Párbeszédek, pár órás/napos élethelyzetek napjainkból (?), jelen korunkban játszódnak – de azért remélem, sosem leszek még csak mellékszereplője sem ezeknek a helyzeteknek.
Leginkább Az étellift tetszett és gondolkodtatott el – „maffiozisztikus” alaphelyzet, igazi bérgyilkos várakozással teli hangulat; számomra Antonio Tabucchi: Cambio di mano c. novelláját idézte fel. Tetszés ill. hatás alapján a következő és talán legjobb A melegház – nagyon izgalmas volt, és nagyon rettenetes. (A címét nem igazán értem.) A sorban két másik dráma (nem tudok köztük választani) az Árulás és a Porrá leszel. Az előzőben az időben visszafelé-technika tetszett, a másikban a puzzle-szerű múltbeli történet-összerakás; a címe nagyon találó, mert az egész rövid drámát áthatja a halál. De a nők lenézése, szinte semmibevétele erősen szíven ütött; szintén a nő közkézen-forgatásán rökönyödtem meg a Hazatérésben is, ebben a drámában ehhez még hozzájött a közönséges, megsemmisítő, lealacsonyító, megalázó beszédstílus, a „minden-nő-kurva” felfogás.
A gondnok is túl „sötétbarna” számomra, cigitől elrekedt, borgőzös hangú, morgós-morózus, zsémbes, lepukkadt ruházatú emberek sértegetik, alázzák meg a másikat és egymást; ennél a drámánál is és a Senkiföldje esetében is a másik ember megalázása, kihasználása volt a szembeötlő.
Amúgy azt hiszem, én még nem nőttem fel ezekhez a drámákhoz.
Vagy nem vagyok eléggé piszkos. Vagy feslett. Vagy kiszolgáltatott. Vagy törtető. Vagy…
Az olvasást @sünmalac Irodalmi Nobel-díjasok éve c. kihívására tettem. (2.)
Ajánlott bejegyzések: