egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

A könyv tetszett, ifjútini koromban nem olvastam, bár a filmet többször láttam és a kedvenceim közé tartozott. Vajon mért nem fordult meg akkor a fejemben, hogy könyvként is olvashatnám? Bár valahogy most úgy érzem így teljes – azok a szereplők, azok a karakterek, a hozzájuk tartozó mondatokkal: „Gazsi bácsi lótetű!” vagy „Le a cipővel! Éljen a mezítláb!” de akár az „Enyém kulup!” , „Boszorkányos Varga János! Mi kéne ma ebédre?” „Tornázz te is, hogy erős légy, mint az oláhecet!” (sőt még: „Üdv Cézár, a túri morák neked szalutálnak!” a.m. Ave Caesar, morituri te salutant" és az örökké éhes, bográcsát a fején viselő Bádogos alakja is emlékezetes lehet)
Leginkább az az ötlet tetszett – könyvbe rögzítve az, amire az én kislurkóim már nem is vágyakozhatnak – miszerint hat barát elmegy egy szigetre sátorozni, két táborra szakadni és egy jó számháborút vívni.
Tetszett az események spontaneitása, nem törték az agyukat a srácok és szervezték túl a dolgokat – elmentek, sátrat állítottak, bevásároltak, főztek, ettek
ittak, pihentek – gondtalanul együtt voltak.
Nekem kicsit hirtelen jött az ötlet: „ketté szakadni”, két tábort alkotni, melynek igazi, sőt mi több megkérdőjelezhetetlen vezérei vannak. Akire hallgatnak és ötleteiket feltétlenül követik a többiek. Ez számomra túl egyértelműen és gyorsan jött – de talán nem tévedek és jól emlékszem, nem volt ez másként a mi gyerekkorunkban sem. Tetszett a gyerekek önállósága: egyedül felkerekednek, (gondolom, egyedül is csomagoltak be), egyedül elutaznak tömegközlekedéssel, csomagokat, hátizsákokat, sátrat, bográcsot cipelnek egyedül, önállóan mennek bevásárolni, közösen döntik el mit egyenek, mit főzzenek, ahhoz miket vásároljanak, önállóan fizetnek, tudnak bánni a pénzzel. Nekem leginkább ez tetszett a könyvben – élik önálló, saját kis életüket – mindebből a szüleiket picit kizárva – pont annyira, amennyire erre szükség van. Nekünk már nem volt ennyi szabadságunk, de még így is összehasonlíthatatlanul több, mint a mai gyerekeknek. Úgy érzem, hogy mi szülők túlontúl belemászunk a gyerekeink életébe, részt kívánunk abban venni, nagyon jelen lenni- túlontúl ott vagyunk velük és bennük. Érthető ez, hisz nincs már az a biztonság, mint gyerekkorunkban, emiatt sajnálom is a gyerekeinket, hogy az effajta nomádsátrazást ők nem próbálhatják ki – legfeljebb a családi házunk füves udvarán… Sajnos, vagy nem sajnos, de féltem elengedni őket tíz-, tizenpár évesen.
Elgondolkoztam, milyen sokat változott azóta a világ, milyen irigylésre méltó volt az az önállóság, bátorság, ahogyan elindultak, sátraztak, egyedül aludtak a szabadban, tüzet raktak, és főztek! Már az én gyerekkoromban sem voltunk ilyen önállóak általánosban, legfeljebb a középiskolában, és akkor is csak a szalonnasütésig jutottunk…
A könyvről még nem is írtam, meglehet nem is fog sikerülni, inkább a könyv bennem ébresztette gondolataimat osztottam meg veletek – talán két dolog a könyvvel kapcsolatban: a két vezér nem volt túl szimpatikus a könyv elején – de a végére megbarátkoztam velük. Amik elvarázsoltak: a nevek! Gazsi bácsi, Szinyák, Sankó, Kece, Bádogos Aladár, Tuka, Palánk Géza, és a leglenyűgözőbbek: Messzéna Miklós, Gróf Péter, Kenderice Ákos, Cseppcsányi Elemér és Pólika Pál…
És az is tetszett még, hogy az ifjúsági könyvben, az ifjúság mellett szerepet kaptak a felnőttek is: a kompos, a gátőr, a boltoskisasszony… Tök rendesek voltak a felnőttek, hogy segítettek a gyerekeknek, hol egy recepttel, hogy egy-egy ingyen fuvarral, hol egy halászattal, hol egy halvacsorával, hol egy csónakkal, hol deszkákkal a bázishoz, hol azzal, hogy csak rájuk néztek, megerősítették őket a táborukkal kapcsolatban, sőt, volt aki a játékuknak is részese lehetett.
És még az is tetszett, hogy „felnőttes”, (szám)háborús játékuk, felnőttes önállóságuk ellenére megmaradtak gyerekeknek: habfürdőztek a folyóban, nevet adtak egy süninek, idomították, feszt rágógumiztak, de akár maszkban ijesztgették egymást az éjszakai sötétben.
Biztos sok mindent le akartam még írni, de jóideje befejeztem már a könyvet, a jegyzeteim meg elvesztek…így most csak ennyi. ;-)

Ez most még egy olvasás @Ciccnyog Nosztalgiázzunk, avagy olvassunk Delfin Könyveket! kihívására (ú, még 3 kell)

Nem tudnátok megmondani, ki volt az a híres ill. titokzatos Ben Quick, akit Messzéna viselt a trikóján??? Van/volt esetleg vkinek ilyen pólója?
És tényleg, mijazaz „oláhecet”?
(A gyenge, erőtlen embert így jellemzik: erős, mint az oláh-ecet, kilenc liter egy főzet – kocsordi népi mondás;oláhecet – vadalma levéből készített ecet)
A korpaciberét, is nevezhetik oláhecetnek. Az erejét fitogtató kisgyerekre tréfásan mondták: erős mint az oláhecet: https://www.facebook.com/borbasmarcsi/posts/473617392696007?stream_ref=5
http://www.darkplant.hu/film060509.asp

66.old. Tudjátok mi a bagaria?
http://hu.wikipedia.org/wiki/Bagaria

___________________

Ben Quick (Paul Newman)
http://www.tutifilmek.hu/hosszu_forro_nyar-film-10606
Úgy látom, nagyon hasonló gondolatokat ébresztett bennünk ez a könyv. :)
Jó, hogy nekünk még megadatott ennek a szabadságnak egy szelete, pedig mi is már csak álmodoztunk a szüleinkéről. És szeretném hinni, hogy a gyerekeim lehetnek még ennyire önállóak és szabadok, de sajnos ez már nem az a világ, ahol az ilyen ábrándjaim teljesüljenek. Azért csak próbálkozunk…te is, én is és talán még sokan mások is….ha lakatlan szigetük már nem is lesz, de talán a kert végét még megőrizhetjük nekik…

Csak annyit, hogy a magyar televízió leadta a sorozatot is http://www.imdb.com/title/tt0058823/, Zalatnay elénekelte a https://www.youtube.com/watch?v=EWj07Gb8vak betétdalt magyarul… így nem Paul Newman volt azon a pólón… :) Volt ilyen pólóm.

                            __
Jó volt olvasni, innentől már idézetek:
„Bádogos hangja messze szállt, megtörte a hajnali csendet, a szigeten a madarak vad lármába kezdtek, mint a lelkes és hálás közönség egy irodalmi esten.” (60.)

