Nagyon tetszett ez a könyv. Nagyon mozgalmas, nagyon izgalmas, nagyon emberi – egy olyan zeneszerzőről, akit az egész világ ünnepelt, ha valahová koncertre érkezett, akiért rajongtak a nők, a tanítványok, aki tudta magáról, hogy az igazán értékes zenéje saját korában nem talál igazi fülekre még az igazán nagy hírű zenészek körében sem, de ennek ellenére a siker sohasem kerülte el. Regény, vagy ha tetszik filmforgatókönyv egy olyan ember életéről, akinek nehéz gyerekkora volt, mozgalmas ifjúkora, izgalmas, szenvedélyektől fűtött, szerelmekkel, kalandokkal teli felnőttkora, és mozgalmas, rajongókkal körülvett, "jótevőleges", ugyanakkor hányattatott, magányos, zaklatott, utazásokkal és gonosz leánygyermek hideg közönyével terhelt időskora volt.
Érdekes, magával ragadó, sodró volt a könyv, sajnálom, hogy nem egy túl szerencsés időszakban olvastam, ami miatt nagyon hosszan elhúzódott az olvasása. De minden percét élveztem, beleéltem magam, ott voltam Liszttel a koncerttermekben, a Parsifal bemutatóján, a reverendája mellett, a wistasztalnál, a Zeneakadémián lévő otthonában; a templomban a meghiúsult esküvőn, a szalonbéli látogatásoknál, a magánóráin, ahol valahány leánytanítványa homlokára csókot lehelt, a vasúti kocsiban, ahol megfázott…. – és még annyi mozzanatában az életének részt vehettem; mit meg nem adnék érte, ha kora egyik szereplője lehettem volna! Vagy csak egyetlen koncertjének szem- és fültanúja…
Hallottam, ahogyan Wagnert magasztalja, ahogyan szerelmének lágy és türelmes hangon mondja: „Drága Angyalom”; és belülről hallottam azt a fájóan csalódott hangot, amikor unokája esküvőjére érkezett, és konstatálta, hogy „Wagneréktől senki” sem jött elé…
Sajnáltam őt, mert úgy érzem nem ilyen sorsot érdemelt. Ő bölcs volt, végtelenül adakozó, jó, áldozatkész, szeretetteljes, nagy szíve volt, irigységet nem ismert, és még számtalan leg-jelzőt lehetne ráaggatni – ez alapján a könyv alapján legalábbis – és olyan tehetséges, hogy azt én csak bámulni tudom.
Nem szoktam vágyakozni azért, hogy más korszakokban éljek, de most nagyon sajnálom, hogy nem futhatott életünk párhuzamosan legalábbis egy darabon.
UI: Cosima lánya, ez a szívtelen, hideg, érzéketlen, sótlan, kőszívű vipera pedig remélem kínhalált szenvedett – vagy legalábbis valahol megkapta a megérdemelt jutalmát azért a viselkedésért, amit tett édesapjával szemben. Szégyellhetné magát nemcsak életében, de még utána is…elmehet a fenébe… lelketlen perszóna.
Két kihívásra olvastam a könyvet:
1/ Olvassunk zenészekről! – @MosolyMűvek kihívása
2/ Csökkentsd a várólistádat 2012 (7.)
…no meg a Liszt Ferenc emlékolvasás a Zene Ünnepéig kihívásomra, mert ezt az olvasást már kislány korom óta tervezem – előttem áll egy kislány képe a könyvesboltban, aki áll a pénztár előtt, aki várja édesanyja beleegyező bólintását, mert a kislány nem tágít; egyetlen áhított könyvet szorongat a kezében: Ezt! :-)
Nagyon jó és emberközeli könyv ez, és ha leküzdöd, vagy figyelmen kívül hagyod azt a dolgot, hogy forgatókönyvregény, és nem engeded, hogy ez zavarjon, akkor nagyon jó élményben lesz részed – ott élhetsz Liszttel, a zeneszerzővel, de még inkább magával az emberrel…
Ajánlott bejegyzések: