egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Mindkét írás nagyon komoly és elég nehéz olvasmány.
Az unokaöcs utazása
Nem is olvastam gyorsan, de nem is olvastam igyekezve. Valahogy nem kívánkoztam érte; nem vonzott különösebben egy magával szinte semmit kezdeni nem tudó srác/férfi egy napja, és a halott barátjához fűződő emlékei.
Pedig érdekes volt az alapötlet, a villamosra felszálló és onnan leszálló, végállomástól végállomásig utazó, ill. állandóan váltakozó, áramló, embermassza – és nem is állt tőlem távol, hisz én is ezt teszem nap mint nap, csak buszon, viszonylag állandó és részben változó embertömegben…
Az a vonal nagyon érdekes volt, hogyan, miként, miről gondolkoznak, morfondíroznak, tépelődnek, kombinálnak, elmélkednek az emberek magukban. Ki hosszan, ki röviden, ki elmélyülten, ki felületesen; ki egy-két megálló erejéig, ki végállomásig; és hogyan vált(ak)oznak egy-egy ember esetében is ezek a gondolatmozaikok akkor, amikor irányt (célpontot) vált a szem, a fül, az orr, a helyzet, a körülmény – inkább belső monológokkal azonosulhattunk, ritkábban lehettünk „fültanúi” hangos véleménynyilvánításoknak, szóváltásoknak, erélyesebb szópárbajoknak.
Tetszett az ötlet, de sajnos, nem kötött le – pedig sajnáltam, a közös "sors"elem végett, és azért is, mert saját könyvem, ballagási emlék egy barátnőmtől.

A nagynéni levelei-vel pedig sehogyan sem tudtam azonosulni. Nagyon zavaros és zavart volt Kamilla, és vele együtt az írásai. Félig meddig volt levélregény, hiszen az unokaöcs válaszait csak elképzelhettük Kamilla néni válaszai alapján. Nekem azért hiányoztak, bár kétségtelen, hogy izgalmasabb volt így. Sajnos ez a zavarosság végig a könyvben maradt, és rám is átragadt – a végére már azt hittem egy fejezetről, hogy kétszer van tévesen a könyvbe nyomtatva, aztán mégse, hanem Kamilla egyik szerepéről volt szó „csupán” két változatban…
Érzem én a lényeget, hogy pont ez a lényeg: ne tudni hányadán is állunk vele, egy zavart, egy idős, szerepeket játszó hölgytől, aki nem is szerepeket játszik, csak „elfáradt” az élet nehézségeitől, és hol ez számára a valóság, hol az…
Emiatt volt nekem nagyon zavaros – mert maga a levélíró lénye is már eleve zavart.
Nem is igazán illeszkedett e két olvasnivaló a lelkiállapotomhoz.
És így november végéhez közeledve talán kijelenthetem, hogy ez volt az idei legnehezebb, legmunkásabb olvasmányom.

@vigili kihívásához ajánlom: az Olvassuk Jókai Anna műveit! -hez.