HTML

egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Egyperces mondatok azért, mert nincs sosem sok időm, terveim szerint pár szóban foglalok össze valamit a napokból. Frasi sparse azért, mert lehet hogy ezzel jó témát találok - Petrarca "rime sparse" nyomán, és frasi ritrovate azért, mert talán egy ilyen megtalált mondattal egy-egy régi-új vagy valamilyen emléket húzok elő, Tabucchi "hangok jönnek valahonnan, nem tudni honnan" nyomán. "Può succedere che il senso della vita di qualcuno sia quello, insensato, di cercare delle voci scomparse, e magari un giorno di crederle di trovarle, un giorno che non aspettava più, una sera che è stanco, e vecchio, e suona sotto la luna, e raccoglie tutte le voci che vengono dalla sabbia." (da Si sta facendo sempre più tardi)

Friss topikok

Linkblog

2011.11.12. 13:40 Gelso

Halász Margit: Méz és szurok

Elolvastam, első könyves találkozásunk nagyon jól sikerült.


Sok különféle témájú, rövid, de emberi sorsokat, emberi helyzeteket a legkülönfélébb nézőpontból nagyító alá vevő novellák ezek.
Én nem viszonyítgatom, melyik sikerült jobban, vagy esetleg kevésbé... Számomra minden novella jól sikerül, ha akár csak egy mondata is meghat, elérzékenyít, elgondolkoztat. Ilyenek Halász Margit novellái. Felkavarnak, elszomorítanak - de reményt, azt nem sokat adnak, ill. fiataloknak nem, szinte semmit, (pl. Nálunk a huzat; Ignác és Eszter; Robinzon, a cipő meg ilyesmi, A sánta szarvas; Márió, a varázsló; Az a bitang nagy fa), míg a deresedő, hajlott korú generációnak fel-felragyog(na) a reménysugár - de nem akarják, vagy nem merik felkapni, és vinni, vinni magukkal, amíg csak ragyog, fényt, melegséget, szeretetet ad, világít, segítené életutukat, amíg onnan föntről valaki engedi mindezeket kiélvezni...mert ők már nem mernek reménykedni, vagy zsigerből elutasítják a jó lehetőségét.

A kötet végén található a gyűjtemény címadó novellája, amely számomra azt üzeni, a hetven év feletti idős emberek példáján keresztül, hogy legyünk türelmesek, még akkor is, amikor már úgy érezzük: minden nap ajándék. Ne engedjük, hogy agyunkat elöntse a gőz, hogy felforrjon bennünk a harag, és váljék egyre zöldebbé a féltékenység szeme... és a valójában hamisan beképzelt, igaznak vélt látomásaink, vagy a bennünk tomboló hamis érzelmek miatt tévesen ítéljünk meg egy adott helyzetet, vagy akár ember(eke)t. Még mindig érhetnek bennünket _kellemes_ meglepetések, még ilyenkor, hajlott korunk valamelyik "ajándék"napján is...
Ne engedjük magunkat elég idős felnőttként (sem!) tapasztalatlan fiatalként viselkedni, mert akkor méz helyett keserű szurok ragasztja össze szánkat és szívünket...

A méz és szurok c. novellagyűjtemény második felében, a témák komorsága ellenére szinte mindig süt a nap; nincsenek komor felhők, köd, szürke idő. Ébredő tavasz, de sokkal inkább égő napraforgósárga-színű nyár, vagy vénasszonyos-napsugaras, tiszta, száraz ősz. Nem így a gyűjtemény első felében, ahol szinte harapni lehetett a monotóniából, lehangoltságból, kilátástalanságból készült sütemény kövér szürkeségét...

A témák, bár észre sem vesszük, ott hevernek mindig mindannyiunk előtt: a porban, a napraforgók közt kapálva, a torma közt gyomlálgatva, ablakot pucolva, diót verve, pókhálót bámulva, szappant főzve, teheneket legeltetve, gumicsizmásan menetelve, méhkasokba hallgatózva, nagytakarításban sikálva, pince mély hűsén poharazgatva, sörhabot rajzolva bajszunkra, egy kallódó, de talán nyertes lottószelvénnyel tengődve valahol a világban - valahol ezeken, vagy ezekhez a helyekhez közeli, hasonló, kísértetiesen hasonló helyeken szedjük fel, figyelünk fel rájuk észrevétlenül...
pl. az Átlagéletkor c. novellának majdnem én is lehettem volna egy fiatalabb szereplője a 90-es évek végéről... de nem lettem, mert bár voltak hülye szomszédaim, de akadt egy szabad délutánját feláldozó kollégám, aki értett a WC-tartály-masinájához, és volt kedves megjavította... de el kell ismerni, hogy férfi volt a jótündér ebben az esetben is...

Mottó

"...a méhészetben, ugyanúgy, mint az életben, sok minden lehetséges."

 

 Olvasónapló a Könyvmolypárbaly 2012. eseményhez:

A novellagyűjtemény 1995 és 2004. között írott novellákat tartalmaz, pontosan 19-et, amelyet 4 részbe rendezett az írónő.

Az induló Kutyafuttában c. részben 7 rövidebb novella kapott helyet, amelyeknek változatos szereplőivel változatos és hirtelen meglepően forduló dolgok történnek.

Az Illúzió c. novella egy "gyógyító" által megvezetett, becsapott két idősebb ember kihasznált helyzetét mutatja be, azt az állapotot, amíg ők maguk jönnek erre a helyzetre rá, de annyira szeretnének bízni ebben a reményt hozó gyógyító emberben, aki a végén a kicsiny, fillérre beosztott  nyugdíjukkal együtt tűnik el. De aki hál istennek a bizalmukat is egyszer és mindenkorra elveszítette. Nincs tanulság, hiszen nem mondhatjuk senkinek, aki már megjárta az orvostudománnyal, hogy ne bízzon másokban ill. ne forduljon másféle talán gyógyító lehetőségek után... de talán a "mégis-tanulság" az, hogy ezt nem mindenáron kell megtenni, lehet, de a határt nekünk magunknak kell megéreznünk - tudnunk kell ráérezni, mikor elég, hol van az a pont, amikor már nem adhatjuk oda pénzünket és magunkat sem a "másféle" orvosnak...(sajnos előttem nem tudni miért Joshi Barat alakja jelent meg a sarlatán szerepében...)

Kutyafuttában - a magányt jeleníti meg, az öregkorit, amikor bárki lehet a társ, aki általában nem ember, hanem sokkal inkább valamilyen állat - itt pl. kutya, de a kutyában is csalatkozhat az ember, aki megveszik, elfeled minden gondoskodást és végül ledönt instabil, beteg, botra szoruló lábainkról.

Nálunk az huzat - ezt nagyon szerettem, minden szürkesége, és "csirke-vagy kacsasárgássága" ellenére olvasni; az anya és az apa gyereke meséli el azt a szomorú tényt, hogy anyja amióta a kacsaüzemben dolgozik, betegesen takarít otthon, hogy kiűzze orrából a kacsaszagot, ahol 10 éve dolgozik, 10 éve gyűlöli a kacsaszagot, és 10 éve panaszkodik minderre, de nem tesz (mert nem tud) ellene semmit, csak azt, hogy otthonát suvickolja, és kéthetente ablakot mos ...legrosszabb és legelviselhetetlenebb mániája az ablakpucolás, és ezzel majdhogynem sírba viszi a családja többi tagját, legfőképp a férjét, aki pedig szakmájából kifolyólag szenved a huzattól, mert ő buszsofőr, aki a buszon keveredő "emberszag ellen" kénytelen lehúzott ablakkal védekezni, így állandóan át van fagyva, vagy vizes a beverődő esőtől. Szóval ezzel a mániájával borítja és fagyasztja meg a családját, jobban mondva a családban lévő (?) hangulatot. Ha még van...

Ez talán a legfagyosabb novella az összes közül... írtam ugye a napfényről, meg a meleg érzéséről - na ez ilyen szempontból jól kilóg...

Átlagéletkor - ezt már érintettem, kis személyes sorsbéli hasonlóság végett... rövidsége ellenére igen élveztem, és igencsak ráismertem az egyedül élő nők olykor zaklatott idegállapotára, ami ugye abból az alapbeállítottságból fakad, hogy lehet élni egyedül teljes életet, de minden elmélet borul, ha pl. eldugul egy lefolyócső, a felső szomszéd eláztat, kialszik az egyetlen égő a lépcsőházban, a fejed felett két hétig vonít egy bezárt kutya, vagy kiakad egy WC-tartály... kiválóan van ábrázolva szavakkal a nő zaklatottsága, elesettsége, kiszolgáltatottsága, kétségbeesettsége, a kapkod-fűhöz-fához-szalad-a-vargához egy amúgy is kapkodós, lehetetlen, reggeli, munkába indulás előtti napszakban, amikor nincs más, csak a rohanás, és még ez is!... na, valahogy ezt az idegtépő, zaklatott állapotot élheted át ebben a rövid novellában...

"jaj, de kíméletlen tud lenni egy férfi, ha sörről van szó (…)" 17. old.

Robinzon, a cipő meg ilyesmi - egy igazi rosszfiú, az osztály rosszfiúja meséli el, akit _félretettek_ az utolsó padba, és akivel nem foglalkoznak, aki gyűjti a jókat és a rosszakat egymás mellé sorakoztatva, mint azt Robinson is tette a száműzetésében... olyan epizódokról számol be, amik nézőponttól függően lehetnek jók is, és felfoghatók rosszként is...pl. a novella bonyodalmát okozó cipőlopást is - ami ugye rossz dolog, de a nemes cél, amiért ő ezt kitalálta, az, ha jól meggondoljuk nem az - csak az volt a siralmas, ahogyan ez elsült a végén - ő ui. csak jót akart barátjának, a szegény Döncinek, hogy legyen szép cipője ballagásra, mart az az egy, ami van, az bizony szétment - és nem mellesleg, hogy Dönci ezért örüljön - csakhogy a nevezetes napon lebukik, őt hurcolják meg, de a végén kiderül, hogy "Robinzon" tette, ami miatt pedig "Tököjj"-jel fenyegette meg az igazgató...

Hát, nem tudom, főhősünkkel mi lesz, meglehet, ha nem is kerül Tököjjre, attól még dzsungelharcos még lehet...

"Tornából mindkettőnk felmentve, nyelvből is, Dönci hátul ült, az osztályon kívül, szünetben jókat dumáltunk, én Robinzonról, ő Tomszójerről, az a kedvence;" 20 old.

Ignác és Eszter - tragikus szerelem története ez, annak a vágyódásnak a története, ami addig égeti a bensőnket, amíg titokban őrződik a két érdekelt fél között, akik talán egyetlennek számítottak a másiknak, vagy egymásnak - senkijük sem volt lelkileg a másikon kívül. Ezt nem tudták és nem is lehetett megosztani senki mással, mert nem volt mellettük egyetlen bizalmi társ sem... borzasztó, ha nincs egyebünk, azon a csodálatos érzésen kívül, hogy valaki a fenyőtüskék szúrósan puha ágyán ölel bennünket...

"…a száraz fenyőlevelektől olyan volt az erdő, mint egy gondozatlan fésűtemető…" 23. old.

"...az alumíniumbádogok mindent láttak, mindent hallottak, de a tejjel együtt beleömlött minden a csarnok ötszáz literes új hűtőjébe, és ott belevegyült abba a fertelmes nagy edénybe, és Eszti sóhajai is odavegyültek."

A doboz -egy sima (?), hétköznapi (?) doboz hányattatásait olvashatjuk - azért kérdőjelezem, mert nem csupán sima és hétköznapi _ő_, hanem ráadásul még büdös is - emiatt tehát utálni, de minimum fintorogni kell láttán (érezvén), és mintha az lenne ráírva: "tilos elfogadni". A doboz, a büdös doboz (ami valaha talán gyógyteákat tartalmazhatott) szinte megelevenedett: a boltban kidobatta magát, megakasztatta valakinek a szemét magán, és hazavitette magát, olyannal, aki hasznosnak várta volna, hisz épp költözködött. Út közben hazafelé is fura szemmel méregették a szembejövők, ezért jobbnak látta eddigi cipelője kidobni, azaz otthagyni egy kuka mellett - csakhogy ez a büdös dobozbarát nem hagyta magát - hála a feltámadó szélnek, követte hazáig. Ha már hazáig kísértél, gondolja a költözködő, hát befogadlak, beléd pakolok - de annyira elviselhetetlen volt a szaga, amit a benne lévő edények is átvettek, hogy még az éj leple alatt visszapakolt - ekkor kezdődött a dobozunk igazi hányattatása: lépcső alatt végezte, bűzös szaga miatt sürgősen ki kellett onnan penderíteni, mert már oszladozó hullákat emlegettek...onnan az udvarra kerül, belefial egy macska, majd az őszi faleveleket gyűjtik bele, szomorúan ázik a locs-pocsban. Ez sem a végső szerepe: kalandos élete a házmester kályhájában ér véget, aki előtte még jól laposra is tapossa...

Ez a történet nagyon tetszett, egy Andersen mese hányattatásai jutottak eszembe... és az eredeti hazahozójának a távolról szemléléséről, a doboz sorsának figyelemmel kíséréséről ill. a doboz megtagadásáról pedig csakis egyvalaki megtagadása jutott eszembe...

Nektek?

A következő, talán számomra legnehezebben befogadható rész az Apám ruhája, 3 novellát tartalmaz:

Anyáról fiúra - ezt a novellát nem értettem, vagy nem találtam közös rezgést az ott ábrázolt életekkel, sorsokkal, csak aggódtam a gyerekekért, nehogy meglógjanak apjuk tiltása ellenére a jégre...el kell olvasnom még egyszer, hátha...

"Reggel kérdezzétek meg újra, hátha jobb ruha lesz rajta, kommendálta anyánk.
A fél éjszakát gondolkodással töltöttem, mi ez a ruha-marhaság, na vajon milyen ruha lenne apámon másnap? Ugyanaz, legfeljebb más inget vesz fel, hétköznap van, tudtommal nincs névnapja senkinek, karácsony már volt, húsvét meg lesz, dühöngtem, semmi esélyünk."

34-35. oldal

"A fiam ötödikes. Kiskamasz. A Harry Pottert olvassa. Engem is gyerekkönyv írására biztat. Azt magyarázza, hogy mindig csak az izgalmat tartsam szem előtt, és akkor tuti, hogy világhírű leszek. Olyat például, hogy „Ez a bokor szép”, le ne merjek írni soha, mert ez a gyerekeket abszolúte nem érdekli. Öhöm, mondom, jó. Szóval másodszorra olvassa a Harryt. Gondolni sem merek a napra, amikor elfogy itthon a mindennapi betevő Harry. Tényleg, szerintem a Harry a világ csodája. Az első három oldalt én is elolvastam. Az úgy jó, ahogy van. Akkor a maradék másfél ezer is ilyen lehet, nem?"

36. oldal, Anyáról fiúra, Noran, 2005.

jó lenne azt is tudni, mi is az a sikangózás - talán az, amit mi irongálásnak hívunk?

Egy költő szelleme -az iskola legkisebbje szemszögéből olvashatjuk a történetet, akit a felsősök ijesztgetése is nyomaszt, nemcsak a legkisebbsége, és persze nyomasztja a szertár is...(erről eszembe jutott a biológia szertár általános suliban, benn a csontvázzal, én nem szerettem odamenni, nem is voltam soha biológia szertár felelős... a felsősök nevezték el még a régi iskola idején Samunak, rajt is ragadt a név, és amikor mi lettünk felsősök, mi is így hívtuk, a fiúk mindig röhögve hozták be biosz órára; a biosz szertáraktól való viszolygásom gimiben is megmaradt, valahogy nem szerettem a formalinos üvegekkel tömött folyosón sem álldogálni, sem oda órára menni... mit ad isten, egy darabig még az olasz óráim is ott voltak - biosz szertár olaszul? hm...nem tudom...)

Szóval az iskola legkisebb tanulója emlékszik vissza egy március 15-i ünnepségre 1973-ból, amikor a kis falusi iskola 15 tanulója készül egy ünnepi műsorral március 15-ra, amire "Kecske" tanár úr, igazi nevén Sólyom tanár úr készítette fel őket. Igazából csak ő lelkesedett az évfordulóért, rajta kívül sajnos senki mást nem hatott meg a "költő szelleme". A gyerekek ezt az egész hercehurcát legszívesebben a sutba dobták volna, a mágikus 15-tel együtt: 15 tanuló, 15 különféle verset mond, 15-én, a 150 éve született költőóriás emléke előtt tisztelegve; de legfőképp azzal a 2x7,5, azaz 15 km-es távval együtt, amit gumicsizmába öltözve kellett nekik, mintegy zarándoklatként legyűrni odafelé a műsorszínpadig, és vissza, haza.

A műsorra minden gyerek az ájulat határán álló erőállapotban érkezett, ebből következőleg nem is sikerülhetett a műsor, hazafelé pedig kitört a forradalom, ismét gumicsizmába húzott gyaloglás következett volna, mindenki már a pokolba kívánta szegény Petrovicsot, vagy ahogy maguk közt nevezték Vándor Sándort, és egyszerre csak gondolkozás nélkül követték azt a valakit, a Nagy Ferit, a "cégéres haramiát", aki lerántotta és levegőbe dobálta a gumicsizmát, "szabadság-szerelmet" kiabálva megérkezett a (fel)szabadulás...jött a busz, és felszálltak rá mind, kivéve a tanár urat, akinek persze ők csak egy ordítozó csürhe, nem pedig egy ünneplő csapat

...és nem mellesleg, kit érdekelt már ekkorra a költő szelleme?!?! - csak a kecskét...

(Így kell hülyét csinálni magunkból...)

"Arra gondoltam a visszaút elején, hogy minden méter egy-egy ellenség, akit le kell győzni, mint azt a hősködő Vándor Sándor tette, amikor karddal és tollal kaszabolta a sűrű levegőt. A tolla is legalább kard nagyságú lehetett, méláztam, különben az egésznek nincs értelme."

44. old.

…éreztem, hogy a földön trappoló tizennégy gyerek egyetlen nagy tikkadt tüdő, amely egyszerre emelkedik, egyszerre süllyed, egyszerre sípol, egyszerre mondja fel a szolgálatot.

45. old.

Szerettem ezt is olvasni, szembetalálva magamat a legkisebb gyerek félelmeivel és aggodalmaival, hogy most mi lesz? szembetaláltam magam az általános iskolás gyereklánnyal, aki voltam, jó volt újra az általánosba-olvasni magam...

Feri bácsi - ez is egy gyerekkori emlék egy fotóról, ami évek hosszú sora óta zavart és kísértett a konyhakredencen. Aztán "száműzetésbe került" a tiszta szobába, akiről aztán kiderül, hogy nem is az amerikás Feri bá', hanem valójában a fejedelem...

....hehehe, erről az jutott eszembe, hogy gyerekkoromban valahányszor ott vitt el az utunk, frászt kaptam az ÓRIÁS cégtáblájától...

A két utolsó rész pedig egyszerűen szuper, vagy csúcs, ha ezeket a szavakat lehet alkalmazni egy értékelésnél:

Az Álmodni jó rész szintén 3 novellát tartalmaz:

Márió, a varázsló - ez a történet egy szigorúan pontos valóság ábrázolás a 90-es évek végén kisfalvakban, kisvárosokban megjelent és felszaporodott "modern dzsigoló" gyarmatosítókról, akik behozták az ipart a magyar ugarra. "Ingyenmunka" volt ez - mindegy is minek nevezzük a helyszínt: cipőüzemnek, mint ami a novellában is volt, vagy Benetton varrodának, ment a munka, megvolt a jókedv, meg a kizsigerelés, és aztán amikor már nem érte meg nekik - továbbálltak, sokszor se szó se beszéd...

Velük persze sok új, a nyugatról érkezett, nekünk akkor még sokszor elérhetetlen jelenség, dolog, tárgy, áru, szó áramlott át a magyar vidék életébe: cipő turi, (ami ott a Csáó), azaz egy használtcipő butik, olyan márkákkal, amikkel addig csak a mozivásznon, vagy a tévében találkozhattunk...drága kutya, akinek embernek való hely és elbánás jár, (autó első ülése, pohárból kortyol vizet) tapasztalják mindezt falun, ahol ugye, a kutyának kint a házőrzés a legfőbb feladata...közvetlen, időseket-fiatalokat egyaránt letegező beszédstílus, homoszexualitás, fűszeres illatú férfiak, márkás autók, ingyen bejárónő stb. stb.

Nemcsak a munkát, vagy a jobb megélhetés reményét hozták ők, de működhettek az adókedvezmények mellett sok szabálytalansággal, amit aztán megint csak a magyar emberek bántak - itt pl. a szellőzőberendezés hiánya miatt a cipőragasztótól több cipőüzemben dolgozó lett rákos...

És ezek a kétes hírű, kétes múltú, ki tudja honnan jött-ment dzsigolók könnyen elkábították, megvezették, bódították, illuzionálták, akár csak Mario, a varázsló a porondon, a helybéli falusi embereket; kit ezzel, kit azzal: kit olasz tőkével, kit mosolyukkal, kit a nézésükkel, kit illatfelhőbe burkolt jelenésükkel, kit a drága kocsijukkal, kit pedig a falusiak által képzelt jólétükkel... Nemcsak szívesen adták a túlórát, de még önállóan olasz nyelv tanulására is adták a fejüket... olasz szavak keveredtek a beszédükbe, az ételeik közé, életükbe, szokásaikba (nem biciklivel jártak már, hanem bicsiklettával)...A bemesélt illúziók, nem engedték számukra észrevenni, hogy ezek félreértéseket, félreértelmezéseket okozhatnak - sőt, a Féllábú Papucskirály Márióként olyan vastag anyagból kötött fátylat a szemükre, hogy amikor már ráébredtek, késő volt. Eleve lelassult életük, gondolkodásuk, nem tudta felvenni a tempót, mintegy varázslattól megbabonázottan engedelmeskedtek az illatával elbódító olaszoknak...azt, hogy óriási tragédiák vannak kitörőfélben, (pl. ez az állapot csak ideiglenes, az üzem hirtelen bezár, vagy akár, hogy betegségek húzódnak az emberi testek mélyén) - csak egy ember érezhette, Gulyás, mert bizony ez az ember beretvára élezte a baltát...

Megjegyzés: olasz tolmácsként sajnos, nagyon sok jóhiszemű, könnyen, jó lelke, jó szíve végett kihasználható Gulyásné Verát ismertem...

(sajnos még ma sem tudják az emberek helyesen kiejteni a Chicco bébimárka nevét - mind a mai napig csicsózzák...)

"Naná, hogy isten, vágta rá a kocsmáros. Naná, hogy isten, különben kannás bort ivott volna, szólalt meg egy hang a nyerőgép mögül, nem akvát."

54. old.

"…rájöttem, hogy a hülyeség irigylésre méltó tulajdonság is lehet, vágyott, elérhetetlen különcség, amely csak az igazi nagymenők sajátja."

54. old.

"Gulyásné Verát, a női üzem vezetőjét csupa nagy dolgokkal áldotta meg az isten: nagy mellekkel, nagy csípővel, nagy szőkésvörös hajjal, és akkora nagy tuskó férjjel, akiről azt mondta egy suhanc a kocsmában, hogy vígan kitelne belőle egy ebédlőgarnitúra. Meg egy kisszék, tette hozzá halkan a kocsmáros."

55. oldal

"Az asszonyok némán bámulták a magas, körszakállas, fiatal férfit, akinek illata, mint az árvíz, elárasztotta az üzem legrejtettebb zugát is."

60. old.

"Kézzel mosta Márió ruháit, és még a harmadik öblítés után is érezte azt a fahéj illatot, amely elkábította a tűzöde folyosóján. (…)
Úgy járt-kelt a villában. mint egy molett királykisasszony."

61. old.

"Mi volt Zserárdó rokoni barna szeme ehhez az éji ragadozóbogárszemhez képest!"

61. old.

A főszereplő Gulyásné Vera alakján és odaadó szenvedésén keresztül láthatjuk ezt az igazán fonák helyzetet: megmutatni, milyen jól tudunk dolgozni, eredményt, profitot létrehozni az olasznak, csak azt nem mutatta meg neki senki, hogy bármit tett is neki/érte, valójában feláldozta magát, idejét, szabadidejét, életét, közös életét férjével - de miért? Kapni semmi egyebet nem kapott, csak illúziót: szép ruhák látványa, ízletes ételek, kényelmes élet, pompa, luxus kocsi, drága parfüm, cipő, elegáns férfi, széles, ápolt, fehér egészséges fogsorral rendelkező, illatfelhőbe burkolt férfi - mindez persze van, ott volt, létezett - de az ő és a falusiak részére mégiscsak egy illúzió volt - ott volt, majd egyszerre csak eltűnt, elpárolgott... mi maradt belőle? Egy halom félregyártott, selejtes papucs, kiábrándultság, féltékenység, megalázás, és megalázottság, a betegség, üldözöttség, téboly, elkeseredettség, és ennek következtében a megtorlás...

Sajnos, egyik vallomás alapján sem éreztem, hogy szánták és sajnálták volna Verónikát...

Álmodni jó -ez a novella megmutatja, hogy juthat az életünk egyik pillanatról a másikra vakvágányra, és hogyan szippanthatnak be bennünket a szerencsétlen véletlenek, ha nem ügyelünk?...és egy nő, egy anya, egy háztartásbeli, aki amúgy a jég hátán is megél, csak úgy valósíthatja meg álmait, ha mer, de feltétlenül úgy, hogy az esze a helyén van/marad... Kásásné Ildikó nem ez a nő, lehetett volna, de ő feltette mindenét az álma megvalósítására, aztán végül majdnem az élete is odalett, de hogy utána mi lesz? Ez örök kérdés marad. Az ő esetében azt láthatjuk, hogy a férje mellett leélt, mellőzött élete folytatódhat más vágányon, de ahhoz először ki kell próbálni, milyen is egyszer valót álmodni... emiatt azonban mindenét fel kell tennie ennek az álmát végre megélhesse, végre (szó szerint) álmodhasson, de emiatt az egész (maradék) család, ill. gyerekeinek a jövőjét kockáztatja. Tanulságként megtanulja, hogy az álmok törékenyek, és múlékonyak: hiszen a drága pénzen vett álomcsináló szert tartalmazó üvegcse egy szempillantás alatt összetörhet, ettől sokkal fontosabb az élet, erre akkor döbben rá, amikor viharba keveredett a repülőn, és kis híján lezuhan. Megmenekül, de aztán milyen élet vár rá itthon?

Nekem nem tűnt úgy, hogy a gyerekei nagyon kíváncsiak lennének rá...

Álomkatona - ez az egyik kedvencem. Bár nagyon nehéz kiválogatni a kedvenceket. Nem különösebben szerettem volna sosem fiú lenni, és most az a különös dolog történt, hogy én voltam ez az ólomkatonára vágyó kisfiú ott az egri vár aljában, szinte még a vár bejáratával szemben lévő bazár is ott volt előttem...

Sosem akartam kisfiú lenni, de ólomkatonát minimum azóta szerettem volna, amióta általános iskolában megláttam azt a bizonyos Andersen mesét...

Tökéletesen megértettem és átéltem a kisfiút ért "lelki és érzelmi traumát" a hőn áhított "álom"katona letört tolldísze láttán - ha neki így jelentette az igazi ÁLOMkatonát??? Édesanyja pedig igyekezett erről lebeszélni, hányszor, de hányszor igyekszünk szülők ebbe a vakvágányba terelni magunkat és gyermekünket hamis illúzióval nyugtatni??? Két érdek ütközött itt ám, és mindkettőnek igaza van - hiszen mindkét szereplő egyet akar - a boldogságot: a gyerkőc azt a boldogságot, amit egy hőn áhított játék okozhat, az anya pedig semmi másra nem vágyik, csak gyermeke boldogságára, neki az jelenti az igazi örömöt - de ha egyszer itt a közös érdekek összeütköznek? Hogyan lehet ezt az érthetetlen ellentmondásos helyzetet megoldani?

A fene azt a sarokba hajított álomkatonát...

Kellett nagyon, aztán meg mégse az lett??? Ki csapta be a gyereket? a csúnya néni csomagolt mást? a gyerek nyúlt félre vásárláskor? útközben sérült vagy tört le az a fránya toll? Ez már nem derül ki sohasem...

De hányszor, meg hányszor történik ez meg napjainkban??? Ez az "én-nem-ezt-akartam-érzés... talán ez lehet az első olyan alkalom, amikor egy gyerek, átéli a csalódást...

 

A Méz és szurok pedig 6 novellát, amelyek közül választani sem tudok...

A sánta szarvas - hát igen, egy kisfiú, aki már nem is az, Csobán Pali, vagy már inkább Csobán Pál harca az életben maradásért, harca a fennmaradásért, harca az egyedüllét ellen - de mindez egy nagy, hatalmas, kétségbeesett, kiábrándult szélmalomharc, vagy ha még nem kiábrándult, mindjárt az lesz........

Egy fiú, vagy inkább már férfi, aki most mindegy is milyen okból, de önhibáján kívül maradt egyedül 7 éves korában. Aki akkor még sok mindent nem értett ebből az életből, és talán még most is csak kezdi kapisgálni azt a valamit, amit a felnőttek élet-nek neveznek... aki az emberekben nem elsősorban a rosszat látja meg, hisz gyerek, amikor még apját elviszik a rendőrök, mégis a szeretet és az értetlenség, a rá való felnézés és a részeges szitkozódások keverednek fejecskéjében:

 

"Milyen jó ember volt ám az ő apja. Ha nem ivott. Milyen szépen tudta kérdezni reggelenként tőle, hogy, na, mit álmodtál, kisfiam. Illetve hát egyszer így kérdezte. De ha ivott, akkor még azt a kevéske húst is leszidta cingár kis testéről, ami volt. Nem értette. Hát hogy lehet az, hogy egyszer így, másszor meg amúgy?"

86. old.

A gyerekkori emlékek, visszaemlékezésekből (csirke nyakának körülményes, nehézkes nyiszálása az életlen "buta" késsel, szégyen a csirke miatt, aminek véres nyomai még mindig láthatóak a konyha sarkában; a vadászok iránti tisztelet, csodálat; a vadászok elbeszéléseiből ismert titokzatos, hatalmas, legyőzhetetlen szarvas) hirtelen jutunk Csobán Pál, felnőtt életébe, amikor már az udvaron átvonuló süncsalád láttán ő is igazi családra vágyakozik pl. Rézműves Pamelával, akivel az otthonban ismerkedtek meg, és a helyi csirkésnél dolgoznak, állatgondozók ők. Vagyis most már csak Pali, mert Pamela várja (?) Pali (?) gyerekét (?)...

Minden felborul általa addig rendezettnek gondolt életében, azt gondolta, végre révbe ér, és a "süncsalád" sem lesz már többé csak vágy... A felszarvazott, papírnélküli férj egy éjjel, a csirkés vemhes kutyájába botolva ébredt rá, hogy hülyére Palira van véve; felindultan, lila gőzzel a fejében rohan haza, hogy helyre tegye Pamelát, kézbe kapta a távollétében házában "babázó" vadászok egyikének házoldalhoz támasztott puskáját...és...

...nem, nem őket lövi széjjel első dühében -  a véres tragédia elmarad, de mi az igazi tragédia? Szerintem épp elég az a tragédia, ami Csobán Palit sújtja és sújtotta eddigi élete során...

Kisgyerekre emlékeztető szipogások közepette, könnyáztatta arccal egy lövéssel ledurrantja azt a szarvast, akiről gyermekkorában annyi rejtélyes történetet hallott...

hogy tényleg az volt-e az a bizonyos szarvas? csak sejthetjük, de a rádöbbenés, az életére, a döbbenetes felismerés, hogy az áldozata és közte is van hasonlóság? és az egyik sánta, akit emberileg szinte mindenki megsemmisít, megsemmisíti a másik sántát - ez volt számomra a tragikus...

Áldozatok

... a helyzet, az élet áldozatai...

 

"A teatűzhely előtti kopasztó fazékra a csontszáraz akácgallyak tüskés tüze ráégette a vért, a vérbe iromba tollak ragadtak, a tollakból pedig sütött a szégyen. Merthogy a tyúk lopott volt. Neki kellett a szomszéd óljából kilopnia. Az apja mégsem csinálhatta, nem fért volna be azon a zsebkendőnyi kis ablakon."

86. old.

"…apját a rendőrség vitte el, őt a gyámügy. Egyedül a kopasz nyakúnak volt szerencséje, úgy futott az éledező csalánok között hazafelé, mint aki az életéért fut."

87. old.

verzett (86)

veréce (87) - Kerti kis kapu. Békési tájbeszédben.

Svanek Bandi patkója - csodálatos novella a szerelem erejéről, a "sosem-késő"-ről... Arról, hogy nem tudni, mi tart össze több, mint 50 évig férjet-feleséget; és arról, hogy melyik az ettől is erősebb érzés; érzés és döntés, amitől a legszeretettebbek kérlelése sem tántoríthatja el az embert...

Nem elsősorban a szerencse itt a főszereplő, bár a címe ezt sejteti - inkább a szerelem, a vágy hatalma, ahogyan megfog, rabul ejt. Bilincsbe teszed a lelked önként, de ennek a bilincsnek a kulcsa örökre elveszik. Hiába vagy kovács,a ki erős, biztonságos, ha a nő látványa egyszeribe elgyöngíti, megsemmisíti erejét... A novella nemcsak a szerelemről, és annak erejéről szól, hanem arról is: soha ne add fel - hogy sosem késő, még ha reménytelennek is látod helyzeted, sőt maga a környezeted is bolondnak néz - akkor is cselekedj, akkor is tedd meg azt, ami ellen mindenki, még a józan paraszti eszed is lebeszél - mert csak egyszer élsz, és ha azt az érzést elszalasztod, akkor többé nem biztos, hogy visszatérő alkalom lesz az életedben...

A történet banális, a 72 éves Svanek Endre kovács, de már jó ideje nem patkol, bor és szőlőrajongó, de ennek ellenére most jóízűen sört iszik, jó habosat, a falu kis kocsmájában. Nem patkol, de meglátja az 50 éves, "hamukontyú" Körmendi Sárát, és örökre elveszik. Lovat patkol neki, és se szó, se beszéd, kiköltözik a szőlőben lévő borházba, ahol hamar - de nem sokáig - megjelenik Sára...

Minden megremeg, Svanek lelke, a levegő, a felesége keze, kiejti a kezéből a kötényét, amibe a kigyomlált gazt (a paréj, a muhar meg a kövérke) gyűjtötte, potyognak sorra a tejesköcsögök, a hű puli orra, még ő is megérzi a közelgő hűtlen érzelmeket...

(Olvasás közben tévelyegtem - néha-néha nem a konkrét időbe gondoltam a történetet; inkább egy beférkőző édes-keserű álom jutott eszembe, hogy ez inkább egy régi ballépése Svanek Bandinak a fiatalkorából, ami most, sörivás közben, hetvenévesen, elszunyókálva a kocsma hűvösében megjelent neki, mint a lelkiismerete...de ez csak amolyan zárójeles tévelygés, tévelygése a gondolatoknak, mint ahogyan tévelygett Svanek lelkiismerete, és annak furdalása a hamukontyú "veszedelem"-ért való epekedése, akiért Svanek még pajeszt is növesztett volna, és még a nyaka bőrét is kihúzta a tükör előtt állva...akiért összepakolt, otthagyott csapot-papot...és aki őt végül rövidesen elhagyta, és akiért azóta is epekedve vágyik, vágyakozik...)

(nem tudom, ki hogy van ezzel, de nagyon félelmetes számomra az, hogy bárhol, bármikor, bárkivel megtörténhet mindez... a baráti körünkben, a családi körünkben, az ismeretségi körünkben, fiatal és idősebb korosztály tagjai közt - senki sincsen védve, senki sincs biztonságban, senki sem engedheti el magát - mert ott leselkedik mindenhol; nincs semmilyen visszatartó erő, nincs semmilyen józan ész ilyenkor - csak van a pakolás, az elmenés, és aztán az üresség...)

 

"Csak egyenesen az árokparton, és ahol megcsábul a patak, ott találja a kovács házát…"

95. old.

 

"Svanek a hetvenkettediket taposta. Négy gyerek, egy feleség, tíz unoka, másfél dédunoka és sok-sok patkózott ló volt mögötte, előtte pedig egy korsó habos sör. Újabban egy kerge fantazmagória nyugtalanította sörivás közben. Általában akkor tört rá ez a bolond, nem is tudni pontosan, mi, tán vágyféle, amikor a hűvös habba beletolta felső ajkát, és bajuszt kenve magának az aranysárga léből leküldte az első kortyot."

96. old.

"Itta a sört, a legyek, mint parányi sakkbábuk, keresztül-kasul futkostak a ragacsos asztalterítő fekete-fehér kockáin. Bámulta a legyeket, és látta magát a szőlőskertben, amint beengedi a tavasz szeszélyes illatát a présházba."

96. old.