"Palánk Gézára néztek, akaratlanul is tőle várva a döntést.
Palánk Géza megérezte a kérdésben rejlő feltételezést, azt, hogy most ő lett egy pillanatra a parancsnok, tőle várják lényeges ügyben az elhatározó szót. Nagyon büszke lett, de nem mutatta. Palánk Géza igazán sok mindenre hiú és büszke lehetett volna, így például jó bizonyítványára, a kifogástalan modorára, de mint minden igazi fiú, ő is a gyakorlati, cselekvő életre vágyott, és most határtalan örömmel érezte, hogy benne van ebben a bizonyos áhított életben, sőt irányíthatja azt.
De nem élt vissza a helyzetével. Komolyan nézett a másik két fiúra, az izgő-mozgó Cseppcsányira s a lusta Bádogosra, s olyan hangon, mintha valóban megtárgyalná velük, azt mondta:
– Arra gondoltam, hogy jól körül kellene nézni és a legjobb helyet választani. Ti hogy gondoljátok?" (61)

„Cseppcsányi boldog volt, szemében pici napok sütöttek vidáman.” (80)

„– Vegyetek be minket is! Úgy ismerjük a környéket, mint a tenyerünket. Tudunk úszni, csúzlizni, fütyülni, bagolyrikoltást utánozni meg írni és olvasni!” (106)

„Jelentés a fővezérnek! Bizalmas!
Tisztelt fővezér, nyomoztunk egy kicsit, bár még csak próbaidősek vagyunk. De egy háborúban ez is fontos, a nyomozás, másképpen a kémkedés. A Kloss kapitány is kémkedett. (Ezt a tévében láttuk.) Meg a Mata Hari is! (Ezt egy könyvben olvastuk.) Most figyelj, mit kémkedtünk ki! Először is az ikreket! Megtudtuk, hogy a partlakókhoz csatlakoztak. A Pál nevű ikernek van 1 trombitája, a Péter nevű ikernek 1 látcsöve. (Nagyon jó látcső!) Egy Gazsi bácsi nevű egyénnél nyaralnak. A Sankó is a partlakóknál van. Ő a kompos fia, a csónak meg, amit magával vitt, a komposé. A csónak különben négyszemélyes, de esetleg elbír több személyt is. Gyanús még a pipázó öreg a parton meg a Pólika Pál nevű gátőr, aki lengyel származású, de most már magyar. Bár az utóbbi időben soha senki sem látta! Csak a kalapját. Az mindig ott lóg a fán. (Még nem tudjuk, hogy miért.) Ennyit kémkedtünk ki. (Meg azt is, hogy Kenderice Ákos a szigetlakókhoz csatlakozott, de ezt úgyis tudjátok!) Cseppcsányi Elemért üdvözöljük. Mikor üzentek értünk?
Aláírás: Messzéna Miklós, Gróf Péter.” (120-121.)

"Tuka megnézte, de nem szólt semmit. Mikor már eleget gyönyörködtek a várukban, Szinyák a hasához kapva felkiáltott:
– Éhen halok!
A néma varázs megtört, nevettek a hasát fogdosó Szinyákon, majd Tuka javaslatára megfürödtek. Lemosták a port, az izzadságot, a horzsolásokat, majd Tuka felszaladt a sátorhoz, kenyeret vágott, hagymát, a nyársakra szalonnát tűzött.
Szinyák és Kece száraz gallyat rakott a tűzhelyre, meggyújtották, Tuka minden partlakó kezébe egy nyársat nyomott.
A szalonna sercegett, ínycsiklandozó illatok terjengtek. Az ikrek önkívületben forgatták a nyársat, szimatoltak. Tuka tapintatosan, egy-egy odavetett szóval oktatta őket a szalonnasütés titkaira.
– Forgasd! Most csöpögtesd a kenyérre! Ne a füstbe tartsd! Nyomd rá a hagymára!
Az ikrek hálásan mosolyogtak Tukára." (145)

"Palánk Géza elővette a számokat, és szétosztotta.
– Mindenki rögzítse a homlokára! Akinek leolvassák, fogságba esik. Ha valaki fogságba esik, ne csüggedjen el, minden foglyot kiszabadítunk! És mindenki gondoljon az esküjére!
Az utolsó mondatokat úgy mondta, olyan bátorítóan, mint egy igazi, bölcs, körültekintő hadvezér, akit a katonák csak úgy hívnak maguk között, hogy a sereg atyja." (153)
(…) "Leengedte a felvonóhidat, Tuka felmászott, és odaadta a zászlót. Kece a földbe tűzte, a sarokba, majd újra felállt a padra, hogy részt vehessen a beszélgetésben.
– Sorakozó! – kiáltott Tuka.
A partlakók felsorakoztak a vár előtt. Elöl állt Szinyák, mellette az ikrek, a sor végén Sankó, kezében az evezőkkel.
Tuka megállt a sereg előtt.
– Megkezdődött a háború! Ettől a perctől kezdve mindenki köteles a számát viselni, s akit leolvastak, köteles megadni magát! Komolyan figyelmeztetek mindenkit, hogy a szabályokat tartsa be! Aki megszegi a szabályokat, már pakolhat is, nincs köztünk helye! A háborút az ügyesség, a kitartás és a leleményesség döntse el. Akár győzünk, akár vesztünk, gyűlölködni nem szabad! A háborút mi üzentük, vagyis mi fogunk támadni! Most nézzük a haditervet.
Tuka Kecére mutatott.
– A zászlót a várban őrizzük: Kece lesz a várőrség, s ő lesz a megfigyelő is. Majd a fának támasztod a felvonóhidat belülről, és felmászol rajta. Péter odaadja a távcsövét." (155)
"Távolból újra ordítozást hallott:
– Huj, huj, hajrá!
Majd egy számot:
– Ezerkilencszázhetvennégy!
Majd Szinyák gúnyos hangját:
– Téves! Csak nem képzeltek olyan golyhónak, hogy az idei dátumot írom a fejemre! Haha! Különben pedig reszkessetek!" (162)
(…) "Mindnyájan Tukára néztek. Bizalom volt a harcosok szemében és egy csöppnyi sürgetés. Valami olyasmi, hogy azért fővezér, hogy kitaláljon valamit! Tuka értette a szemek beszédét, hogyne értette volna, törte is a fejét becsületesen.
Pontosan tudta, hogy a gyenge pontot kell valahogyan megoldani. A partraszállást. Abban a helyzetben a legsebezhetőbbek. Sebezhető… erről eszébe jutott valami. Egy kép, pontosabban egy filmkocka egy filmből. Római katonák támadnak, és valamit tartanak maguk előtt.
Megkönnyebbülten sóhajtott, a harcosokra mosolygott.
– Azt hiszem, megtaláltam a megoldást!
– Mondd el! – sürgette Szinyák.
– A partraszállásnál pajzsokkal fedezzük magunkat!
Egyszerű, könnyen kivitelezhető és mégis ragyogó ötlet volt! A harcosok büszkén néztek a fővezérre.
– Ez az! – kiáltott Szinyák lelkesen. – Ez az, amitől döglik a légy! Zseniális! Ez a helyes kifejezés!
– És miből csinálunk pajzsokat? – kérdezte Péter.
– Miből? – kérdezte Pál.
Sankó kapcsolódott bele a beszélgetésbe, továbbfejlesztve az ötletet.
– Miből? Hát amiből a kosárfonók! Vesszőből! Az könnyű is, nem is süllyed el!
Tuka fővezéri dicséretben részesítette Sankót.
– Rád mindig lehet számítani!
Sankó szerényen mosolygott." (198-199)

______________________________________

– Azannyát! – mondta. – Aranyéletünk van! Úgy élünk, mint a heves Marci!

– U-u-ú! Víj-víj!
– Ez mi volt? – kérdezte Bádogos.
– A szabad természet üdvözlése – válaszolta Szinyák, és megpörgette a tyúkot a feje fölött.