Janikovszky for ever esemény olvasásai és értékelései - 2. rész
Janikovszky Éva: Már óvodás vagyok
http://moly.hu/ertekelesek/857367
Ez a második könyv, amivel Janikovszky Éva megbőgetett… Nem magam sajnálom, most jó (volt) sírni…
Mosolyogva kezdtem el olvasni, és fel is ötlött bennem, hogy én is ilyeneket fogok felidézni, mint amivel a könyv kezdődik, hogy mi is kikkel, mindig a szokásos emberekkel, futottunk össze korán reggel negyed és fél hét között, amíg kísértem a nagyobbik fiam az óvodába. Sötét volt még, és vékony a holdsarló, amikor megszólalt a kisfiam: "Látod, anya, az én mosolyom is olyan, mint most a holdé…", minden reggel jött a bolt melletti lépcsőn egy fekete ruhás középkorú nő, aki sosem mosolygott, túléltük a csaholó kutyasort, a legvadabbul ugató vizslát, az orgonasort, ekkor kanyarodott rá a hármas útra a pillangós busz még üresen, (és itt csatlakozott hozzánk később már Esztike;) átmentünk a zebrákon, megszámoltuk az új kocsikat a használtautó-kereskedésben, odaértünk a spárhoz, itt szembejött sietve a fehér ruhás, fekete bajuszos festő, a bolt előtt 3-4 csatlakozásra váró, cigiző dolgozó, mindig köszöntünk egymásnak, bár egyikünk sem ismerte a másikat; néha akadt, aki pénzt vett fel a közeli automatából, mi közben kidobtuk az üvegeket, műanyag palackokat a szelektív gyűjtőbe. Félrerúgtunk pár szem diót, és már oda is értünk az óvodába, aminek járdáját minden reggel sepregette Dodi bácsi az elmaradhatatlan kisrádiójával a nyakában, és jó reggelt helyett, jó éjszakával köszöntött bennünket… így értünk az oviba, egyszerre léptünk be a kerítésen a biciklivel érkező Aranka óvónénivel, és vetkőztettem le elsőként odaérkező kisfiamat finom kávéillat közepette…
Igen, ez természetes, hogy ha valaki már anya, elsőként a gyermekével kapcsolatos emlékek idéződnek fel…
De aztán más is megtörtént, amikor a piros hajú kislány felbukkant a könyvben, ill. ott bujkált a harmadik oldalon, és a szomorkodó Daninak azt a feladatot adta az óvónénije, hogy próbálja őt megvigasztalni… Dani egyből megfeledkezett szomorúságáról, és közeledett a kislányhoz…
Én lettem az a kislány hirtelen…
Nos, hát én sem szerettem óvodába elmenni, én is az anyukámmal szerettem volna menni, de volt nekem egy Danim Petim, egy göndör, tejfelszőke, búzavirágszemű Petim, aki játszani hívott, mellém ült a szőnyegen meseolvasáskor, daltanuláskor, vagy ha pl. dugóból készítettünk kiskakasokat; édesen foglalta nekem a helyet a reggelinél, ebédnél, a kis 6 személyes asztalkánál, kis pufók kezével befelé döntve a kis piros széket. Ámulva néztem, hogy tudja megenni a szilvalevest vagy a piszkeszószt, és mindig nekiadtam a pohár tejemet, vajas-mézes, vagy vajas-lekváros kenyeremet… Ő mellém ült, amikor vártuk a Télapót a csoportszobában, és bizonygatta, hogy ne féljek tőle, mert ő megvéd engem – bár én akkor még nem bíztam a szavában, mert az óvónéni ölében kötöttem ki, aki az ő anyukája volt… Később aztán együtt mondtuk a verset az anyák napi ünnepségen, jókat játszottunk kint az udvaron a fűzfa hűs árnya alatt. A következő években pedig már nem szaladtam el a Mikulás elől, hanem az ő kezét szorítva mondtam a verset együtt vele. Az óvodavizsgán ő volt a párom a táncban, fényképek is vannak ezekről…
Általánosba is egy osztályba kerültünk. A suliban elsőben ő gyűjtötte a legtöbb bélyeget, és a papírt a papírgyűjtésen. Minden évben farsangkor neki volt a legötletesebb jelmeze. Pl. a sárkány jelmezéhez negyedikben az egész osztály gyűjtötte az iskola tejes ill. kakaós dobozok fém fedőfóliáit…:-)
Másodikban ő játszotta a Kis Bicebócát amikor előadtuk azt az öregek napközijében, és ő lett a vegyes őrs őrsvezető helyettese… Ő volt az osztály jókedvre-derítője, csupa mosoly, csupa jókedv, csupa jószándék gyerek. Érdekes, hogy sosem ültem mellette.
Elsőáldozáskor vele készült közös fénykép.
Rajgyűléseken egymás mellett készítettünk ajándékokat a testvérosztálynak…nyaranta eljártunk egymáshoz pl. Gazdálkodj okosan-t játszani…
Közel volt hozzájuk a rét, a kiserdő, irigykedve hallgattuk, a beszámolóját a véletlenül talált, befogadott őzikéről, mókuskáról, nagybátyja kiscsacsijáról.
Hetedikben izgatottan vártuk kishúga érkezését, nyolcadikban együtt jártunk tánciskolába, ballagáson eltört a vadi új szandálom csatja, ő próbálta valahogy helyrehozni annyira, hogy el tudjak menni a többiekkel, ill. elballagtathassam az osztályfőnököt…
A későbbi iskolák idején ritkábban, de találkoztunk pl. a falu közös ünnepségein, vagy együtt izgultunk kései mandulaműtétén. Elterveztük, hogy egymás esküvői tanúi leszünk…de 2002-ben már nélküle mentem férjhez, azóta csak minden november elsején látogatok a sírjához, de valahányszor eszembe ötlenek ezek az emlékek, fájdalommal telek meg… és sírok, mint most is…
Nyugodj békében, O. Peti…
(Ne haragudjatok, muszáj volt mindezt megírnom.)
__________________________
A könyvet a Janikovszky Éva Forever!! kihíváshoz olvastam (6).
Janikovszky Éva: A nagy zuhé
http://moly.hu/ertekelesek/871688
Igazi könyv ez, az igaz barátságról a királylányhajú és az első nemzetközi űrflotta felderítője között, aki másodállásban feltaláló, csak sajnos mindenről, amit feltalál, kiderül, hogy már "rég fel van találva"…
Az Igazi Barátság talán legkülönlegesebb szakaszába pillanthatunk bele csak nagyon rövid időre – a megismerkedés és az egymásért-tevés, egymásért-lenni időszakába – addig enged kukucskálni az ernyő-sátor mögé, amíg várják a buszt…
(rövid időre lepereg előttünk akár két szorosan összetartozó ember (házaspár, -társ) életének modellje: a közös örömök, egymásért való lelkesedés, dicséret, elismerés, bátorítás, és a felfelé ívelő szakasz utáni összeszólalkozás hullámvölgye, majd az egymáshoz visszavezető út keresése, kibékülés, megbékélés, és ezeket még kíséri is az otthonteremtés, annak csinosabbá, lakhatóbbá, kényelmesebbé tétele – pl. vacsorával várja haza azt, aki kedves)
A két szereplő egymáshoz igen őszintén viszonyul – egyik lehetséges üzenet, amit én „meghallottam” és ami a legjobban tetszett: az igazi barát nem féltékeny, hanem kidomborítja a másik tehetségét, segíti azt, amiben a másik tehetséges, mellette áll, mindig, ha kell…
A Réber rajzok ismét magával ragadtak, nagyon tetszik a belső címlapon látható félig kibontott copfos Fehér Szarvas Fia és Mack ahogyan állnak esernyőjük alatt az esőben, a 16. oldalon az esőben ázó két pár láb a száraz szigeten, a 20. oldalon az indiánsátor-belső, és a 32. oldalon látható feltalált BIC ikli RAK éta : Ezüst Villám…
(Nem értem, mit nem értettem én ezen a könyvön alsós koromban…)
_______________________________
A következő kihívásokra olvastam:
Soron következő könyv a Janikovszky Éva Forever!! kihíváshoz. (7)
Magyarok előnyben
Idézetek:
Bill Danilovics MacKonov startra készen állt. Vagyis ült. De ez teljesen mindegy, mert állva is lehet ülni, a lényeg az, hogy elkezdődött a visszafelé számlálás.
(első mondat)
– Te mit csinálsz? – kérdezte ekkor egy hang, amolyan mindenbe belebeszélős, még, mielőtt Bill Danilovics MacKonov kimondhatta volna a zérót, hogy aztán megnyomva az indítógombot, lángcsóvát lövellve a magasba emelkedjék. A startnak lőttek. El kell halasztani. Nem csoda, ha Bill Danilovics MacKonov dühbe gurult.
– Hagyj békén – mondta –, semmi közöd hozzá!
Keményen beszélt, és elhatározta, hogy feléje sem néz a belebeszélősnek.
A belebeszélős azonban másképp határozhatott, mert megkerülte a távolsági buszmegálló jelzőoszlopát, és egyenesen Bill Danilovics MacKonov arcába bámult.
– Amúgy egész normálisnak látszol – állapította meg, és hátradobta varkocsait a nyomaték kedvéért. A varkocsok végét piros befőttesgumi fogta össze, az egyik most szétpattant, és leesett a földre. Így aztán a jobb oldali varkocs szétbomlott, a bal oldalin meg szépen piroslott a gumi, mint a házilag eltett befőttesüvegeken.
Bill Danilovics MacKonov kis híján elnevette magát. Pedig korántsem volt nevetős kedvében.
– Csak úgy hülyéskedtél magadban a számolással? – érdeklődött a félig királylány, félig-befőttesüveg. – Hogy tudsz-e visszafele?
Bill Danilovics MacKonov szeretett volna elsápadni ennyi pimaszság hallatán. De nem tudta, hogyan kell. A felháborodás azonban megoldotta nyelvét.
– Tudd meg, hogy én űrhajós vagyok, és most miattad kellett elhalasztanom a startot. A Marsra készültem – tette hozzá, és szemrehányóan nézett fel az égre, ahol most első kozmikus sebességgel száguldhatna.
– Mondd már – legyintett a félig-királylány, félig-befőttesüveg. – Az a Mars nem szalad el, csak a busz el ne menjen, mert néha korábban jön, néha meg félórát késik.
6-8. oldal
Éppen ezt nem bírta a lányokban: vagy folyton beszélnek, vagy folyton hallgatnak.
11. o. Móra, 2003
– Gyere alá! – hívta Fehér Szarvas Fia engesztelően. – Az esőt csak azért varázsoltam, hogy legyen értelme az esernyőnek.
Bill Vasziljevics MacKonov azonban konokul ázott.
– Nem vagyok cukorból – vetette oda Fehér Szarvas Fiának, azonban ez már nem sikerült olyan kopogósra, mint az előbb. Valahogy elázott.
12-13. oldal
Fehér Szarvas Fiának szemében csodálat villant.
– Hogy te miket tudsz! Nekem sosem jutott volna eszembe az esernyő, aminek földig érő oldala is van.
– Nem olyan nagy dolog – hárította el magától a dicséretet. – Ha az ember kicsit töri a fejét, akkor eszébe jut sok minden, ami másnak még nem jutott.
pp. 13-15. Móra, Bp. 1976.
Bill Vasziljevics MacKonov elmosolyodott.
– Nem gondolod, hogy ha az ernyőnek földig érő oldala és alja is van, akkor most sötét van idebent?
Fehér Szarvas Fia csodálkozva nézett rá. Ezt még a sötétben is látni lehetett, mármint a csodálkozást.
16-17. oldal
– Azért most már te is kitalálhatnál valamit – jegyezte meg Bill Vasziljevics MacKonov rosszkedvűen. Hirtelen fáradtnak érezte magát. Biztosan a sok feltalálástól, ami mégiscsak megerőltető.
– Meleget varázsolok az esernyőbe, jó? – készségeskedett Fehér Szarvas Fia. Főzök neked teát! Vagy szívesebben inna Mack, az űrhajós mézsert, egy kis parázson sült édesgyökérrel?
A királylányhajú nagy buzgalmában jobbra-balra hajlongott, és a nedves ernyő mindannyiszor Bill Vasziljevics MacKonov haját súrolta.
– Mire hazaér, Mack, az űrhajós, kész lesz a tea…
– Úgy, szóval én most nem vagyok itt? – kérdezte döbbenten Bill Vasziljevics MacKonov, és ingerülten elhúzta fejét a nedves ernyő alól. – Hát hol vagyok?
– Persze hogy nem vagy itt – nézett rá sugárzó arccal a királylányhajú. – Hiszen ha itt lennél, akkor nem tudnálak hazavárni, és nem tudnálak meglepni se teával, se mézserrel. Szereted a parázson sült édesgyökeret? Vagy inkább fokhagymás pirítóst csináljak?- S közben folyton táncolt az ernyő a kezében. – Ha itt lennél, akkor nem tudnálak téged hazavárni ebbe a szép, barátságos, száraz és világos ernyőbe, amit te találtál fel!
p. 21. Móra, Bp. 1976.
– Ugyan hol késhet Mack, az űrhajós? Csak nem tartották ott valamelyik csillagon? Biztosan megint elcsavargott a Tejúton. Vagy stoppolta a Göncöl szekeret, ismerem én, hogy milyen. Már rég itthon kellene lennie! Remélem, legalább űrsisakot tett a fejére, mert még megfázik nekem ebben a nagy zuhéban.
pp. 22-23. Móra, Bp. 1976.
Janikovszky Éva: Akár hiszed, akár nem
http://moly.hu/ertekelesek/872707
http://moly.hu/ertekelesek/872707
Akár hiszed, akár nem – ez a könyvecske szuperül választ ad a különböző generációk egymás mellett éléséből ill. egymást követő életükből felmerülő kérdésekre.
Öt csillag jár feltétlenül azért is, mert az írónő megosztotta velünk a múltját, régen és még régebb élt rokonairól készült, megsárgult fényképeken keresztül…és hogy világosan elmagyarázta a legalapvetőbb rokoni kapcsolatokat.
Akár hiszed, akár nem – nem hátrány, ha tisztában vagy, és tudod, ki (és mi lehet) az a nagynéni, ángyika, sógorasszony és koma, ükapa vagy kincsmama – mert egyszer te leszel az a bizonyos öreg rokon, aki értelmet ad az egyik fiókotokban lapuló fényképeken pózoló, oly „ismeretlen” arcoknak, akik valamiért rokonainknak nevezik magukat. Akkor a „TE" – az "öreg rokon" – segítségével ezek a megmerevedett képek megelevenednek a fiatal rokonaid számára. Életre kelti a különféle, fényképezőgép fókuszába zárt alakokat, helyzeteket az "öreg rokon”, azaz a te magyarázatod, emlékeid felidézése, történetmesélésed, amely során világossá válnak és helyre kerülnek a rokoni kapcsolatok és az is, ki és mi rejlik a rokoni elnevezések között-
Nagyon fognak téged a hallgatóid szeretni, Öreg Rokon…
(Személy szerint hasonlót éreztem át én is tegnap, amikor a régi fényképeink között válogattam, hogy gyerekkori képet akasszak ide elétek – miközben válogattam, odatelepedett mellém a fotelbe a nagyobb fiam, és elmondatta velem, kiket láthatunk, hol, milyen alkalomból, mért eszünk tortát, milyen marcipándísz volt rajta, és ki az a bácsi ott a disznóvágáson, és hogy milyen ház látható a háttérben, és hogy mi van ma a helyén, mért áll úgy a húgom frufruja, és én milyen könyvet olvasok azon a képen…stb. stb. – záporoztak a kérdések, én meg időutazást tettem a múltba… jó volt…)
A könyvet a Janikovszky Éva Forever!! kihíváshoz olvastam (8).
Idézet:
Azt mondtam Micikének: Akár hiszed, akár nem, anyu és apu, sőt nagymama és nagypapa, sőt MINDEN FELNŐTT GYEREK VOLT EGYSZER. Még az öregebb is.
Micike azt mondta, hogy anyu és apu gyerek volt egyszer, még az is lehet, hogy a nagypapa és a nagymama gyerek volt egyszer, de sem Margit néniről, sem Elemér bácsiról, sem a szomszéd néniről nem hiszi el. Azt biztosan csak úgy mondom.
Amíg kicsi voltam azt hittem, hogy a ROKON az, aki vasárnap délután jön hozzánk látogatóba, és cukrot hoz.
…pedig a rokon mindig megkérdezi, hogy, na tudod-e hogy én ki vagyok?
és örül ha megmondják neki, mert szereti tudni, hogy ő kicsoda.
11.o.
Borzasztó nehéz elképzelni, hogy valami akkor történt, amikor én még meg sem születtem, igazán szerencse, hogy fénykép is van róla a fiókban.
Micike azt mondta, hogy most már elhiszi, hogy akkor is történt valami, amikor ő még meg sem született, mert a kiságy mindig szétesik, és azt biztosan én tettem tönkre, amikor én voltam benne a gyerek.
És ebben igaza van.
Micike azt mondta, hogy szeretne látni olyan fényképet, amin MINDEN rajta van, amire a felnőttek EMLÉKEZNEK, de legyen rajta esküvői torta is, mert azt ő még sohase látott.
Megsajnáltam Micikét, mert a ILYEN fénykép NINCS a fiókban.
Azért nincs, mert amire a felnőttek emlékeznek, az nem egyszerre történt.
Most megmutatom neked, hogy milyen kisbaba volt a másik nagymama.
(…)
Sajnos az esküvői képük sincs meg a fiókban, mert az ő szobájukban lóg a falon. Micike azt mondta, hogy azt a képet már kívülről tudja, de mondjam tovább, mert ő már nagyon szeretné, ha megszületne a mi apukánk.
Csak azt sajnáltuk, hogy nem ismerhettük anyut, amikor kislány volt, és aput, amikor kisfiú volt, mert biztosan jókat játszottunk volna együtt.
Ajánlott bejegyzések: