HTML

egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Egyperces mondatok azért, mert nincs sosem sok időm, terveim szerint pár szóban foglalok össze valamit a napokból. Frasi sparse azért, mert lehet hogy ezzel jó témát találok - Petrarca "rime sparse" nyomán, és frasi ritrovate azért, mert talán egy ilyen megtalált mondattal egy-egy régi-új vagy valamilyen emléket húzok elő, Tabucchi "hangok jönnek valahonnan, nem tudni honnan" nyomán. "Può succedere che il senso della vita di qualcuno sia quello, insensato, di cercare delle voci scomparse, e magari un giorno di crederle di trovarle, un giorno che non aspettava più, una sera che è stanco, e vecchio, e suona sotto la luna, e raccoglie tutte le voci che vengono dalla sabbia." (da Si sta facendo sempre più tardi)

Friss topikok

Linkblog

2017.05.12. 10:54 Gelso

Szabó Borbála: Nincsenapám, ​seanyám

Szabó Borbála: Nincsenapám, ​seanyám 

nincs_1.jpg

 

Kb. az első feléig nagyon tetszett a könyv, haladós, érdekelt, aztán elült a sodrás, és a kedvem is, hogy kinyissam – nem azért, mert nem jó könyv, hanem azért, mert nagyon negatív hangulatot teremt.
…csak az empátiámat növelte Bori iránt…
Azóta is más egyéb sem foglalkoztat, mint elképzelni ezt az ördögi, ezt a kilátástalan helyzetet. Miért olyan elképzelhetetlen és ugyanakkor lehangoló dolog szem előtt látni egy kamasz lány mindennapjait, akit lelketlen, önző, bunkó, szívtelen felnőttek vesznek körül? Hogy lehet elviselni egy olyan életet, amikor érzed, hogy egyedül vagy, és a mikrokörnyezetedben élő felnőttek közül senki sem szeret? Csak áltatják, és nyugtatgatják magukat azzal, hogy tetteikkel érte vannak és cselekedeteik csak Bori javát szolgálják…
De persze ezek – és ezzel ők tisztában is vannak – csak légből kapott, hamis buborékok: még a szivárvány sem csillan meg rajtuk, de amint kifújják őket a szájaikból már meg is semmisülnek, mert kipukkasztja őket a hazugság.
Az anya érzelmi zsarolása, az apa vaksága, a nagyi sorozatos szemhunyása, a testvér vakszerencséje és a félnótás talált nevelőapa hagymázas szófosásainak fojtogatása…
Nekem már sok volt, és mint gyakorló szülőt felháborított – a gyerekes felnőttek nem ezért kapják azt a sanszot a sorstól, hogy lehessen gyerekük.
Gyerekkel lenni, gyerekkel élni, gyereket nevelni, nem egyfajta pótcselekvés a napi teendőink mellett. A gyerek nem van és ott van, akit „jé, észreveszünk”…
A gyereket szeretjük, a gyereket neveljük, a gyereket szeretjük, a gyereket megvédjük, a gyereket szeretjük, a gyereket akarjuk, a gyereket szeretjük, a gyereket tanítjuk, a gyereket szeretjük, a gyereket szeretjük, szeretjük, szeretjük, szeretjük…
Szégyelltem magam a regény felnőtt szereplői helyett, a hisztérika-alkoholista édesanya, az alkoholizmusa miatt nevetséges mostohapótapa, a szerelemtől ellehetetlenedett édesapa, a szemét testvér, a megalkuvó, mindent elmismásoló nagymama…
Felzaklatott ez a könyv, félelmet keltett Bori szobája az egyre beszűkülő falaival…
Némi reményt, némi, ideiglenes reményt egyfajta kilábalásra a macska-duett hozta – hála érte Dezső és Frici kettősének…

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

 


