Turbuly Lilla: Locsolókannából elefánt
Kedves kis könyv, úgy gondolom, ez a Pepés könyv lehet a párja Vadadi Adrienn: Maja barátokra lel c. könyvének; mindkettő az oviba kerülés (nehéz) pillanatairól is és a beilleszkedésről, az ottani élményekről mesél. Bármennyire is jó és aranyos a kislányos, de igazából elég kevés. A két könyv közül a Locsolókannából elefánt tetszett inkább. Méltó és frappáns a címválasztás, bennem is felidézte az „utolsóként érkező csak a maradékból választhat” élményét… (A nagyobb kisfiam még ma is emlegeti, hogy neki „csak” a dobocska jutott. Sajnos, mi sem gondoltuk, hogy amikorra mi megérkezünk az oviba, mindössze 5 jel marad gazdátlanul, ami közül 2 lányos, egyet pedig semmiképpen nem adnék egy fiúnak… így lett a nagyobbik fiam (nem túl egyszerűen lerajzolható, de azért megtanulható) jele a kis dob. Aztán persze megszerette, miután pl. megtanulta lerajzolni, rájött, milyen „fiúsférfias”-jel. Mióta elballagott az oviból mindig azt tudakolja az óvónénijétől, hogy van-e gazdája az ő jelének, sőt, volt olyan eset is, hogy ha megtudta, hogy az ő volt csoportjába jár egy kisgyerek egyenesen megkérdezte, ugye a dobocska a jeled? Bocsánat, ha elkalandoztam, ezzel csak azt akartam érzékeltetni, hogy milyen fontos, apró dolgok vannak egy gyerek életében, aminek mi felnőttek mondjuk nem biztos, hogy tulajdonítunk akkora jelentőséget, mint ők legbelül.)
A Pepéről szóló könyv már attól is értékesebb, hogy sokkal több és érdekesebb történetet tartalmaz. Szívesen is olvastam. Nekem nem idegen az, hogy egy kisgyerek meséli el – köztudott, milyen cserfesek és talpraesettek általában a gyerekek. (Pl a Tüskevárt sem Matula bácsi meséli el, hanem Tutajos.)
Szívemhez közel került Pepe, aki egy érzékeny kisfiú, hisz nyíltan mesélt a számára fontos ovis eseményekről. Nagyon szellemes és talpraesett megoldásnak találtam az óvónéni leleményességét, hogy nem erőltette a „maradék jelet”, hanem kész voltrugalmasan orvosolni Pepe problémáját, és hajlandó volt másként formázni a locsolókannát. Én örülnék, ha több ilyen megoldást hallanék kisovisoktól.
Őszintén örültem a fiúsírásról szóló Katonadolog c. mesének – ez nálunk is téma, és én nem kezelem olyan mereven (és szégyenteljesen), mint az én gyerekkoromban tették ezt a felnőttek, akik szerint a fiúsírás tabu – és olyat nem lehet..
Némelyik történeten egyenesen el is érzékenyültem, pl. ahogyan eltervezte, hogy az ételérzékeny Tomit meglepi szülinapján, vagy a „lassúbeszédű Béluskánk védelem alá helyezése” – ez a Pepe egy valóban nagy, felelősségtudattal rendelkező gyerek, kis hős; de igazából Nyúl Jenő története csalt könnyeket a szemembe, és eszembe juttatta az én Pirosorrú Manóm eltűnését és megkerülését, meg a kisfiam első rongyijának örök- (máskeze) vadászmezőkre kerülését… De jó lett volna akkoriban nekünk is egy „szigorúszemöldökű, aktatáskás bácsi”! Érzékenységét pedig mi sem igazolja jobban, mint A nyávogó hátizsák – Pepe társat szerzett a nagyinak Kismasni személyében…
A pöttyös hajpánton pedig jót mosolyogtam, még ilyen elmélkedést, hogy a gyíkokat vonzza a türkizkék szín!. Hasonlóan jól szórakoztam Pepe a téli meleg miatt érzett dühén, vagy amikor apa vigyázott a beteg Pepére otthon. Tetszett, ahogyan nem a ballagó nővére, hanem a kis ovis szemszögéből magyarázza el a ballagást.
Szerettem a történeteket olvasgatni. Nem egyszerre fogyasztottam, esténként egyet-egyet. Sajnálom, hogy a két fiam már nem óvódás, mert biztosan felolvastam volna nekik.
Annyi megjegyzésem lenne még, hogy talán Pepe érettebb gondolatokkal rendelkező kisgyerek, mint egy kiscsoportos – szerintem elmenne ő középsősnek is…
Érdemesnek tartom elolvasni és ajánlom is olyan szülőknek, akik oviba készülnek vinni a kisgyereküket – ha nem is pont ilyen, mégis történhetnek hasonló esetek velük, és talán tanulságos is lehet Pepe meséi közül egy-egy. Csupa olyan téma kerül elő, ami az ovis lét velejárója: első nap az oviban, jelválasztás, barátválasztás, aludni-nemakarás, játék a szőnyegen, játék az udvaron, kiközösítés, ebéd, ill. közös étkezés, lányok ijesztgetése, félelem a rovaroktól, bogaraktól, plüssállat-kedvencek, állattartás, állatok iránti vágyakozás…
Horváth Ildi rajzait is szoktam szeretni, és ez most sem volt másként. pl. annyira kedveltem a 19. old. lévő szilvásgombócevős képet, vagy a 21. old. lévő gazdátlan cica arcát, a 24. old. a kuckós képet… valóban sok helyütt négyzetfejűek, de engem ez egyáltalán nem zavart – a 31.oldalon lévő srácok is tök aranyosak. A 38-39. old. képe igazi szomorú esős pillanatokat áraszt. A 45. oldalon lévő kislányt is nagyon kedvelem és az 59 .oldalon a ballagási képet.
„Mi különös van abban, hogy alszunk, játszunk, ebédelünk?”
(Imádom a szigorúszemöldökű, aktatáskás bácsikat és az egerektől sikítófrászt kapó anyukákat)
@meseanyu Merítés-díj / gyermekirodalom (2015) c. kihívásához.
Ajánlott bejegyzések: