Kaláka: Az én szívemben boldogok a tárgyak
A baba-mama klubban hányódott-kallódott könyvként találtunk egymásra, belelapoztam, és azt mondtam nekem ez kell – hetekkel később sikerült kapni egyet, és most a kisebb (!) fiam kérésére olvastuk el lefekvés előtt; elsőre több, mint a felét egyhuzamban; jókat mulattunk, nevettünk, ritmusra mozgattuk a fejünket; több verset válogattam a nagyobb fiamnak a jövő évi (lehetséges) szavalóversenyre is
Rigó Béla: Óra-dal
Hallgassanak meg, kérem
– a karóra dalolt –,
dédapám réges-régen
egy homokóra volt.
Percei hulltak egyre,
míg végül is lejárt,
de mindig ujrakezdte,
és mindig fejre állt.
De föltörvén a mélyből
– büszke rá módfelett –,
mindhárom gyermekéből
már ingaóra lett.
Toronyórának tették
az elsőt – szép e rang.
Hitték a szavát, követték
– ember és nagyharang.
A másik is kirukkolt.
Hogy megszeressük őt,
félóránként kakukkolt.
Így mérte az időt.
Legkedvesebb a lánya
volt néki mindazért,
ki talpig porcelánba
öltöztetve – zenélt.
Apám egy utcasarkon
mint villanyóra állt,
őt bámulta kitartón,
ki randevúra várt.
Anyám egy fáradt vekker,
álmokkal van tele.
Szorong, hogy jön a reggel,
s felsír a hajnalfele.
A bátyám stopperóra.
Száz verseny és rekord
emléke rárakódva,
mint por és rozsdafolt.
Néma kvarcóra-kislány
a gyermekem, szegény.
Egy ős homokszem-kristály
van szíve közepén.
pp. 24-27. Móra Ferenc Könyvkiadó,1988.
A betűt még nem ismerem,
ő se ismer, fogadom,
könyveimből épp ezért csak
a képeket olvasom.
Hárs László - A könyvespolc
Kosztolányi Dezső: Ódon, ónémet, cifra óra
Ódon, ónémet, cifra óra
áll a szekrényünk tetején,
szálló korok bölcs bámulója
közönyösen tekint felém.
Aranycirádás, pici tükrén
még mosolyog a rég letűnt fény,
de már nem úgy, mint hajdanán,
mert ő ütötte el az éjfélt,
mikor meghalt a szépanyám,
fehér, mosolygó szépanyám.
Már nem vakít ragyogva többet
a sápadt alt-Wien-porcelán,
parókás, farsangos időknek
parfümjét leheli reám.
Nehéz, tömjénes, cukros illat,
a lelkemig fáj, szívemig hat,
s a múltat visszaálmodom,
hogy ez aranyló óra mellett
az apám játszott egykoron,
apám nevetgélt egykoron.
Ha künn az alkony álmokat hív,
cseng-bong a titkos, méla hang,
és babonásan átmorajlik
a dallamos üvegharang.
A zúgó ércgyűrűn fölébred
valami szunnyadó kisértet,
s szellem-szaván dalol, dalol,
mint hogyha egy halk, bánatos hang
beszélne a sírok alól,
felelne a sírok alól.
A régi óra egyre jár csak,
mint egy tipegő nénike,
köröttem árnyak, éji árnyak,
szemem könny és köd lepi be,
mert félve sejtem, érzem-érzem,
hogy elsápadnak majd egy éjen
az apró arany-angyalok,
s ez óra veri el az éjfélt,
ha majd egy éjjel meghalok,
ha egyszer én is meghalok.
Kaláka dal-szövegek, versek:
http://www.freeweb.hu/kalakaszovegek/albumok.htm
Csak úgy megjegyzem magamnak Rigó Béláról:
http://www.libri.hu/szerzok/rigo_bela.html
http://www.lackfi-janos.hu/index.php?id=228
http://www.jatarsasag.hu/index.php?option=com_content&view=article&id=137&Itemid=5
http://www.vkmajsa.hu/vendeguenk-volt/164-rigo-bela-iro-1994-ben.html
igazság szerint a kétéves Kerénynek a belső borítón lévő töménytelen aprócska kép felsorolása a varrótűtől a a kú'cson és a cipzáron át a cipőig ugyanolyan elmélyült „olvasásos” szórakozást jelentett, mint a versek felolvasása és a fejek ütemre mozgatása… nem tehetem vissza a polcra, mert állandóan kéznél kell lennie…nézegetni: "Anya, könyvet, nyissuk!"
2011.február
…van nálam most egy példány, és bele van írva töltőtollas folyó-gyerekírással: Kemenes Anita Dóra kedvenc könyve – a két keresztnév sűrűn átsatírozva, hogy ne tudd meg, kié… :-)
Ajánlott bejegyzések: