Alessandro Baricco: Történet
Számomra ez Baricco legmeghatározóbb műve, legszebb története, amely örökre belém gyökerezte magát, és eggyé vált velem.
Amióta elkezdtem olvasni, nem múlt el úgy nap, hogy ne jutott volna eszembe.
Mindig vmi pici epizódja, egy-egy szereplője, a történetek, maga A Történet.
Jó, hogy elkezdtem olvasni, még ha nem is életem egy könnyű szakaszában, és hálát adok a sorsnak, hogy nem görgette el előlem Ultimo Parri és Jelizaveta történetét, amellyel megerősített többek között arról, hogy a kitartásnak, állhatatosságnak mindig van eredménye, nem hiábavaló erényei ezek az embernek. Amellyel elénk tárta, hogy hinni kell álmainkban, mert azok – így egyszerűen – megvalósulnak. Amellyel elmesélte, hogy mindegy is, bármilyen és bármennyi rossz tulajdonsággal is rendelkezünk, a jó (még ha csak egy is van belőle) mindig felülkerekedik, és az lesz az élet(ünk) meghatározója. Az lesz az igazi énünk velejárója.
Mindenkinek ajánlom, kívánok a Történet olvasása során kellő kitartást, legfőképpen a háborús részekhez, amelyeken ha túljuttok, a megnyugvás érzése lesz a jutalmatok, és ha becsukjátok, egy olyan Történet lesz a tiétek, amely egész életetek során ott lesz veletek. Mindig eszetekbe jut valami vagy valaki belőle, mindig.
Az eleje, például, összefoglaló az első autóversenyekről, majd Libero és D'Abrosio gróf közös élete, együtt átélt kalandjaik – filmre kívánkoznak. Nagyon szeretném képernyőn látni. Akárcsak Jelizaveta és Ultimo közös és külön-külön megtett utazásainak állomásait. Mindkettő kalandos, élményekkel, élettel teli. Talán Jelizaveta alakja a legbonyolultabb, legösszetettebb, legmegosztóbb – de a könyv végére minden, de minden gonoszságát, aljasságát kitöröltem, megbocsátottam neki – mert talán hihetetlen, de bizonyította, hogy nagy és nemeslelkű.
Ha tini lennék, azt is megírnám, hogy szerelmes vagyok a könyv férfi szereplőibe. De mivel komoly felnőtt nőnek számítok, csak annyit írok, Baricco-szavaiba vagyok szerelmes, az ő történetmesélésébe, kivetített belső gondolataiba…
Csodálatos regény – azért fontos számomra, mert benne Baricco beteljesedett életeket, sorsokat tárt elénk, olyat, amilyenre én is, te is, bárki, azaz mindannyian vágyunk, és akarhatunk.
@Youditta Baricco életmű kihívásához.
__
Két mű jutott még eszembe: Tabucchi: Rebus c. novellája (ami film is: https://www.comingsoon.it/film/rebus/5289/scheda/
– és még egy film, mely az olaszországi csizmát átszelő sztráda építését meséli el – a kezdeteit, ahogyan elindult a kezdeményezés – nagyon szép film, aminek sajnos elfelejtettem felírni a címét, vagy, ha fel is írtam, elveszthettem, ui. akkor éppen egy Nápoly-Capri utazáson voltam… @Tilla – te tudnál ebben segíteni, mi is lehet ez a film?
Idézetek:
„Az igazi tehetség abban mutatkozik meg, ha valaki már akkor birtokában van a válasznak, amikor a kérdések még meg sem fogalmazódtak.” (40.o.)
„…elmagyarázta, az egyenes vonal szépsége utolérhetetlen, mert benne oldódik fel minden kanyar és minden veszély, egy szelíd és igazságos rend nevében. Erre a dologra csak az utak képesek, folytatta, de az életben nincs ilyen. Mert az emberek szíve nem egyenesen ver, és talán nincs is rend a járásukban. Azután már nem szólt többet, és sokáig csendben volt, azon tűnődött, honnan vette ezeket a szavakat.” (65. o.)
„A sokkoló hangzavarban az emberek magukra maradtak a gondolataikkal, arra kényszerülve, hogy a legtökéletesebb semmittevésben töltsék a perceket, melyekről utóbb bebizonyosodott életük utolsó pillanatai voltak.” (77)
„Fogalmunk sincs, hogy amikor meghal egy teremtmény, mennyi dolog hal vele.”
(85.old)
„Évekkel ezelőtt tanultam meg egy ködös éjszakán, az apám mellett, hogy az az egyetlen igazi út, mely a dolgok szívébe visz el, az idő lélegzetéhez. Most már tudtam, hogy ott él bennem is, csak nap mint nap ki kell hantolnom az élet törmelékei alól.”
127. oldal
"Az emberek élnek, az évek telnek, de az éveknek csak egy töredékében élnek igazából, akkor, amikor azt tehetik, amiért megszülettek. Akkor és ott boldogok. A maradék idejüket elmúlatják: várnak vagy emlékeznek. Ha várakozol vagy emlékezel, nem vagy sem szomorú, sem vidám. Szomorúnak tűnsz, pedig csak várakozol vagy emlékezel. Nem szomorú az, aki vár, vagy aki emlékezik. Egyszerűen csak messze jár.” (147)
Ajánlott bejegyzések: