egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Csukás István: Aszpirin és Lucifer

Vigyázat! Cselekményleírást tartalmaz.

Sajnálom, hogy ez egy kevésbé ismert könyve Csukás Istvánnak – kevésbé ismert, de nem kevésbé jó, sőt! Nagyon kedves és szórakoztató és emellett kicsit tanító is…
Ez a könyv számomra pozitív élmény! Mért nem hallani Csukás István könyveit emlegetve erről is? Méltatlanul elfeledett? Vagy talán fel sem fedezett könyve ez?
Nagyon ajánlom esti felolvasásra kicsiknek és nagyobbaknak egyaránt (nálam a 4 és fél éves és a 9 és fél éves egyaránt élvezte).
Nagyon jó ötletnek tartom a kiöregedett, használaton kívüli öreg „barátok” segédkezését a
gyerekeknek a házi kedvencének, Aszpirinnek a felkutatásában, ill. a hóember megalkotásában. Kedves rész számomra az, amikor innen-onnan a ház különböző részeiből hozzák ki a hóember „hozzávalóit”: szenet, répát, porceláncsészét, fazekat, fésűt, seprűt stb. A másik kedves rész, amikor megtanítják a hóembert – apropó fazékkalap – köszönni. Sokféle köszönésfajtát sorolnak fel azokon az oldalakon.
Nagyon kedves alakok a segítő-"tárgyak", bár idős barátok, kiszuperáltak, eljárt felettük az idő, mégis segítségére tudnak lenni Larának és Dödőnek.
Ja, és hogy kik is ezek a jófej öreg barátok? Az ezüstfenyőn kívül az „utca hírmondója” vagyis a sóhajtozó hirdetőoszlop, a halkan csilingelő telefonfülke, a folyton tüsszögő postaláda, és végül a dörmögve pöfögő és dohogó, öreg mozdony. Picinykét nosztalgikus hangulat is lengi be azokat a részeket, amikor ők arról mesélnek, amikor még „fénykorukat” élték, azaz konkrét részesei voltak az emberek világának, nem pedig félretett tárgyak, mint mostanság…mennyi mindenről hirdethetett annak idején egy hirdetőoszlop, mennyi embert állított meg híreivel; hiába csilingel már a telefonfülkében a telefon, senki sem akar már beszélgetni, pedig rengeteg mindenben tudna segíteni – ébreszteni, mentőt-rendőrt hívni, lottószámokat, pontos időt bemondani stb. stb., mesét mondani, vízállást sorolni… A postaláda sem szerencsésebb tőlük, mert ő meg manapság nem leveleknek a gyűjtőhelye, hanem egy megfázott mókusnak nyújt menedéket. Korábban napjában kétszer is ürítették a postások, de ma már nagy ívben elkerülik a levelek, képeslapok…pedig hogy szerette a csodálatos bélyegeket! A mozdony szívében már alig pislákol a parázs, és minden erőfeszítése ellenére, eljöhet az a nap, amikor már ennyi sem lesz, hisz mellékvágányra van állítva. Mindegyiküket a múlt élteti, ill. esetleg az, ha van nekik személyes történetük is, egy kedvenc nagymamának szóló képeslapról, az új szárnyvonalavatáskor kéményre akasztott babérkoszorúról, vagy éppen egy eltévedt kapcsolásról, amelyet éppen maga a királynő vett fel… Szívhez szóló és szívet melengető, ugyanakkor szomorkás is ez a rész.
Ezek a „tárgyak” vannak, félretéve léteznek, és jelen létükben már az is örömként szolgál nekik, ha segíthetnek a gyerekeknek hóembert építeni és hasznukra lehetnek nekik a két kis rosszcsont kedvencük megkeresésében.

(az is jó volt, hogy pillanatra felidéződött a Keménykalap és Krumpliorr…mert nekem azóta, amióta megláttam benne Lópici Gáspárt, azóta bármelyik hirdetőoszlopról az utca hirmondója jut eszembe…)

Kedves Mindenki,
olvassátok ezt a nem túl ismert könyvecskét minél többen. Hátha segít ebben @Morn Hogy kicsoda Pom Pom? Hogy nem ismeritek? – olvassunk Csukás Istvántól (hogy megismerjétek) kihívása is.
(Ez volt nekem már az 5. olvasásom, de még egy Mirr Murr-ral adós vagyok…)

___________