"A májusi eső mindig elkerül, gondolta, most meg… A viharról eszébe jutott a patkolás, a patkolásról az asszony, az asszonyról a sörhab, a sörről a présház, a présházról az oktondi vágy, a vágyról megint az asszony."

101. old.

Az a bitang nagy fa - Hamza Ervin nagyvárosi középiskolai tanulmányai egyik napról a másikra törtek derékba. Hirtelen és rejtélyesen. De ennek így kellett lennie - sosem vágyott ő a nagyváros nyüzsgő forgatagába, sokkal inkább a fődre, annak művelésére, a falu nyugalmára, és a lovakra. Ezért hát haza kellett térnie.

Cser Icuka a nagyvárosiasan csak Ili, egy nagyváros egyetemén végzett, de egy szerelmi csalódás vetette Ervin falujába doktornőnek.

Történetünkben a két szereplő összetalálkozásakor Icuka 30, Ervin 26 körül volt. Első összegubancolódásuk helyszíne a "főd", tavasszal, a két ifjú buzgón gyomlálja a tormát. Icukát már akkor ellágyította a férfi izmos teste. Második összegubancolódásra egészen őszig volt kénytelen várni Icuka, de erre is sor került ősszel, dióverés után, amikor is vacsorával köszönte meg a férfinek a szívességét. Meg még mással is, ami a falu nyelve szerint a rendelő vizsgálóágyán történt meg...

A két helyzet aztán gyors esküvőhöz vezetett... mert ennek (most már) így kellett lennie... - így kellett lennie? vajon tényleg így kellett lennie?

Életük kezdetben szép volt és eredményes. Aztán a munka a külön célok felé való törekvés egyre széjjelebb sodorta őket egymástól. Icuka egyre több időt töltött Pesten, pestiesen öltözködött, pesti szokásokat vett fel, Ervin pedig maradt a régi, mulya, kissé málé, egyre mogorvább falusi ember. A sok sok külön töltött idő azt eredményezte, hogy egyre távolabb kerültek egymástól, Ervin egyre többet és egyre gyakrabban nézett a pohár fenekére, még több veszekedés, még több hallgatás következett.

A vége pedig kiszámítható - a szépen induló életüket a fene ette meg...ital, különélés, veszekedés, düh, méreg - nagybetűs MÉREG, amiből már egy csöpp is elég volt végül, hogy ne így legyen...egy piciny csepp gyógyszer is elég volt, hogy többé már ne így legyen...

Tényleg így kellett ennek lennie?

"Csapatostul jöttek a madarak a traktor zajára, a frissen szántott földben akad majd ennivalójuk bőven. Volt is ott minden finomság: lóféreg, giliszta, döglött cserebogár, ízletes pondrók az ínyenceknek, a nagyétkűeknek pedig egy pislogó barna békát is a napra forgatott az eke."

105. old.

Imuka álma - hjajj, "egy gondolat bánt engemet..." - kavarodott fel a lelkem (és a gyomrom) minek, minek egy ilyen anyának gyerek? Minek? Imuka egy ötéves, aranyszőke kisfiú, amikor édesanyja a kezdődő alkoholizmus útjára lép... és amikor egy szájába nyomott nyalókával édesanyjával együtt lelépnek hasonló apától... kemény kezdődő gyerekkor, és hasonlóan rossz, lelketlen, keserű, szomorú és legfőképpen kemény, szeretetnélküli további gyerekkor vár rá valahol falun. Részeges anyával, félelmekkel (csak életre nem keljen a maci, amikor éppen beléharapok!)

Szabados Irént kisfiával egy falusi nagynénje fogadta be, elég szerény, kezdetleges körülmények közé, aki idővel még ezt a jótettét is megbánta, mikor már ki tudja hanyadszor kellett az hót kokirészeg eszméletlenségig lerészegedett Irént hazahúzni faluszégyenére...

Imuka rosszul tanult, de szépen rajzolt - többnyire bocikat kamillavirággal a szájukban - az anyja meg azt a kis pénzt is, amit általában napszámmal keresett, rövid idő alatt elitta, később pedig elitta és ellottózta. Egyre lejjebb és lejjebb csúszott - már nem is lehetett ennél alább, aztán úgy eltűnt a falu szeme elől, mint a "tyúkok a baromfiudvarból, ha a közelükbe kerül egy róka". Egy csirkés cigánnyal próbált szerencsét, aztán mellőle is eltűnt - Imuka pedig ottrekedt a nagynéninél. Nem vitte sokra, de nem is akarta... illetve mégsem igaz ez így, mert minden vágya teljesült: bocik között lehetett. Ő lett a falu (legjobb) tehénpásztora.

... és talán ő nyert is a lottón, mert hirtelen felkapta a szél, és eltűnt a szemünk elől...

"Olyan volt a falusi gyerekek között, mint a vadszőlő közé keveredett ezerjó."

120. old.

Égig érő napraforgó - ez egy másik kedvencem... főszereplője a 71 éves Julis néni, mestersége szerint varrónő, aki még tudott Singer varrógéppel varrni - ez volt ám a szerencséje, mert így megismerhette álmai (és a valóságos) westernhősét, a férfias termetű szíjgyártót. Persze volt férje, mint minden jóravaló falusi asszonynak, aki korán leesett a bakról, és halálát a lovak patái között lelte. Julis néni, bár fia rábeszélésére vett kockaházat falun, mégsem vált falusivá: egy összezördülés után otthagyta a kertitörpés virágoskertes házat, és visszaköltözött tanyájára, amely körül napraforgót termelt, kapált "ültetett sarokkal", és élt másik szenvedélyének, a gyógynövényeknek - és főzött belőlük hatásos tinktúrákat különféle bajokra, és illatos szappanokat.

Tehetsége volt a gyógyításhoz is, ezt bizonyítja Kikérdezett szakszerű kiherélése... 20 év múlva felfedezett egy hatásos szőrtelenítő főzetet, majd a középkorú svájci Franknak (:-D) akiben a szíjgyártó reinkarnációját látta meg, ui. annak az illatát hozta a szélben - gyógyította meg szétvágott ujját.

Juliska Frank hatására nemcsak úgy kivirágzott, mint nyár derekán a napraforgók, de újra az a kalapos, nyári ruhás, rózsaszín lakkszandálos fiatal nő lehetett, mint sok évvel ezelőtt azon a fotón, ami előkerült titkos helyéről, a tükör hátoldaláról... a novella ezen részén el is feledkezünk a napraforgókat kapálgató öreg néniről, és csak azt a felhőtlenül boldog nőt láthatjuk, akit maga Juliska is (újra) lát maga előtt... A boldog emlékezést és álmodozást a rideg valóság vágja el: Franknak haza kell térnie szappangyárába, Julis néni pedig a visszatér a rideg, magányos szomorúságba. Kap búcsúajándékot Franktól, persze ilyenkor a fia által fülébe ültetett bogár elkezd zavaróan zümmögni, nincsen nyugta, fia szavai ott zümmögnek, ott dünnyögnek a fülében, zakatolnak, kalapálnak, hát az ajándék bontatlanul végzi a disznók elé vetve... Aztán mégis rájön, hogy félreértés volt, hát gyorsan kihalássza a kis csomagot. Egy házikó folyadékban, előtte egy égig érő napraforgó áll, amely ha el is veszti a szirmait, mindig helyükre kerülnek egy mágnesnek köszönhetően. Számomra ez a reményt szimbolizálja, a ragyogó napsárga reményt, arról, hogy mégsem a fiának lett/lesz igaza, hanem a saját megérzéseinek - és abban, hogy nem biztos, hogy feltétlenül csalódnunk kell mindenkiben...

Ez a Julis néni - hát ő sosem öregszik meg... nagyon kedvelem...

(Vaaagy: elámított, jól becsapott ám... de én rájöttem, hogy a Julis néni nincs is...)

Julis néni szőkésvörös kontya egyetlen éjszaka alatt megőszült, olyan fehér lett, mint a deres gyep, amelyre oldalról rásüt a délelőtti nap.

126. old.

Julis néni szőkésvörös kontya egyetlen éjszaka alatt megőszült, olyan fehér lett, mint a deres gyep, amelyre oldalról rásüt a délelőtti nap.

126. old.

…milyen érdekes, hogy a tekintet nem öregszik.

133. old.

És hipp-hopp, úgy tipegett fel-alá a rózsaszín lakkszandálban, mint egy erősen koros Hamupipőke.

133. old.

…mifelénk a legtitkosabb vágyakról hallgatni szokás, azt vagy megadja a Jóisten, vagy nem, akkor meg mi a fenének beszélni róla.

134. old.

Julis néni egyik kezével a kredencet fogta, még jó, hogy fogta, mert leesett volna a székről a hír hallatán. A tenyere alatt a kredenc fájában a szú elfelejtett percegni, némává dermedt Julis néni keze hidegétől

136. old.

 

Méz és szurok - bepillantást nyerhetünk mi szerencsések Jászberényi Gábor életébe - pici ízelítőt, ami egyáltalán nem édes kaphatunk az ígéretes ifjúkorából, de döntően a megnyerő modorú, nőket lábukról levevő, hatvan éves Jászberényi Gáborról olvashatunk. Megtudhatjuk, hogyan lett is ő, a sarkkutatónak készülő egyetemista - csupán méhész... Az élet már csak ilyen, a leningrádi tanulmányútból és ösztöndíjból édesanyja teheneinek elpusztulása miatt semmi sem lett, de útizakójának finom selyembélésének köszönhetően lett belőle méhész...Aztán, ott van még a két rajta, a koloncon acsarkodó nő, akik közül mindkettő abban reménykedik, hogy öreg napjait ez az agglegény fogja megédesíteni - a mézével együtt... Aztán hogy annyira elhatalmasodjon rajtunk a zöld szörnyeteg, annyira megbetegedjünk egy őrült pillanatunkban, hogy az édes méz-ígéretből keserű szurok legyen - hát ezt sajnos megérdemeljük...nem szabad, nem szabad úgy viselkednünk, mint Veronka... Jaj, Veronka, nem tanultál az élettől semmit? Nem volt neked sosem barátnőd, akivel kibeszélhettetek volna hasonló esetet? Hát hol nőttél te fel? Nem hiszem el, nem tudom elhinni, hogy tapasztalt asszony létedre a célban kell elbuknod!!! Egész életedben csak takarítottad mások mocskát, és közben életed végére magad életét piszkítod össze???

Nők, ti gyarlók, okuljatok! O-kul-ja-tok! O K U L J A T O K! Minek élünk, ha (nem a miénk) de még mások hibájából sem tanulunk???

Veszekedjetek, vesszetek össze a koncon, de legyen egy kis normális eszetek! ne veszítsetek el mindent egyszerre!!!

 

 

 Melyik a kedvencem? Sokat szeretek, de talán a Svanek, meg az égig érő napraforgó, meg az Álomkatona, meg a Huzat, meg a méz és szurok, és legszívesebben idesorolnám mindet...az utolsó két fejezetből...

Szerettem olvasni... mélyen lehangolt, de nagy hatással volt rám, van is...

 

  

Karcok:

„Amálka matyón dolgozott, Veronka ókalocsai szomorúpamukoson.”
p. 144.

Szomorúpamukos:
A legismertebb, alkalmazott sajátos, helyi elnevezésű színek: tulipiros, lángszín, borszín, libazöld, irigysárga, fecskenyakvörös, vadgalambkék, gálickék, bársonykék.

A kalocsai színes hímzésben jelenleg használatos a hat főszín két árnyalatban, amelyeket így célszerű párosítani:
– a bordót a pirossal,
– a rózsaszínt saját sötétebb árnyalatával,
– a narancssárgát citromsárgával,
– a kéket saját sötétebb árnyalatával,
– a lilát saját sötétebb árnyalatával és
– a zöldet saját sötétebb árnyalatával.

A leveleket középen lehet felezni, s a zöld kétféle árnyalatával hímezni.
A viseletdarabok hímzéseinek színezését meghatározta viselőjük életkora. A legdíszesebb, legélénkebb színezésű az új menyecske ruhája volt. Az idősebb asszonyok öltözete kevésbé díszes, a színek sötétülnek. A kék-lila-zöld színekkel hímzett darabokat szomorúpamukosnak nevezték, s a félgyász jele volt a kalocsai hímzésben.
A melírozott fonal alkalmazása erőltetett, nem tartozik a kalocsai hímzés hagyományaihoz.

Forrás:
http://hu.wikipedia.org/wiki/Kalocsai_h%C3%ADmz%C3%A9s
Kép:
http://draskoy.net/george/Kalocsa/Kalocsai_Himzes_hu.html

 

2 komment