egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Lackfi János: Robban ​az iskola

Az elején nagyon nehezen ment a ráhangolódás, a kötet elején lévő versek nem is fogtak meg igazából. A valódi "áttörés" az anyák napjára írott verseknél kezdődött, nagyon tetszettek az iskola befejezésével kapcsolatos ballagó és búcsúztató versek. Modern hangvételű versek ezek, amelyek visszatükrözik a gyerekek által használt laza, nyeglébb nyelvezetet. Talán emiatt is igen megosztó tud lenni Lackfi; még a magyar tanárok körében sem egyformán fogadott és elfogadott költő, egyes szülők pedig egyenesen kiakadnak kortárs költők verseinek láttán az olvasókönyvekben…
(jómagam is tapasztaltam az iskolában is – pl. "nem ér annyit" egy Lackfi vers egy szavalóversenyen, mint egy másik klasszikusabb vagy jócskán hosszabb…)
Úgy érzem, a kötet vége felé inkább a felnőttekhez szóló, vagy azokban gondolatot ébresztő versek sorakoznak, melyek közül – többek között – nagyon megfogott a Tanárnéni balladája (Búcsúztató, bácsival is előadható), az elmúlást idéző Olvadás, vagy milyen is az, amikor egy kisgyerek érkezik a családhoz: Tesókaland.

Az illusztrációk olyan vegyesek: gyerekesek is, meg nem is; szépek is, meg nem is; cukik is, meg rémisztők is – olyan, mint amikor a gyereked kamasz lesz: se gyerek, se felnőtt.

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

Finy Petra: A ​nagy álom (Úszósuli 1.) 

Nagyon kedves, kellemes, humoros, mozgalmas, izgalmas olvasmány, amelyben a sportszeretet, versenysport köti össze a szereplőket.
Számomra azért is volt különös érzés az olvasása, mert a könyvben átélt izgalmak "sportszülőként" számomra sem ismeretlenek, a versenyeket körülölelő izgalmak, balul sikerült rajtok, rossz benyúlások, szabálytalan fordulók, ezred másodpercek miatti könnyek.
Ezt a könyvben profin ábrázolta Finy Petra. Több alkalommal is könnyekig meghatódtam, vagy nekem is könnyeket csalt a szemembe egy-egy régi emlék, amit a regény elevenített fel, és a regény vége pedig különösen megrázott, mert pont aznap, amikor a könyvet befejeztem vett részt egy különösen fontos versenyen versenyúszó fiam.
Szóval érzelmileg érintett vagyok a könyv témájában, de érzelmileg is megérintett.
Nagyon fontosnak tartom a könyvet azért is, mert egy viszonylag kicsi, zárt csoportot és belső életét ábrázolja az írónő – ami, tényleg ilyen. Mindenki ismer mindenkit, mindenki segít mindenkit, és mindenki együtt küzd a jó és jobb és még jobb eredményekért, faragja a másodperceket, rója a hosszakat stb. stb. Emellett bizony van mindenkinek saját élete, amiből a csoport maga kicsinysége és zártsága miatt sem maradhat ki – örömök, problémák, magánéleti dolgok is egy picit a csoport problémái lesznek – igazi öröm volt olvasni az egyik versenytársuk lelkének közös ápolásáról – a hangos zeneszóra kiénekelni bajunkat – sztem zseniális lehetőség. Megnevettetett ez a jelenet, mint ahogy több is a könyvben. Bármelyik kisebb közösség estében példaként követendő (a sporttörekvések mellett) a csapat/csoportszellemből fakadóan, hogy a magánéleti és lelki problémák átéléséből és enyhítéséből sem maradhatnak ki. Egyként segítenek a csapattagok mindenkit – mert a csapattársunk problémája a miénk is, ha ő nem tud jól versenyezni, akkor az a csapat eredményeire is hatással van, ezért közösen segítsünk… olyan egyszerűen hangzik, igaz?
Nagyon pozitív volt az edzők alakja, a gyerekek sokszínűsége, változatos képe, akik között van mindenféle, mégis számíthatnak egymásra. Ez örömmel töltött el.

Röviden összefoglalva, lehet, hogy másoknak ez a könyv úgy általában, vagy a szerző, vagy egyéb miatt nem fog tetszeni, vagy nem fog annyira tetszeni, mint nekem.
De nézzétek el nekem, kérlek titeket molytársaim ezt a lelkesedést és érzelmi meghatottságot – mert ennél az olvasásnál a fentiekben említettek miatt nem elsősorban moly és Merítés zsűritag voltam, hanem egy 13 éves Jövő Bajnoka Programba beválogatott (kis)fiú versenyúszó – büszkeséggel feltöltött – anyukája.

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

Bosnyák Viktória: Elképesztő! - Apolló Akadémia

Alapjában véve tetszett, főleg az alapötlet: a piktoportálás, és az is, hogy a piktoportálás során keletkezett élményeket, a sztoryt, a rajzolásban tehetséges Dénes képregények formájában meg is örökíti.
Szeretem, és példamutatónak meg követendőnek tartom, ha a regények nem csak szólnak valamiről, hanem bármilyen tehetséget tárnak elénk, amivel segíthetnek a célközönség olvasónak is magukba fordulni és megvizsgálni ki miben lehet erős, ki miben leli örömét? (sport, rajz, irodalom, tánc, zene, szépkiejtés, helyesírás, kézművesség, versmondás, kvízkérdések, idegen nyelv, szenvedély egy idegen kultúráért, stb. bármi)
Szóval szeretem, ha a könyvek jó gyerekekről szólnak.
Azt is, ha talpraesettek és okosak.
Ennek a regénynek a szereplői ilyenek.
Ügyesek, okosak, talpraesettek, segítőkészek, készek a problémák megoldására, csapatemberek.
Tehetségüknek köszönhetően a nem túl izgalmas nyári szünet végén izgalmakkal, kalandokkal teli hetet tölthetnek egy felejthetetlen helyen, sőt, ezek a kalandok szeptembertől folytatódhatnak egy közös iskolában.
Nem tudom, mennyire szerencsés egy ötletből sokrészes sorozatot teremteni. Nem ismerem a célközönség igényét, de azt látom, hogy bizony, az ifjúsági könyvek piacán inkább most a sorozatokból van nagy kínálat, jó lenne tudni, hogy ez az igény is?.
Nem biztos, hogy a sorozat mindig jó ötlet. Egy kötet is lehet teljes, ha gazdag érzelmekben, élményekben, kalandokban, sikerekben, karakterekben, cselekményben fordulatokban, és van egy jó befejezése.

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

Szirmay Ágnes: Szerelemre ​castingolva (Szappanopera 1.)

Kedves, happy and-del végződő könyv, amolyan minden jó, ha jó a vége, még az is ideillik, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát.
A könyv hátránya, hogy az első 100-130 oldala igen részletes, aprólékos, lassan haladós, döntően a filmezés világába vezet bennünket; ha ez nem érdekfeszítő valakinek, akkor ezen át kell vergődnie az olvasás során. Alapvetően ebben a világban is maradunk, és alig nyerünk bepillantást, vagy ha bepillantást is nyerünk, akkor rövid, felvillanásnyi időre pl. az osztály, a család, a barátok életébe – emiatt felületes képet kaphatunk Virut körülvevő fontos emberekről (anyu, tesó, nagy barátnők, osztálytársak, tanárok) és helyzetekről, amelyben eddig és eztán is szerepelt és benne élt: iskolai élet, tanórák, tanulás, azon kívüli elfoglaltságok, szórakozás, érdeklődés, magánélet stb.
Számomra az arány túlságosan eltolódott a filmezés világába, ami nem engedett teret nyerni a fentieknek, pl. engem a fentiek érdekeltek volna – elvétve egy-egy iskolai csíny, felelet, órai üzenetek, otthoni főzés, közös játék, közös program sulin kívül osztálytársakkal, esetleg naplóírás…
De a kb. 130 oldal körültől váltás következett be és elkezdtem érdeklődni a cselekmény, de még inkább a gyermekek iránt. Nem volt már közömbös, hogy sikerül-e egy-egy felvétel, milyenek a forgatások közti szünetek, milyen kapcsolat alakul ki a régi és az új szereplők közt.
Szerencsés a fiatal szereplők aránya, ifjú olvasóknak szánt könyvben ők vannak többen és előretolva, és sokféle típust képviselnek. Viru – az okos, talpraesett, "Hamupipőkéből Királynő"; Bence – az öntudatos, komoly, maga életét felelősséggel alakító korától érettebb fiú; Dé – az örök, még befolyásolható gyerek, Dzsennifer – a hódító, uralkodó, önmagát az igazinál érettebbnek, okosabbnak, gyakorlatiasabbnak, szexibbnek, vonzóbbnak, szebbnek stb. tekintő lány; Luca – minden lében kanál, kavarni szerető, sokféle fiú iránt szerelmet érző kamasz; Robi – a vicces, laza, igazi barát.
Kb. ennyien vannak, plusz még a forgatáson kívüli barátok, barátnők, osztálytársak – az ő életük fő részét kitevő, a filmrészletek forgatása idején játszódó eseményeknek lehetünk tanúi, amelyben a telefonok és a FB nagy szerepet kapnak, emellett természetesen az érzelmek, elsősorban a nagy érzelmek: szerelem és féltékenység, azaz félelem, hogy vajon Ő is viszont szeret-e, vagy félelem attól, hogy Ő véletlenül nem mást szeret-e?
A könyv során egészen megkedveltem Virut, teljes karakterképet igazából róla kaptunk: jó barát, akire számítani lehet, jó tanuló, felelősségteljes, gondoskodó, anyukájának szót fogadó, testvérét, barátait szerető, gondban segítő, másra odafigyelő, aki talpraesett, éles helyzetben is jól feltalálja magát, és tehetséges, nem kavar, nem használ ki másokat érzelmileg és őszinte. Másik pozitív szereplő, zárkózottságának és magának valóságának ellenére Bence, aki érdekelt engem a titkával együtt. Tetszett, hogy meri vállalni az érzéseit. felnőttesebb, átgondolt, megfontolt viselkedése miatt is kedveltem.
Robit pedig a nyíltszívűségéért, vidám jelleméért – ő igazi társaság kedvence, és társaság központja. Igazi barát. Jó humorú. Dét is kedveltem egyszerűsége, naivsága, félrevezethetősége ellenére. Ő biztos kap egy-két pofont az élettől, de minden bizonnyal a nőktől, amelyek tanulságul szolgálnak majd neki.

Annak ellenére, hogy nem én vagyok már elsősorban a könyv olvasói célcsoportja, alapjában véve a könyv felétől kedvvel és érdeklődéssel olvastam, ahol végre, nagy sokára az első csók is megérkezett…

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

Most láttam csak, hogy ez a kerek 1300. értékelésem itt a molyon.

(még egy rövid megjegyzés, ami olvasás közben zavart és kellemetlenségeket okozott – mégpedig a szerepkönyvben lévő helyzetutasítások, helyzetismertető részben a neveket elég sokszor kisbetűvel láttam, pl. vivi kb.9-szer, dani kb. 8-szor, krisztián 1-szer vettem észre, de mivel nem számoltam odafigyelve, és nem erre fókuszáltam elsősorban, ezért a számolás nem pontos – de szeretném tudni, hogy ez véletlen, vagy a szövegkönyvi utasításoknál így kell, mert ha így, akkor ezt a megjegyzést visszavonom és törlöm; köszönöm, ha valaki ír róla)

Alessandro Baricco: City 

Hát, nehéz erről a könyvről írni.
Nem is biztos, hogy minden összeállt bennem.
Nagyon nehéz volt elolvasás után újra és újra átgondolni, összeszedni azt, mit is kaptam ebből a sok történetből?
Biztos, hogy a történetek a történetben nem véletlenek… a bokszoló történetét szinte úgy olvastam, mintha Gould hallgatná rádión az egyes meccseket – és azt hittem, ő a végén a riporter, de tévedtem..
Olvastam valahol a könyvben, hogy az élet egy nyitott könyv – számomra olyan, mint ez a regény.
Számtalan kisebb történetet, számtalan embert, karaktert tár eléd Baricco, és mivel az élet egy nyitott könyv, sokféleképpen összekapcsolhatóak és te is összekapcsolhatod őket olvasás közben különféle sorsokká. Sajnos, én nem tudtam most a sok karakter sorsát megfelelően összekapcsolni. Úgy éreztem magam, mint amikor gyerekkoromban kaptam egy 480 darabból álló puzzlet és miután összeraktam, a kép közepéből 4 darab hiányzott… az egész munkám kárba veszett, soha nem vettem azután elő…
Most ugyan nem érzem vesztesnek magamat, mert Shatzy Shell alakja érdekelt igazán, Baricco elég sokat meg is mutatott belőle, az ő története kereknek mondható. Aztán az is igaz, hogy nem rajongok a westernekért, de az itt olvasott westerntörténet nagyon megfogott. Nagyon plasztikus az egész írás, magam előtt láttam az egész történetet, a szereplőivel, a sivataggal, kaktuszokkal, a lovakkal, puskákkal, teraszos házzal, ivóval. Érdekes és eléggé homályos, vagy inkább titokzatos, rejtélyes alakja a tanár, akitől a sárga lakókocsit vették.
Nagyon elgondolkoztam Gould alakján – a kisgyerek, aki senkinek sem kell?
Illetve a zseni, aki a tudósköröknek kellene, egy zseni, akinek zseniségével a szülei nem tudtak mit kezdeni? Hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen kisgyereket egyedül hagynak? Mi az, ami ezt indokolhatja? Igazán megdöbbentett az, hogy a szülők teljesen lemondtak róla a saját boldogulásuk végett. Még a magányos Shatzy is többet megtett egyfajta „családegyesítési kísérletre”, mint a szülők, hogy tényleg Goulddal éljenek…
A másik elgondolkodtató dolog, hogy zseni volt-e valójában Gould, ha nem engedte felőrölni és megsemmisíteni magát a cápák által? Átlagember volt-e mégis, mert/ha megtalálta az inkább megfelelő megoldást a meg-, vagy fennmaradásra, vagy a zseniktől is zsenibb volt, ha/mert megtalálta az inkább megfelelő megoldást a meg-, vagy fennmaradásra?

A regény vége felé, (amikor feltűnt Gould anyja) párhuzamosan villantak fel bennem kép-, és emlékrészletek Kieślowski Három szín: fehér c. filmjéből, amiben Julie Delpy játszotta Dominique szerepét – itt meg az egyik western szereplő Julie Dolphin – (jobb lett volna, ha Gould anyját hívják így…)

@Youditta Baricco életmű kihívásához.
                            __

„Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem beszélték volna tele a fejed ezzel a valahová vezettel, és helyette legalább arra megtanítottak volna, hogyan legyél boldog, anélkül, hogy mozdulnod kellene. Az a tömérdek útsztori. Leld meg a saját utadat. A saját utadat járjad. Amikor pedig meglehet, azért születtünk, hogy egy téren éljünk, vagy egy parkban, egy helyben, hogy ott éljük le az életünket, az is lehet, hogy útkereszteződés vagyunk, a világnak arra van szüksége, hogy egy helyben maradjunk, kész katasztrófa lenne, ha akár csak elmozdulnánk is, egy adott pillanatban, a saját utunkat követve elmennénk, melyik utat?, a többiek, ők az utak, én egy tér vagyok, nem vezetek semmiféle helyre, én magam vagyok a hely.” 183.old.

„Vegye például a kisvasutak esetét. Órákig nézhet egy igazi vasútállomást, és nem történik semmi, aztán elég egy pillantást vetnie egy játékvonatra és bumm, beindul a a szép és jó, ami csak a világon létezik. (…) minél hülyébb az a dolog, mi megfog, annál inkább áhítattal csüggünk rajta, mintha ahhoz, hogy mindezt elérje az ember, bizonyos mértékű csalásra, előre eltervezett szélhámosságra lenne szükség, mintha mindennek szüksége lenne rá, hogy hamis legyen, legalábbis egy kicsit, hogy később aztán sikerüljön valamiféle felfedezéssé válnia.” 41-42.old

„Hideg volt és egy kicsit kemény, mint egy évek óta nem látott általános iskolás osztálytárs, akivel az utcán találkozik össze az ember.” 182. old.

„a tudós számára mindig lesz egy olyan tekintet, melyet nem fog tudni nélkülözni többé, mert az egy olyan tekintet, ami mindenféle bírálattól mentes, feltétel nélküli tiszteletet, elismerést és büntetlenséget ajándékoz neki.” 201.old.

„A tehetség romboló, objektíve romboló, az, ami körülötte történik, nem számít. Odabent dolgozik és rombol. Nagyon erősnek kell lenni ahhoz, hogy valamit megmentsen az ember.” 118.old.

Mariachi:
https://it.wikipedia.org/wiki/Mariachi
https://www.youtube.com/watch?v=klVe7_2UEQ8
Apám a When We Were Alive-t játszotta:
When We Were Alive
https://www.youtube.com/watch?v=ZuTqGYvQoc8
http://www.thethermals.com/lyrics/when-we-were-alive/
Cole Porter:
https://www.youtube.com/watch?v=9cuArUG6sOc
@Tilla karca:
https://moly.hu/karcok/169254
az intellektuális tisztességről is!
„olyan, mintha mások hibáira mutogatnék, de nem így van: magamat is vádolom vele, segít a tükörbe néznem. Nem mintha az, amit látnék, olyan nagyszerű lenne. De oda se nézni, ezt nem szeretném. (…) Mondrian Kilroy tanár úr egy rövid hozzáfűznivalót írt a végére: „ Egy másik életben tisztességesek leszünk. Képesek leszünk hallgatni. ” Még nem tudtam pontosan felfogni hogyan, de a csendben maradás képessége sokban hozzájárul a tisztesség kérdéséhez, ha olyan hivatásról van szó, mint az enyém.”

Alessandro Baricco: Harag-várak

 Amikor elolvastam, első gondolatom az volt: „Segítség!” – de nagyon hamar megjelent előttem Hector Horeau Abelberg-kórházbeli alakja, így hát inkább csöndben maradtam, és ismét nekiestem, itt-ott felütve, keresgélve, szereplőket kapcsolódó részeket…
Akkor pedig úgy éreztem magam, mint aki egy egyszínű, „képnélküli”, esetleg minimális színátmenettel rendelkező puzzle-ban rakosgatja az odaillő részeket, és nagyon sok próbálkozás is adódhat egy-egy részhez… és látom magam előtt, hogy erőltetek egy-egy helyre egy-egy olyan részletet, amelynek valójában színárnyalatában és átmenetében nem vagyok igazán biztos, vagy a szemem nem jó, színben, alakban odaillőnek vélem, mégsem fér, mégsem illik… de azért erőltetem, mert hátha… aztán eszembe jut, hogy ezt a megközelítést is a legjobb elfelejteni…
…aztán egy következő ilyen puzzleolvasáskor eszembe jut, hogy ebben a történetben egyedül Jun létezett igazából, a többiek a kis (itt is) kék, Amerikával végződő könyv szereplői, akik teljes vagy életük bizonyos szakaszát egy kitalált helyhez kapcsolódva élik – mindannyian befejezetlen, soha be nem teljesedő történeteiket.
…sajnos elégedetlen vagyok, mert ismét puzzleolvasás következik, és akkor meg azt találom magamnak mondani, hogy itt mindenki létező személy, kivéve Junt, aki minden szereplőnek az életének a része, de olyan, mint egy csuszamlós halacska, aki, mikor azt gondolod, már a tiéd, a markodban van, hirtelen kicsusszan és jöhet újra az érette való küzdelem, vagy még inkább a napsugár egy része, aminek a megérintéséért, megtapasztalásáért minden szereplő vágyakozik, hogy fényt lopjanak, ha csak egy kis időre is reménytelenül boldogtalan, kilátástalan, lehangoló, lemondásokkal teli, szomorú életükbe, amelyben az álmok hoznak egyedül fellélegzést, meg ez a kis elragadásnyi időre övéké fénysugárka: Jun, amely, bár tudják, ideiglenes, mégis imádkoznak azért a kis pillanatért, hogy valamilyen módon része legyen életüknek.
…de ismét tévedek, és végleg lesöpröm a sakktáblámat – ismét üres. Itt minden inkább sínpályákon fut, párhuzamosan, sosem összeérően, Rail Úr, sajnos az ön sorsát neve pecsételte…
Bámulom a fekete-fehér kockákat fejem üres, de tele vagyok érzéssel – amely tömény melankólia – az a vékonyka, érzékeny, szomorkás hangulat, amely úgy kell az embernek, mint egy falat kenyér, mint egy portugál fado dallamába merülve tévelyegni egy ismeretlen helyen, mint elkísérni a kikötőbe és feltenni egy hajóra egy ismerőst, és miután elmegy csak bámulsz a végtelenbe és amelybe olyan jó ellenni, mint egy hatalmas, boglyas felhőben lebegve…
…és amelybe betolakodnak Calvino mesebeli szereplői… és álomba merülök… végre.

de igazából nem tudom

„mind csak egy nem várt megálló vagyunk”

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

http://www.didaweb.net/dismisura/articolo.php?a=1&f…

https://pierpy86.wordpress.com/2008/10/02/per-tutti-que…

"Und wir, die an steigendes Glück
denken, empfänden die Rührung,
die uns beinah bestürzt,
wenn ein Glückliches fällt."

"E noi che pensiamo la felicità
come un’ascesa, ne avremmo l’emozione
quasi sconcertante
di quando cosa ch’è felice, cade."

"És mi, az egyre növő boldogság
álmodói, mi úgy hatódnánk
meg, már szinte a döbbenetig,
mint, ha lehull, ami boldog."
(Szabó Ede)

http://www.magyarulbabelben.net/works/de/Rilke,_Rainer_…-DieSiebente_Elegie/hu/9959-Duin%C3%B3i_El%C3%A9gi%C3%A1k_-Ahetedik_el%C3%A9gia

http://art-bin.com/art/oduinocontents.html

Egy fado nekem! :-)
https://moly.hu/karcok/739537

Saudade.
     Vágyakozás az idő után, amikor az ember gyermek volt, amikor a napok egymásba folytak, és a múlandóságnak semmi jelentősége nem volt. Az a „szeretve lenni” állapota, amelyet az ember soha többé nem talál meg. Az az odaadás, amelyet az ember egykor megélt. Ez mindaz, amit az ember nem képes szavakba foglalni.
(Nina George: Levendulaszoba, 155. oldal)

SAUDADE portugál szó, jelentése lefordíthatatlan egy szóban, kifejezésben.
Fájdalmas vágyódás valami után, amit szeretsz, vagy szeretnél, de elveszett – a fado zenéjében kifejeződő keserű, szenvedélyes érzés, amelyben egyszerre van benne a vágyódás, hiányérzet, szomorúság és fájdalom, a szerelem és a boldogság keresése.

A Wikipédia mondja a fado-ról:

A fado melankolikus zenei műfaj, egy énekes (fadista) adja elő egy portugál gitár (guitarra) és egy spanyol gitár (violão) kíséretével. Hazája Portugália, kialakulása az 1820-as évekre tehető. Az UNESCO kormányközi bizottságának VI. ülésén, amelyet 2011. novemberében Indonézia Bali szigetén tartottak, a portugál fado zene felkerült a szervezet szellemi kulturális örökségeket tartalmazó listájára.

A fado életérzése a portugál saudade szóval jellemezhető, amely egyszerre jelent vágyakozást, nosztalgiát, szomorúságot, fájdalmat, de egyben a szerelem és a boldogság lehetőségét is. A fado szó etimológiailag a latin fatum, 'sors' szóval van kapcsolatban. Valószínűleg afrikai rabszolgák és portugál tengerészek hagyományos zenéjéből formálódott, arab hatással. Más elképzelések szerint a brazil lundum és modinha stílusokból jött létre.

Két stílusváltozata él: a populárisabb, szórakoztatóbb lisszaboni és a kifinomultabb coimbrai. Előbbi az első ismert fadoénekes, a 19. század első felében élt Maria Severa művészetéből alakult ki; utóbbi pedig az 1920-as, 30-as években, az addigi fado erőteljesen stilizált változataként, Artur Paredes és fia, Carlos Paredes gitárművészek keze alatt.

A műfaj legismertebb előadója Amália Rodrigues (1920–1999) volt.

Itt hallgathatunk bele egy fado-ba és az életérzésébe:

https://www.youtube.com/watch?v=ku_WZoTtT8Q&feature…

Alessandro Baricco: Emmaus

 Számomra ez nem is igazán felnőtt, hanem inkább kamaszregény. Vagy regény kamaszokról.

Rám a nyílt őszinteségével és a szavakkal ábrázolt őszinte intimitással tett mély benyomást Baricco kamaszsztorija, én emiatt is tartom alapvetőnek és fontosnak ezt a könyvet. Mert bár tudjuk, hogy a történetek az irodalomban még félig sem igazak, de ha azok őszinte gondolatokat közvetítenek, akkor azok isten tudja meddig, de fennmaradnak, és időközönként vmi miatt mindig a felszínre buknak, kihalásztatnak, elolvastatnak, sajátunkká lesznek, foglalkoztatnak, beszédtémánkká válnak. Örökké léteznek, és létezni fognak. Hát ilyen ez…

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

Alessandro Baricco: Az ​ifjú Ara

 Kedves ifjú Ara,
te érzelmileg olyan finom receptorokkal rendelkezel, és olyan naivan érzékeny vagy, amely ritka tulajdonságokkal kevesek bírnak. Hogy költözhettél és várakozhattál azon a helyen, amitől pár oldallal korábban, még izgalmakkal telve szorítottam, hogy „Jaj, csak az Apa, ott ne hagyjon, kihasználva naivitásodat?!?!”
Számos kérdésem lenne hozzád, mint pl. az hogy tényleg gyermekien naivan kerültél a Családhoz? Vagy nővé érésedhez tényleg hozzájárultak balszerencsés végzetekkel megpecsételt, fájdalmas sorsú felmenőid? Ez a döntés: a letelepedésed, mesteri húzás volt tőled, de valójában ez volt a cél: megleckéztetni a Fiút a megvárakoztatásodért? Mert az utolsó mondatokból nekem úgy tűnik, Te vagy a főnök, és bár sok szép szoknyád lehet, te hordod kettőtök közül a nadrágot… vagy igazából az a kis kék könyv volt a jel? A jel arra, hogy „Bízz bennem, és várj rám ott ahol születtem?” Már csak ott veszítettem el a fonalat, hogy hogyan is került hozzád, kedves ifjú Ara, az a kis kék könyv? Tudd, hogy Baricco úr, Mr. Gwynnel karöltve, most is tréfát űzött velem, bekötötte a szemem egy Selyemsállal, jól megforgatott, talán Novecentonyi körre kényszerített, majd' Vértelenné váltam ijedtemben, miközben a Tengeróceán partján elterülő City-ben kószálva, a Történeteteken merengve eljutottam a Harag-várak kapujába. Felriadtam Háromszor (is) hajnalban, hogy ezen a kérdésen eltöprengjek. de nem tudtam meg, mint még sok egyéb mindent, mint pl. a portugál nőről sem, és a Bácsiról sem, na, és a Fiú, merre bolyongott, erről sem feledkezz meg, na, meg a gonosz bosz nyomozó, akkor a szobában, a te könyvedet látta meg??? Oly sok apró részlet, ami meglehet, csak nekem fontos…De kérlek, egyszer majd beszéljük meg, üdvözlettel: Gelso, aki csak egyszerűen és szeretettel ölel.

Ja, hogy írjak a könyvről is…
Nehéz volt eleinte a változó mesélőt megszokni.
És azt hittem, azt fogja elénk tárni, hogy hogyan is ment családon belül a felvilágosítás. Aztán a várakozás regénye lett belőle.
Várakozás.
Az egyetlenre.
Várakozás.
A kiválasztottra.
Várakozás.
Az igaz(i) énre.

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

Alessandro Baricco: Történet

Számomra ez Baricco legmeghatározóbb műve, legszebb története, amely örökre belém gyökerezte magát, és eggyé vált velem.
Amióta elkezdtem olvasni, nem múlt el úgy nap, hogy ne jutott volna eszembe.
Mindig vmi pici epizódja, egy-egy szereplője, a történetek, maga A Történet.
Jó, hogy elkezdtem olvasni, még ha nem is életem egy könnyű szakaszában, és hálát adok a sorsnak, hogy nem görgette el előlem Ultimo Parri és Jelizaveta történetét, amellyel megerősített többek között arról, hogy a kitartásnak, állhatatosságnak mindig van eredménye, nem hiábavaló erényei ezek az embernek. Amellyel elénk tárta, hogy hinni kell álmainkban, mert azok – így egyszerűen – megvalósulnak. Amellyel elmesélte, hogy mindegy is, bármilyen és bármennyi rossz tulajdonsággal is rendelkezünk, a jó (még ha csak egy is van belőle) mindig felülkerekedik, és az lesz az élet(ünk) meghatározója. Az lesz az igazi énünk velejárója.
Mindenkinek ajánlom, kívánok a Történet olvasása során kellő kitartást, legfőképpen a háborús részekhez, amelyeken ha túljuttok, a megnyugvás érzése lesz a jutalmatok, és ha becsukjátok, egy olyan Történet lesz a tiétek, amely egész életetek során ott lesz veletek. Mindig eszetekbe jut valami vagy valaki belőle, mindig.
Az eleje, például, összefoglaló az első autóversenyekről, majd Libero és D'Abrosio gróf közös élete, együtt átélt kalandjaik – filmre kívánkoznak. Nagyon szeretném képernyőn látni. Akárcsak Jelizaveta és Ultimo közös és külön-külön megtett utazásainak állomásait. Mindkettő kalandos, élményekkel, élettel teli. Talán Jelizaveta alakja a legbonyolultabb, legösszetettebb, legmegosztóbb – de a könyv végére minden, de minden gonoszságát, aljasságát kitöröltem, megbocsátottam neki – mert talán hihetetlen, de bizonyította, hogy nagy és nemeslelkű.
Ha tini lennék, azt is megírnám, hogy szerelmes vagyok a könyv férfi szereplőibe. De mivel komoly felnőtt nőnek számítok, csak annyit írok, Baricco-szavaiba vagyok szerelmes, az ő történetmesélésébe, kivetített belső gondolataiba…

Csodálatos regény – azért fontos számomra, mert benne Baricco beteljesedett életeket, sorsokat tárt elénk, olyat, amilyenre én is, te is, bárki, azaz mindannyian vágyunk, és akarhatunk.

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

                                                            __
Két mű jutott még eszembe: Tabucchi: Rebus c. novellája (ami film is: https://www.comingsoon.it/film/rebus/5289/scheda/
– és még egy film, mely az olaszországi csizmát átszelő sztráda építését meséli el – a kezdeteit, ahogyan elindult a kezdeményezés – nagyon szép film, aminek sajnos elfelejtettem felírni a címét, vagy, ha fel is írtam, elveszthettem, ui. akkor éppen egy Nápoly-Capri utazáson voltam… @Tilla – te tudnál ebben segíteni, mi is lehet ez a film?
                               

Idézetek:

„Az igazi tehetség abban mutatkozik meg, ha valaki már akkor birtokában van a válasznak, amikor a kérdések még meg sem fogalmazódtak.” (40.o.)

„…elmagyarázta, az egyenes vonal szépsége utolérhetetlen, mert benne oldódik fel minden kanyar és minden veszély, egy szelíd és igazságos rend nevében. Erre a dologra csak az utak képesek, folytatta, de az életben nincs ilyen. Mert az emberek szíve nem egyenesen ver, és talán nincs is rend a járásukban. Azután már nem szólt többet, és sokáig csendben volt, azon tűnődött, honnan vette ezeket a szavakat.” (65. o.)

„A sokkoló hangzavarban az emberek magukra maradtak a gondolataikkal, arra kényszerülve, hogy a legtökéletesebb semmittevésben töltsék a perceket, melyekről utóbb bebizonyosodott életük utolsó pillanatai voltak.” (77)

„Fogalmunk sincs, hogy amikor meghal egy teremtmény, mennyi dolog hal vele.”
(85.old)

„Évekkel ezelőtt tanultam meg egy ködös éjszakán, az apám mellett, hogy az az egyetlen igazi út, mely a dolgok szívébe visz el, az idő lélegzetéhez. Most már tudtam, hogy ott él bennem is, csak nap mint nap ki kell hantolnom az élet törmelékei alól.”
127. oldal

"Az emberek élnek, az évek telnek, de az éveknek csak egy töredékében élnek igazából, akkor, amikor azt tehetik, amiért megszülettek. Akkor és ott boldogok. A maradék idejüket elmúlatják: várnak vagy emlékeznek. Ha várakozol vagy emlékezel, nem vagy sem szomorú, sem vidám. Szomorúnak tűnsz, pedig csak várakozol vagy emlékezel. Nem szomorú az, aki vár, vagy aki emlékezik. Egyszerűen csak messze jár.” (147)

Alessandro Baricco: Tengeróceán

Ezt a könyvet nem elég egyszer elolvasni, sem kétszer…
Baricco egy varázsló, a szavakat varázsigével tölti fel, és ezáltal a szavaknak olyan távoli értelmet társít, hogy teljesen természetesen kapcsolódnak össze olyan szavak pl. mondatokban, bekezdésekben, fejezetekben, hogy az egyszeriben téged is elvarázsol…
mellette természetesen ott az ő (mondhatni szerencsés) segítője a Tenger, amelynek ihletésére, miközben a tenger hullámai a lábát nyalogatják, csak úgy potyognak ki a furábbnál furább szereplők, és kerekednek furábbnál furább történetek, helyzetek.
Olyan érzést kelt benned, mint amikor állsz a tengerparton, és jön egy nagyobb hullám, ami nem kap el, de arcodon érzed a „vízszikrákat”, nyelveden, orrodban a só ízét, esetleg, ha nyitva a szemed, érzed a só csípését és marását – hát így vagy és lehetsz részese egy Baricco novellának, regénynek?
Én ezt varázsírásnak nevezem, egyrészt a különlegesen megkapó szóhasználata miatt: ezekből a szóesszenciákból állítja össze (nekem) (és nektek is) azt a Baricco-parfümöt, amelyet Oceanomare-nak nevezett el…
…másrészt is amiatt, hogy a a tengerrel kapcsolatos (v)iszonyomat kezdi megváltoztatni…
Szép. Még fogom olvasni.

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

Otfried Preußler: Torzonborz, ​a rabló (Torzonborz 1.)

 Ez egy nagyon helyes könyv, és a rabló miatt kicsit Rumcájszra emlékeztetett, de Vitéz Lájszló és barátja visszahozták a még régebbi klasszikus mese-, és vásárihangulatot.
Ugyanakkor a barátjával, Paprika Jancsival kóborolva meg két mai kisfiú kódorgásai jelentek meg előttem… szóval eszméletlenül kortalan, maximálisan élvezhető, kacagtató, izgalmas. A mese elemeiben is bővelkedik, így amellett, hogy telnek az események, mégis egyszerre érezzük pl. a mostani életünkben és pl. a mese világában is magunkat. Ez számomra igen érdekes élmény volt.
Nagyon kedveltem a humorát, a rabló és a varázsló szerepeltetése miatt inkább fiús könyvnek véltem, de ez nem így van, mert egy alkalommal hazafelé a buszon olvastam, mellettem egy 6-7 éves szőke copfos, rózsaszín hátizsákos kislány üldögélt, és végig lopva szemlélte mit is olvashatok. Minden rajzot megnézett, úgyhogy egészen biztos, hogy lányok kezébe is odaadható, mivel humoros, mesés, fordulatos, élvezetes olvasmányélményt jelent.
Mindenképpen alsós, kisiskolás gyerekeknek ajánlom, talán nagycsoportosaknak is felolvasásra.
Az illusztrációk aranyosak, tükrözik a mese vidám hangvételét, és a rabló/varázsló borzas, rémisztő alakját, reszelős hangját. Kedves és szép kis könyv.

Pászti Amina: Glóbi ​kalandjai

Aranyos és mindenképpen fontos könyv – nem baj, ha sok ilyen van és lesz a témában.
Azt hiszem, a legfontosabb manapság érzékennyé és probléma iránt fogékonnyá tenni a gyerekeket – bármilyen könyvben egy-két mondat is elég, ha ez az ébresztés megtörténik.
Ez a figura aranyos, kedves, játékos és szeretetreméltó – akit nemcsak azért, mert bajban van a környezetszennyezés és a felelőtlen emberi magatartás-hozzáállás miatt, hanem mert apátlan-anyátlan árva, akinek még talán igazi szülinapja sincs – sajnálni is lehet.
De szerencsére minden jól végződik a könyvben, ui. amellett, hogy jó szívvel és kedves lélekkel, kezdeményezően és építően oldanak meg problémákat (Trabant Tóbiás), még az is kiderül, hogy Glóbi nem szomorkodhat, mert igenis van a Földnek szülinapja!
Örülök, hogy elmesélhettem a kisebb fiamnak.

(a Kukamanó-s sztori nekem mondjuk eléggé ijesztő…)

Alessandro Baricco: Mr. ​Gwyn

 Baricco é un vero truffatore… a szó nemes értelmében.
És én nem is tudom kinek higgyek valójában?
Az első 100 oldalon halálra idegesített a stílusa, sokszor untam, csak találgattam, mit olvasok? Aztán kezdett nagyon érdekelni, különös érzés vett körül és kevert össze: nem vártam, hogy olvashassam, mégis, amikor belekezdtem, észrevétlenül repült az idő, és peregtek a lapok. Nem értettem, hogy-hogy érdekel, és hogy-hogy ennyire magához tud láncolni ez a könyv, ha amúgy meg nem vágyom az olvasására, ha nincs a kezemben???
Talán megsejtettem Baricco (és főhőse Mr. Gwyn) útkeresési dilemmáját; boncolgattam magamban azt a költői kérdést, hogy megéri-e manapság írónak lenni? Található-e még a „piacon” olyan rés, amit nem árasztottak el ilyen-olyan könyvek? Van-e még kiszolgálatlan, szűz olvasói terület, ahol szerencsés esetben még olvasói érdeklődés is jelentkezhet? Ahová pont Baricco könyveit sorakoztathatnánk fel? És ha már ott vannak, vajon a név, a cím, a borító, vagy a fülszöveg miatt veszik le a rétegolvasók?
Ezen felmerülő kérdések végett lett számomra fontos, és felejthetetlen ez a könyv.
Sajnos számomra (talán) nem ez a legfontosabb könyve, mindenesetre ha belefészkelődik a gondolataimba, akkor a gondolataim körötte forognak. Mr. Gwyn nem tűnik túl szimpatikus figurának, idegesített, hogy játszik velem, a bolondját járatja, sokszor éreztem inkább szélhámosnak, – (aztán amikor pl. a cédulákat szedegette fel a padlóról, vagy szépen becsomagolta a lapocskákat, vagy egy éjjel alatt megírta barátja könyvét, egyszeriben esendő emberré lett) – de most ahogy ezt leírom, én érzem magam kicsit szálhámosnak és árulónak…
Truffatore… ehhe…chi é allora il vero truffatore?

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

Finy Petra: A ​fűszerkatona - Hét földrész meséi

 Nem volt rossz, de nekem az A darvak tánca c. tematikus válogatása jobban tetszett – pedig a címe alapján legalább olyan sejtelmeset és titokzatosat vártam.
Ez is tetszett, de ebben nem volt annyi mese/rege/monda, ami magával vitt és elvarázsolt volna.
Továbbra is a mondák világát inkább az állatokkal kapcsolatosak idézik, (pl. A két bagoly esete, A hiúz és a harkály, Hogyan lett a strucc kopasz?, A lány és a bálna, Az életkígyó és a halálkígyó), de mindenek előtt az fogott meg és ragadott magával, ahogy átitatja a meséket a szeretet, együttérzés, empátia – ezek a sorokba beleszőtt, mindent átható pozitív érzések keltették számomra az igazi varázslatot.
Csak pár cím a kötetből, amit feltétlenül szeretnék időnként felidézni, újraolvasni, elővenni, érzéseket ébreszteni, katalizálni, továbbítani – szerteszét: Az öreg vízisikló, A macskatündér és a szegény asszony, A fűszerkatona, A rizsszellem, A rizsszellem titka, A mandulasziromból varrt ruha*, A jégtündér segítsége, A jégszarvas agancsa (ez kicsit karácsonykor is), A kenguru, aki a Holdra akart ugrani…..

Jelzők, amik megtetszettek és akár különleges színeikkel is különleges képet varázsoltak nekem:
hajnalfehér gólya, boglárkahajú vízitündér, rozmaringrét, mirtuszmező, földkéreg-barna, fakéreg-barna, sársötét, sudár, mint a hajladozó pampafű, vörös az ajka, mint a teabokor levelei, haja fekete csigákban örvénylik, mint égen a felhők, csípője ring, mint a flamingó tollpihéje,… stb.

* (ez a mese segített eszembe juttatni egy ügyes tanítványommal végzett közös munkát, egy mesefordítást, amellyel megnyertünk egy első helyet, ha jól emlékszem az OTDK-n olasz nyelvből – a mese címének a Narancsvirág-ot választottuk.)

Cecelia Ahern: Ajándék

Nem egészen ilyen jellegű könyvre számítottam, igazából nagyon idegesített a két főszereplő, nem tudtam egyet érteni Lou-val, de érdekes módon megértettem.
Nehezen, de megértettem. Nagyon sok ilyen ember van, akinek a munkája jelenti az igazi és valódi örömet – nem az egyéb olyan földi dolgok, mint család, emberi kapcsolatok.
Most az idő rövidsége miatt csak ilyen röviden, majd később hosszabban is próbálok gondolkozni – a kihívás teljesítése a nyakamon, ezért most csak ennyi.

Az olvasás @gab001 Cecelia Ahern kihívásához – köszönöm a kihívást.

Alessandro Baricco: Novecento

Szomorú vég, de ennek ellenére nagyon szerettem olvasni – tetszett az alapfelütés: zenész mesél zenészről.
Elsősorban a szavaival, szövegfonással körém varázsolt nosztalgikus hangulatteremtéssel kerített most hatalmába Baricco.
Különösen tetszett a sorok olvasása közé becsempészett zeneiség – a drámaisága ellenére úgy éreztem, keringőzöm.
Szép történet, olvassátok, nézzétek.

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

Alessandro Baricco: Vértelenül 

Létezik olyan, hogy ha valakinek egyszer a szemébe nézel, az a tekintet megperzsel, úgy beléd ivódik, hogy aztán örökké azt a tekintetet keresed, fáradhatatlanul; és igazából életed akkor lesz ismét teljes, amikor tekintetetek ismét összekapcsolódik, amikor sok év múlva újra belemerülhetsz abba a mélységbe; és amikor ez megvalósul, akkor már semmi sem hiányzik – életed teljes.

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

                    _
„Az asszony őt nézte a felöltőjében, és olyan magányosnak és bármely időben elhelyezhetőnek látta, mint egy film hősét.”
83. oldal

– Vannak gyerekei? – tudakolta.
– Nincsenek.
– Miért?
Ahhoz bízni kell a világban, hangzott a válasz.
64. oldal

„Két öreg látványából lehetetlenség kitalálni, hogy abban a pillanatban mindenre képesek.”

(…) „… abban a pillanatban nem gondolt rá, mit veszít. Inkább az járt a fejében, hogy mit nem nyer el.” 67. oldal

„– Bármennyire igyekszik is az ember, hogy egyetlen élete legyen, mások ezer életet látnak bele, ez az oka annak, amiért képtelenek vagyunk elkerülni, hogy bajba keveredjünk.” 68. oldal

Mihail Pljackovszkij: A sün, akit meg lehetett simogatni

Aranyos könyv, de most már biztos, hogy nem előzi meg a Vidám meséket.
Kisiskolás koromban nagyon vágytam erre a könyvre, az alattam járó elsősök közül mindegyiknek megvolt, amit minden nap hurcoltak a suliban. Irigykedtem rájuk, mert suliban olvashatták… Aztán úgy alakult, hogy csak mostanra sikerült elolvasni, de nem volt olyan jó, mint amire számítottam. Vannak benne jobban és kevésbé sikerültek, megmosolyogtatók, kedvesek – és olyanok, mint pl. Nyikitka barátai-ban – történet, amely az is lehet, hogy mosolyogtat, de az is, hogy picit cikinek érzed. (meglehet oroszul olvasva kijön a hatása, de fordításban csak ilyen)

A kedvencem az Egy darabka hold a háztetőn és a Lecke barátságból. 

Székely Anikó: A ​Cézanne-akció (A BANDA 2.)

 Elsőnek értékelni egy újonnan megjelent könyvet nem egyszerű és nem is biztos, hogy szerencsés dolog. Sajnos, nem ismerem a sorozat első darabját, de azt hiszem, nem rossz választás, ha ezt is hozzá-, mellé-, elé- vagy utána olvassuk.
Szimpatikusak a szereplők, egy kis csapat, akik között mindenféle viszony, kapcsolat, érzés (barátság, haverság, szeretet, versengés, verseny, inspiráció, bátorság, stb.) létezik.
Szerepelnek még benne földönkívüliek – egészen pontosan kettő: egy fiú (Daris) és egy lány (Loren), akiket eleinte feleslegesnek tartottam, mégis amennyire idegenkedtem tőlük a regény elején, annyira odavalónak és könyvbe-és kalandbavalónak ítéltem meg. Helyes kis kamaszlények, akik rejtélyese segítenek ahol tudnak és ahol szükséges. Helyes tulajdonságuk a nyitottságuk az emberi lények megismeréséhez, és főleg az érzések feltérképezésében. Jó dolog, hogy eredménye is van türelmes kutatómunkájuknak.
A nyomozósdi mostanság nem újkeletű dolog, most eléggé divatos a téma, de azt hiszem a témaválasztás szerencsés: ismert festő, ismert történelmi vonal, kapcsolat az egyik szereplővel: hozzánk közelivé hozza és miékké is teszi a témát és a gyerekek vállalkozását. Kedvenc részem a Dóri és A fekete óra, megmosolyogtam a földönkívüliek főnökét, és végigizgultam az utolsó fejezeteket, jó ötletnek tartom egy tudós megnyilatkoztatását ügyükben..
Izgalmas olvasás volt, kellően veszélyes – néha azért már többet nem is viseltem volna el, sőt pár veszélyt csakis a földönkívüliek tettek megnyugtatóvá… Aranyosak, nyitottak.
Jó lenne még hasonlóan agyatdolgoztató, izgalmas, lendületes, fiatalok közt játszódó könyv az ifjúsági irodalomban.

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

Ajánlom kb. 4-5-6. osztályosaknak.

Eszes Hajnal: Bogárország ​meséi

 Aranyos, aranyos, 10 kis történet, de a kötet azért nem tökéletes.
A biológiai tévedésekért megorroltam – tudom, kicsiknek íródott, de azért nem kellene azt leírni, hogy „a Bogaras Iskolába nem csak bogarak járhattak! Oda elmehetett mindenféle rovar, tücsök, bogár, aki tanulni akart.” A szójátéknak elég lett volna a tücsök és bogár, a valóságnak meg a rovar és bogár, sőt rovar. Így a felsorolás egy kicsit sok lett. (Bár nem vagyok biológus, de arra a mondókára még biosztanulmányaimból emlékszem, hogy „Minden bogár rovar, de nem minden rovar bogár.” ) Itt gyorsan megjegyezve azt, hogy a tücsök az egy rovar. És természetesen a szöcske is egy rovar, de itt (4-5. old.) nem is ez volt az óriási tévedés, hanem Szöszke Szöcske és Kétpettyes Katika találkozását követően találtam a következőt: „Tücsök és bogár hamar összebarátkozott.”
Ezek a tévedések vagy figyelmetlenségek, bár gyerekeknek szánt könyvben jelentek meg, attól még szarvashibának minősülnek, és bosszantottak, főleg azért, mert ezek mindig aktuális és csaknem mindennapi témák óvodában, kisiskolás környezetórákon; de talán egy újabb nyomtatást követően javításra fognak kerülni. Javasolnám.

Van azért kedves történetem, ilyen pl. a Tintagomba, amelyben egy álomszuszék bodobács gyerek jár pórul; a Guruló deszkák, amelyben a rovargyerekek jóindulata kerül előtérbe vagy A szemtelen légy aki mert álmodni egy nagyot, de sajnos, hamar „felébredt és vált nevetségessé” – és azt is megtudhatjuk, hogy a lepkék valójában a legyeknek köszönhetik azt, hogy a szárnyuk a testükhöz nőtt, nem pedig egy éjszakára levehető „konstrukció”…
Ezek miatt a történetek miatt egyáltalán nem javasolnám, hogy kisalsósok: 1-3-ig kihagyják ezt a könyvet, és azért sem, mert szépen végigköveti és kíséri az évszakok változásait, időjárásban, növények időrendben egymást követő megjelenési, fejlődési sorrendjében új információkkal gazdagíthatja a gyerekeket (ezeknek viszont már nem néztem utána, mennyire valós). És egy-két történetből is új információkkal gyarapodhat tudásuk.
A rajzok kedvesek, de nekem az is sok és túlzott – túl színes, túl tobzódó, túl harsány és túlontúl lányos színekkel készültek – a valóságban pedig tudjuk, hogy a rovarok világa nem ennyire piros és rózsaszín. Az viszont igaz, hogy népes és színpompás.

Vlagyimir Szutyejev: Vidám mesék

 2016.08.31. Nyári szünetben mindent elkövettem a világon, hogy a fiaim olvassanak – de sajnos, be kell vallanom, hogy a nagy egyáltalán nem olvasott semmit; a kicsi sem erőltette meg magát, de miután meglátta a Három kiscicát, felelevenedett benne, hogy ez ismerős, mert olvasták elsőben, így elkezdtünk a könyvről beszélgetni, feljött a gyerekkorom, hogy már ezt nagyi nekünk is olvasta, és hogy nekem mik voltak a kedvenceim. Megörült neki, így lent is maradt a polcról, és mára elolvastuk az összes mesét, amelyek közül kettőt a kisebb fiam olvasott fel, hangos olvasás gyakorlása címen – bemelegítés indul a közelgő sulihoz.
Nagy „felindultságában” a kicsi elsős a nyaralós táskájába is betette, és pár mesét a nagyszülők elmondása alapján el is olvasott…

Most látom csak, hogy ez a könyv a 2. legjobb mese könyv a molyok értékelése alapján - igazán meg is érdemli...
***

újra elő kellett vennem az elsős kisfiamnak, ezt óhajtotta, miután meglátta az elsős olvasókönyvében a három kiscicát… :-)
ebben a körben A négy kis ezermester, Okoska-botocska és a Micsoda madár ez?győzedelmeskedtek… (2011.01.15.)

imádom ezeket a meséket és a gyerekeim is – nélkülük szegényebbek lennénk… (2009.12.26.)

Kedvenceim:

A négy kis ezermester, Okoska-botocska, 

Sjón: A ​macskaróka - Népi történet

Nagyon szép és különös hangulatú mese vagy igaz történet a messzi és zord időjárású Izlandról.
Szeretem az ilyen történeteket, ahol minden a maga helyére kerül; a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz meg megbűnhődik – egyszer. Sajnos sosem éppen idejében, hanem amikor úgy fordul a sors.
Ez a történet (vagy mese) is ezt bizonyítja, és azt, hogy a sorsától senki sem futhat el – amit rá mért a sors, az előbb-utóbb utoléri és megtalálja.

Különösen szép a fordítás, nagy szépélvezet volt olvasni. Átadta az északi tájak szomorkás, befelé-forduló, kissé magányos, kívül jéghideg-bent kávéforró hangulatát, ahol az emberek inkább megvannak maguknak, titkaiknak és életüknek.
Ezt az amúgy emberekkel is csak lassan megmozgatott, mozdulatlan téli világot még a vidék állataival népesíti be (hófajd, sólyom, pisztráng, aranylile, poszméh, mezei egér, póling, víztaposó – ez egy madár stb.) és teszi minél valószerűbbé még tájleírásokkal is (festőien plasztikus ahogyan olvad a hó, csordogál a patak az olvadó jég alatt) az amúgy mesebeli vagy misztikus macskaróka alakját.
https://moly.hu/idezetek/430900
Nagyon tetszik az eredeti címválasztás, sokszor örülök a kifejező címnek, és ennek megfelelő magyar cím kiválasztása.
A regény végén Fridrik ír egy levelet a barátjának, amelyben teakeveréket küld annak édesanyjának: kakukkfű, legyezőfű, tejoltófű, nyírfalevél szárított keveréke van benne.
https://moly.hu/idezetek/453671
Különösen megfogott Fridrik és Halfdis/Abba/Laufey közti sajátosan bensőséges 'kapcsolata'.

A könyvet az A year of reading the world @encus625 kihívása keretében olvastam el.

Kedvenc idézetem:
„Mallarmé olyan hatással van rám, mint a szem tükrében visszaverődő virágzó zelnicebokor, mint illatozó zsebkendő, vagy a lassú patakban fürdőzőnek vállára telepedő szitakötő.” (118. oldal)

Mészöly Ágnes: Ez ​egy ilyen nap

Nagyon sajnálom, de nekem ez a könyv most csalódás…
A Sünimanó után meg főleg…
Érdekes témafelvetések, de nem okozott nálam katarzist, sőt, semmiféle érzést – legfőképpen ezt hiányoltam, valamilyen érzést, bármilyet: feszültséget, örömöt, sajnálatot, szomorúságot stb. – de nem ébresztett bennem olyan érzést, ami miatt számomra általában érdemes olvasni. Emiatt kicsit untam is. Bár az életekből kivett napok jó témafelütések, de nem teljesedtek ki kerek egésszé. Megízleltünk egy-egy napot, aztán úgy ahogy voltak, a gyerekek eltűntek az éterben…
Számomra a cím sem szerencsés választás – ill. a cím nagyon jó lenne, mert baromira figyelemfelkeltő, és várnád A sztorit, hogy meséljen már valaki arról, hogy miért érdemes pont erről a napról mesélni? De a könyvben lévő történetek nem ezt tükrözik, egy-egy szereplőtől egy-egy kiválasztott nap elmesélése azért, hogy megismertessen egy kicsit más mivoltával és napjával.
Számomra a címben Ez egy ilyen nap a hangsúly az ilyen-en van – ki kellett volna domborítani, miért is ilyen ez a nap, azaz miben más, mint a többi? Mivel nem ezt fejezik ki a történetek, én félrevezetettnek érzem magam a cím által.
Lenne még egy kivetnivalóm, ne nevezzetek kekeckedőnek, de csak leírom, ha már a könyv megszületett: egy átlag magyar család, magyarországi, kb. 30 000 főt számláló bármely vidéki kisvárosból való, rendezett családi körülmények közt élő, akár családi házban, akár bérlakásban, akár tömblakásban csak normál körülmények közti anya-apa-gyerek-testvér bejárónő-házvezetőnő-takarítónő nélküli felállásban, csak egy alkalommal, nem szerepelhetett volna a könyvben egy átlag nap erejéig? Mert ilyet nem találtam a könyvben – egyedülálló szülős van, különélő szülős van, elvált szülős van, tanyán élő családos van, külföldön élő teljes családos van, külföldről időnként hazajáró család van, szüleit nélkülöző gyiviben élős van, cigánykislányos van, mozgássérültes van, gazdag szülős van, magániskolás, házvezetőnős van, stb. de ezt az egyet hiányoltam: az átlag, normál körülmények közt élő (még csak nem is nagy)családost… (nagy jóindulattal a zseni Dani története lehetne, de ez sem az igazi)
Ami feltűnt (a teljesség igénye nélkül): a gyerekek túlhajszoltak, túlpörgetettek, este alig tudnak elaludni, reggel pedig alig tudnak felkelni és elindulni suliba; nem rajongott egyikük sem az intézményi kajáért; kivétel nélkül minden tesitanár szörnyeteg, aki hangulatfüggően, szívatja, gyötri avagy engedi játszani a gyerekeket; matematikából minden történetbeszámoló gyerek (a mozgássérült kissrác, Peti, kivételével) penge, ellenben környezetből (ami nem túl nehéz tantárgy) 3-as vagy 4-es a legjobb jegyük. Olvasni nem szeretnek. Viszont legalább a fele a gyerekeknek zenét tanul, és hangszeren játszik vagy énekkarra jár; kevesebben sportolnak, egy pedig táncolni szeretne, de anyagi körülményei nem engedik meg. Szerepel benne a volt gimim, nem túl jó és pozitív felütésben, hanem mint egyfajta átmeneti megoldás két költözködés között – ha megengeditek, ezt sem írnám a könyv pozitívumai közé… Szóval vegyes érzelmeim miatt értékelem nehéz szívvel csak ennyire.
(Meggyőzhető vagyok az ellenkezőjéről – mások által jó érveket felvonultatva.)

Egyrészt tehát hiányoltam az érzelemébresztést és hiányoltam a kerek, egész történetfűzést. Kár érte… nekem talán már annyi is elég lett volna a „kerekséghez”, ha egy esemény keretében a szerző egyesíti, összegyűjti, esetleg találkoztatja az egynap-elmesélő gyerekeket.
Sajnálom, fel szerettem volna értékelni már csak a Sünimanó kellemes élménye miatt is…
Az Arnoldos történetben a jutalompontos-beváltósdi ötlet viszont tetszett. A Menyusosban pedig az otthoni számítógépezés alatti kötelező szünettartás – ami nem más, mint valamilyen játék.
@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

Nem tudom, mennyire ifjúsági ez az könyv – szerintem a kb. 10-12 évesekről szóló könyvet max. 5. osztályosak forgatják élvezettel, nagyobbak már nem.

(Torbjörn – azt írja a könyvben, hogy a csellótanár nevének jelentése földiszeder svédül – ma azt tudtam meg ennek kapcsán, hogy a vadszeder vagy földi szeder (Rubus fruticosus) … Népies neve: szeder, fekete szeder, földi szeder, tehát magyarul elég lett volna a szedret, fekete szedret a szövegben hagyni, mert ez a magyar olvasók közt általánosan használt és ismert alak.
Viszont svédül a szeder az nordbjörnbär, björnbär, vagy svarthallon. Igazából létezik aStorbjörnbär** szó svédül, de én a konkrét jelentését nem tudom csak latinul: Rubus grabowskii, ez a szedernek vmelyik fajtáját jelöli (talán ez: Rubus gratus) – szerencsés lett volna ezt egy svédül tudótól megkérdezni – ámbár lehet, hogy a hiányzó „S” csak sajtó-, vagy szedési hiba…)

**Storbjörnbär – Rubus grabowskii – Grabowski-Brombeere képen:http://www.2pflanzenfreunde.de/brombeere/brombeere/Rubu…

Ezt a választ kaptam a lenti Torbjörn-dilemmához Svédországból:
Torbjörn meg a Thorbjörn egy elèg elterjedt csalàdi nèv Svèdorszàgban. A björnbär az a szeder. A Torbjörn vagy Thorbjörn név az egy régi északi férfi név, ami a Tor ' egy isten név' és a Björn 'medve' jött össze. Tehát a szó: Torbjörn – az nem földiszeder.

Torbjörn – azt írja a könyvben, hogy a csellótanár nevének jelentése földiszeder svédül – ma azt tudtam meg ennek kapcsán, hogy a vadszeder vagy földi szeder (Rubus fruticosus) … Népies neve: szeder, fekete szeder, földi szeder, tehát magyarul elég lett volna a szedret, fekete szedret a szövegben hagyni, mert ez a magyar olvasók közt általánosan használt és ismert alak.
Viszont svédül a szeder az nordbjörnbär, björnbär, vagy svarthallon. Igazából létezik a Storbjörnbär** szó svédül, de én a konkrét jelentését nem tudom csak latinul: Rubus grabowskii, ez a szedernek vmelyik fajtáját jelöli (talán ez: Rubus gratus) – szerencsés lett volna ezt egy svédül tudótól megkérdezni – ámbár lehet, hogy a hiányzó „S” csak sajtó-, vagy szedési hiba…)

**Storbjörnbär – Rubus grabowskii – Grabowski-Brombeere képen:http://www.2pflanzenfreunde.de/brombeere/brombeere/Rubu…

björnbär – a szeder svéd nyelvben
Torbjörn – családnév van
Storbjörn – családnév nincs
Storbjörk – családnév van – nagy nyírfa a jelentése – björk – a nyírfa

Kalapos Éva: Massza

Ráber Patrik egy hétköznapi srác, aki viszonylag normális családban él és nőtt fel; van apja, van anyja és van testvére – ami, azt lehet mondani, manapság, sajnos, sokak szemében nem megszokott és hétköznapi, sőt bántó negatív tulajdonsága is lehet egy egyénnek. Emellett intelligens, irodalomra, művészetre érzékeny srác – színészkedni, előadni, verselni szeretne – ehhez – nem mindennapi jó tulajdonság, hogy van elhivatottsága, tehetsége, na, és jó neve, – a rendező szerint: igazi színésznév az övé.
Ez az alaphelyzet, és bármilyen furcsa, mindezek, plusz egy lány alkotja a konfliktust is. És ebből fakad a tragédia.

Patrik megpróbál élni és (kamaszként) létezni a szűkebb környezetében – de mindenhol küszködik – a suliban önmaga miatt, és szálka sokak szemében az, hogy normális családban él. Megdöbbenve olvastam, hogy egy osztályban konfliktusforrás a normális élet, és a csonka v. problémás családos osztálytársak zaklatják a normál családban élő gyerekeket, mert az számukra elviselhetetlen, ha vki szeretetteljes körben él.
„Egy csomó gyereknek az osztályból gázos a családja. Meg anyáméké is az volt, meg apámé is, aki még nevelőszülőknél is élt egy ideig. Mégse csap szét senkit, csak azért, mert nekik szar volt.” (127.o.)
Emellett a családjában is próbál nem kirívóként létezni, megpróbálja elhinni, hogy az osztály legjobb csajának tetszik: „létezik, hogy nemcsak eszelős jócsaj, de még érti is … mármint hogy ért engem?” (62.o). Aki nem túl bizalmas másokkal: ritkán tudja, kire mosolyoghat, aki mások miatt éhes, akinek ellopják a pénzét, és folyton a szavába vágnak. De akit a versek mantraként „kipucolnak” – és aki úgy érzi egyes kortársai zaklatása miatt, hogy nem más, mint „rágó vagy a cipőjükön” és „légy a légypapíron”…

Lelkileg igen leszívott ez a szörnyű témát feldolgozó, figyelemfelkeltő könyv, amely merő „gyűlület-, és félelemmassza”, sokszor megfordult a fejemben: ez szörnyű, mért olvasok én ilyeneket? És csak egyetlen választ tudtam erre adni: azért, hogy elkerüljem, hogy ilyen sms-eket kapjanak a fiaim. **

Jó lenne nem is emlékezni arra, hogy ezt a könyvet elolvastam.
Szeretném, ha nem történne ilyen, és a cyberbullinghez hasonló dolgok ezen a világon
Ezért fohászkodom…

„Egyedül én lennék a bűnös, mikor az emberiség, az emberiség egésze követett el bűnt ellenem?” (192.o.)

„ahányszor csak előkerült, milyen verseket szeretek, hozzám vágták, hogy mit adom a falat, ennyi idősen nem is érthetem, miről szólnak. Nem tom, ezen sose gondolkoztam. Nekem mindig szóltak valamiről, az meg nem érdekelt, hogy arról-e, amiről kell.” (52.o.)

Olyan fájdalmasan cseng: „senki nem választott engem. Én mindenkinek csak jutottam.” (130.o.)

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.
!!Végiggondoltam az eddigi életem és a diákéveimet, próbáltam hasonló tragédiákat keresni emlékeimben, de nem találtam – ti tudtok hasonló diákcsínynek induló tragédiába torkolló esetekről?!!

**
„te nyomorek beteg fasz mit kepzelsz magadrol azt hiszed meno vagy csak egy kis fereg vagy egy kopedelem a vilagnak jobb lenne ha nem lennel lattuk a hugodat az is egy kis g e c i az anyad is g e c i az apad is g e c i mind luzerek vagytok tudjuk hol laktok ejszaka elvagjuk a torkotokat az ilyen mocsok ne letezen ha barkinek szolsz megolunk ugyse hinne neked senki de gyava vagy nem fogsz te szolni alljal le mert ha mi allitunk le azt megbanod szallj le a csajrol nem kelesz neki csak azert van veled mert asziszi most kiraly vagy hat kurvara nem vagy kiraly nem vagy te semmi csak egy fereg es ne irogass nekunk nem fogunk valaszolni meg egyszer elmondom aljal le vagy kinyirunk a picsaba kiskocsog”

Méhes György: Öcsi naplója

 Kedvelem a naplóféléket olvasni, főleg amelyek gyerekekről, családról szólnak, mert ezek inkább szórakozást, kikapcsolódást nyújtanak számomra, nem pedig elmélyedést, mint egy felnőtt napló (amilyeneket azért persze szintén kedvelek).
Öcsi és Virágos Zsuzsi naplójegyzetei a Szeleburdi család és a Hajónapló történeteit idézték elém.
Az olvasás picit nehézkesen indult, nehezen tudtam ráhangolódni az író viccelődős stílusára; szerencsére ez a viccelődős később inkább adomázósba fordult, és olyan vicces is lett, hogy olykor-olykor hangosan felnevettem. Tetszett, sok szép élményt osztott meg velünk a szerző, amelyeknek köszönhetően kicsit én is visszarepültem táborozós-túrázós gyerekkoromba. Rettegtem az árvizes történet olvasása során, de a gyerekek előtt le a kalappal – csodásan kitartottak!
A fent említett kezdeti ráhangolódási nehézségek miatt és amiatt, hogy hirtelen megkevert a szerző, sehogy sem értettem, hogy kerülhet Öcsi naplójába Virágos Zsuzsi naplója is, ezek miatt pici fél csillagot vonok le, de a +1 pontot megadom a Meítés-díjhoz.

Szülők figyelmébe ajánlom, 5-7. osztályos gyerekek olvashatják szívesen, adjuk a kezükbe.

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.