedtek, szája ráncos volt, hegyes álla fölfelé görbült. (…)

Angyalian szelíd volt, sorsába beletörődő, mint a rovar, amelyet gyerekek kínoznak, kizökkenthetetlenül kiegyensúlyozott, jószívű, ezért mindenki sajnálta és becsülte.

pp. 26-27.

Grandet-né folytonosan zöldes színű levantei anyagból való ruhában járt, úgy meg tudta kímélni, hogy körülbelül egy évig kitartott; (…) Ritkán hagyta el a házat, kevés cipőt koptatott.

p. 27.

…képzeljék maguk elé a Cruchot-kat. Mindhárman tubákoztak, s már régóta ügyet se vetettek rá, hogy takonycseppek és kis fekete pépgömbök pettyezik sárgás ráncokat vető, gyűrött gallérú vörhenyes ingük mellfodrát. A nyakkendőjüknek nem volt tartása, azonnal kötélszerűen összecsavarodott, mihelyt megkötötték. Töméntelen sok fehérneműjük volt, ezért csak hathavonta mosattak; a szekrény fenekén tartott szennyesbe időközben beleivódott a penész színe és szaga. Undok bárdolatlanságukhoz tökéletesen illett elaggott szellemük. Ábrázatuk, mely fakó volt, mint elnyűtt ruhájuk, gyűrött, akár a nadrágjuk, megviseltnek, töppedtnek látszott; ráadásul folyton fintorogtak.

p. 38.