2017.04.30. 20:33 Gelso

Szélesi Sándor: Csillagfényszövők

Szélesi Sándor: Csillagfényszövők

csillagfsz.jpg

Nekem ez a könyv olyan, mint Alice Csodaországában történő vég nélküli barangolás, de még inkább Dorothy Smaragdország felé történő naiv kalandozása (hazaútkeresése), csak szebben van megírva és (sajnos) több benne a félelem. A „képi megjelenítéssel” pedig Az időutazó felesége párhuzamos világaiban való hirtelen és kiszámíthatatlan felbukkanásokra emlékeztetett, mely azonnali cselekvésre és alkalmazkodásra készteti Dorkát.
Semmi kifogásom a könyv stílusa ellen, igazán szép írás, de végig az motoszkált bennem, hogy az én alig 13 éves fiam aligha tenne fel ilyen tartalmú (élet/létfilozófiai) kérdéseket még hasonlóan megfogalmazva sem… Úgy érzem, a könyv pozicionálása hibás, mert ezt a korosztályt (tisztelet a kivételnek) nem foglalkoztatják még az ilyen kérdések. Jó a felvetés: mi lenne ha, jó (bár igen nehéz) a történetelhelyezés, a fantasy témák közt a párhuzamos világok problematikája a legtalányosabb (szerintem) – de a vége, aminek a megoldást és a megnyugvást kellett volna hoznia, engem inkább összezavart, és bár eldöntöttem, nekem mit is jelent ez a megoldás, mégsem vagyok abban biztos, hogy ez volt az írói szándék? Az egyik általam feltett kérdés is ez volt: mi volt az írói szándék, a második: miért egy 13 éves gyerek szájába vannak adva ezek a kérdések, és a harmadik, leglényegesebb: ki az igazi célközönség? Mert ezt én valahogy nem tudtam eldönteni… A korosztály nem hiszem, hogy el fogja olvasni, mert nem fogja megérteni, aki meg megértené, az már kinőtte, akit meg még foglalkoztatnának hasonló kérdések, azt eltérítették a borítóval és a főszereplő korbesorolásával. De ez csak szerintem. Mert bár nem én vagyok a célközönség, sem fantasy-olvasónak nem számítok egyáltalán, de megpróbálkoztam az elolvasással, mert tetszett a szövegezés, de a végén csalódott maradtam – látszik, hogy sok munka és sok ötlet van mögötte… de vontatott volt, a történet folyt a maga medrében és az olvasói kizökkentés csak látszólagos volt
Pozitívumként jegyzem fel, hogy szép a stílusa, sokszor úgy éreztem magam, hogy nem is írást olvasok, hanem egy aprólékos miniatúrát nézek.
Legszebb rész az Egy új család és benne Sam, meg a többi családtag: Riarsson, Niara, és pozitív szereplő még a repülőgépes Amelia.
De sok volt a félelmet keltő rész: pl. a görögországi isteneké vagy a portékásoké, meg a nagy semmi érzést keltő. Engem megrémisztett a tudatosan kiépített totális lemondásra rábeszélés (és az ezzel járó üzenet is): nincs hazád, nincsenek szüleid.
A regény koncepciójának azt tekintettem, amiről Az időutazó felesége is szól nekem: a valódi világ problematikája: van-e egyáltalán ilyen a párhuzamos világfelfogásban, hogy valódi világ? Hol élni az igazi? Meddig barangoljunk és lavírozzunk a különböző világrétegek között, és melyik „Csillagkapun” jöjjünk ki, hogy az általunk választott valódi életünket éljük? Sőt, még az is felmerült bennem, hogy kik az igazi embernek látszó szereplők? Lehet, hogy Dorka a nem igazi, és Sam az igazi? (ez pl. csak onnan merült fel bennem, hogy egy mi (?) világunkból – legalábbis én a mi világunknak lőttem be a kiinduló helyzetet –, valahová érkező kislány nem ismert olyan alapvető növényt, mint a földi életünkben általánosan ismert orgona vagy kökény?) A végén pedig már sajnos nem is értettem az orgona üzenetét, pedig fontosnak tartottam volna a teljes megértéshez….

Szóval, véleményem szerint jobb szerzői megoldás lenne és talán ennek a korosztálynak még „valóbb” a világok közti lavírozás közbeni szabad választás, és nem az ad hoc belecsöppenteni egy valamilyen világba megoldás, ahol az alkalmazkodás fontos velejárója nem a túlélés lenne, hanem az ismerkedés, megismerésen és tapasztalaton alapuló döntéshozatal a (végleges) „letelepedésre”.
Olyan felnőttes konlklúzióféle ez, igaz?
Na, ez a regény alapvető hibája – bár én kifejezetten kedvelem, ha a szerző nem nézi le olvasóit a koruk miatt, itt viszont az ellenkezője történt: túl felnőttként kezelte őket… ne haragudj, kedves Szerző…

„Egy idő után minden gyerek a maga útját járja, és akkor teszel jót, ha nem a karodba zárod, hanem … hanem, ha hagyod, hadd élje az életét.”

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

 


2017.04.18. 19:56 Gelso

Fiala Borcsa: Szerinted? (Ellenpontok 1.)

Fiala Borcsa: Szerinted? (Ellenpontok 1.) 

fiala.jpg

Egész jó kis történet alakult ki ebből az írásból, de a könyv elkezdésekor, bevallom megriadtam, (Janka verziójával kezdtem – és igaz, nem tudom, melyikkel lett volna célszerű) megriadtam a nyelvezettől, a tiniszóhasználattól, mert bár nap, mint nap hallom a buszon a gyerekeket kommunikálni, mégis bízom, igen bízom abban, hogy a mai tinik nem így beszélnek és vélekednek a szüleikről…merezígy siralmas
Örülök azért, hogy Janka mégis tudott az új családja és családtagjai felé nyitni és elfogadta kistesóját ill. megszerette nevelőapját.
Az anyuka szemszögéből olvasva, igazi felüdülés volt ugyanannak a történetnek az olvasata, jó volt szembesülni, hogy a legnagyobb problémáit (betegség, válás, új család) milyen türelemmel és lélekerővel tudja viselni és leküzdeni, amelyeket még tetéz Janka növekvő és szülőn elhatalmasodó kamaszsága.
Nagyon klassz volt látni egy igazi testvérbarátságot, azt azért jó lett volna megtudni, mi lett Verával az időkapszula fellelésekor vagy Andriskával; vagy volt szó róla, de nekem elkerülte a figyelmemet?
Pár szereplőről (Nonna, Janka, Pali) megtudtuk, mi is lett a jövőben, de basszus arra nem jöttem rá, hogy ki lett végül Janka férje??? Mert biztos nem Fülöpke…
Nagyon kedves volt Nonna villámhárító szerepe, jó egy ilyen nagymama, akire mindig lehet számítani. (és van jó almáspitéje)

Sajnáltam Jankát, amúgy az apja miatt, de a szőke-nagymellű-körömreszlegetős-fehérblúzbanpörköltetfőző-szexideál-Cilike miatt méginkább…

Még nem igazán tudom, hogyan értékeljem a regényt, a Merítés-díjra nem fogom a könyvet jelölni, de az ötlet, láttatni, hogyan alakul a főhősök sorsa a jövőben – tetszett; Eszter, az anya életének egy kulcspontján összeállítani egy időkapszulát, és annak tartalma alapján visszaemlékezni a közelmúltra, számot adni úgymond az addigi életével – megérintett, és az unoka, Kutya (eléggé slendrián) nyári élmény dolgozata pedig megnevettetett. Érdekes és jó volt mint alapötlet.

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

 

Almás pite

Töltelék: 1-1,5 kg almát lereszelve keverjünk össze 3 evőkanál cukorral, ízlés szerint fahéjjal, és pároljuk meg. Aztán sűrítsük be egy csomag vaníliás pudingporral.

Tészta:
– 50 dkg liszt
– 2 ek cukor
– tejszín (kb. 0,5 dl)
– 1 tk sütőpor
– 1 tojás + 1 tojás sárgája
– 25 dkg vaj
– csipet só
– kevés kekszmorzsa

Morzsoljuk össze a lisztet a sütőporral, sóval, cukorral, és a hideg vajjal. Aztán a tojással és egy kevés tejszínnel gyúrjuk egybe az egészet. Felezzük el, majd a közepes méretű tepsi alját béleljük ki az egyik adag tésztával. Szórjuk meg egy kis kekszmorzsával, majd kanalazzuk rá a tölteléket. Nyújtsuk a tepsi méretére a másik adag tésztát is, és ügyesen fedjük be vele az almát. Kenjük meg a maradék tojás fehérjével, és szurkáljuk meg a tetejét villával. 180 fokos sütőben süssük kb. 30 percig.

Tipp: Ha van otthon citromod, reszelj a tésztába a héjából. Az almás tölteléknek pedig jól áll a mazsola és a durvára darabolt dió is!

 

 


2017.04.10. 00:09 Gelso

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök

Hajdú-Antal Zsuzsanna: Léggömbök

nn.jpg

Nagyon tetszett, nagyon hatott az érzelmeimre, rám, az emlékeimre, szinte minden fejezet előhúzott a múltamból egy mozzanatot… hogy hasonlót vagy sem? Nem is ez a lényeg, hanem az, hogy azonnal működött a párhuzamos időutazás, és bár voltak a történetben mai kütyük: mobil, internet és Facebook, de ezeket kivéve még akár az én osztályom is lehetett volna a főszereplő…
Jót tett velem ez a könyv, hiszen már jó régen érettségiztem, (de még mindig tudom, mikor, azt is, milyen címet választottam magyarból, azt is miért lett 5-ös a matekom, bár sosem voltam matekból 5-ös, és azt is, hogy a csütörtöki szerenád éjjeléig annyit fohászkodtunk, hogy csak akkor ne essen… meg is úsztuk, de a ballagást és az azt követő 2-3 nap írásbeli érettségi napjait már nem);bevallom, hogy az egyes érettségi találkozókra is egyre „fáradtabban” megyek, sőt a következőre már nem is nagyon akaródzik – de ez most megváltozott, mert ki nem hagynám mégsem…, megannyi emléket húzott elő abból a négy évből ott a gimiben… önkéntelenül állítottam párhuzamba a könyvben lévő tanárokat a miénkkel, az könyvbéli szereplőket az én osztálytársaimmal, az én érettségimen és az itt történtekkel… Bár többször elsírtam magam, még többször nagyokat mosolyogtam, és szorítottam, szorítottam Dorkának és Matyinak.
Drukkoltam nekik, és bár ilyen idősen homlokegyenest másként vélekedtem Dorkánál, most, felnőtt fejjel igazat adtam neki, és örültem a döntésének.
Már most tudom, nem fogok tudni épkézláb értékelést írni, mert annyira rabja vagyok érzelmeimnek, és nem is nagyon törekszem határok közé szorítani őket, mert jó érzés elmerülni és újra érettségiző énemet élni…
Jó volt az érzelmi hullámhegyeket és hullámvölgyeket már nem kamaszként de kamaszszívvel átélni.
Tetszett a stílus, tetszettek az izgalmak, tetszettek a kész válaszok, amelyekkel a barátok, osztálytársak reagáltak egymásnak; már az első mondatokkal belopta magát az írónő a szívembe: https://moly.hu/idezetek/738168  "Az őszillat a kipufogógázból és a lehulló avar édeskés aromájából tevődik össze, amit az újonnan nyomtatott tankönyvek szaga fűszerez, nem beszélve a parfümről, ami az utcán kódorgó gimnazisták öltözékéből árad." 9. oldal - 1. fejezet (Ciceró, 2016)
Tetszett a ki-kicsoda lehet az utcán szembejövők közül-játék, Matyi bemutatása a szülőknek, az én apukám is nagyon sokban hasonlított Dorkáéra…kedves volt a video összeállítás a többiektől és a hozzáfűződő pici kommentek, még Bognár Anita is tudott kedves lenni…(csak a „legjobb” barátnő és az egyik anya nem)
Megható volt, amikor az osztály tagjai egyszerre csak rájöttek, hogy a sportoló-osztálytársukról nem tudtak semmit sem…akkor már hirtelen nem is voltak gyerekek…megérettek lelkiekben…
Szeret(t)em ezt a történetet, mert nagyon sok mindent felidézett bennem: a Love Story-t, a Szerelem első vérig-et, és Bery Arit, az osztálybulijainkat, a sulizenekart, akikért rajongtunk: a Sokol BB-t, az „Ez már nemcsak játék” c. musicalt, amit nem is láttam a 80-as évek óta: https://www.youtube.com/watch?v=CfVKnIUfweY
…és eszembe juttatta a volt tanáraimat, osztálytársaimat, az azóta szervezett osztálytalálkozókat, a gombavatónkat, a tablónk elkészültét, a szerenádot, a ballagást, az érettségit, a felvételit és az egyetem első évét, hogy ott milyen más volt élni, mint a gimiben, és azt a boldog és felszabadult érzést, amikor esténként, előadások után könnyű szívvel sóhajtva lerogytam a villamos ülésére, azt, hogy egyetemistaként milyen más volt élni, mint gimisként…
eszembe juttatta apukámat és az én első szerelmem bemutatását otthon, a családi csillagszórózásokat, a mi párbeszédünket anyuval…
…szerencsére a mi osztályunkat ilyen tragédia nem érte, de eszembe jutott Ferike, aki a ballagás napja után felfedezett tumor miatt már nem az érettségire, hanem a kórházba tudott csak eljutni…
Jó volt így sok évvel az érettségi után olvasni, az akkor és azóta átéltek miatt, de nektek, érettségi évében járóknak a legjobb időzítés…

Mondtam az elején, hogy nem lesz ez egy igazi és jól-sikerült értékelés…
Ugye nem bánjátok?

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

…azt hallottam, tényleg lesz folytatás?

„Ráeszméltem, hogy én tulajdonképpen Isten lábát fogva lógok a szakadék felett…” (238. old)

„Emelje már fel a fejét a kislány! – utasított a tánctanár, mire kényszeredetten engedelmeskedtem. – Szemkontaktusról hallottál? Enélkül megdöglik a performansz. Kész. Halott. Nem jó. Élettelen. Ha nem érezhető a két fél közötti a kémia, buktavári van, gyerekek! Látni akarom azokat a vegyjeleket a levegőben! Hallani akarom a tűz ropogását a tekintetekben!” (62. old)

 


2017.03.24. 21:05 Gelso

Győri Katalin: Kupak ​– Nyár

Győri Katalin: Kupak ​– Nyár

kupakny.jpg

Kedves történetek egy 16 körüli kamasz srácról, aki keresi a helyét és a fix pontokat az őt közvetlenül körülvevő világban. Örülök, azoknak a jelzéseknek, amelyek a folytatásokról, következő részekkel kecsegtettek, mert szívesen olvasnám még. Szívesen megnézném Kupaknak ezeket a kedves, hol bátor, hol bátortalan botladozásait. Kupak, ami egy – valljuk be –, eléggé idétlen becenév, (nem emlékszem, volt-e arról szó, miért is kapta ezt a srác?), emiatt igazából a címet is eléggé nehezen értelmeztem…
Öt, kifejezetten az érzelmeinkre ható történeten keresztül ismerkedhetünk meg Kupakkal, tárulnak elénk jó és rossz oldalai, kibontakozófélben lévő jelleme, átélhetjük az első szerelem érzéseit, lehetünk tanúi Kupak felnőtté válásának. Érdekes helyzetekbe kerül, amelyek kikényszerítik, hogy ő maga hozzon döntéseket, tegyen fel kérdéseket.
Ez az öt történet kevés volt, de ahhoz éppen elég, hogy megkedveljem Kupakot, és szorítsak neki a különböző, élet által hozott élethelyzetekben való helytállásban.
És hogy várjam a többi kötetet (és hogy ajánljam egy magyartanárnőnek, hátha a fiúosztálya végre örömmel és kedvvel és érdeklődve elolvas egy kortárs novellát…) – talán, ha meglesz mind a négy évszak, a Kerek Egy Esztendő, akkor talán egy komolyabb kötetben pl. ballagási ajándékként is végezhetné ez a könyv.
Remek fiú vagy ám, Kupak.
Igazán tetszett – szülőként olvasva – ahogyan anyukádhoz viszonyulsz. Remélem, az én fiaim is lesznek ilyen jó és „lelkükben szép” fiúk, mint Te.

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

Lélekben nagyon is át tudtam érezni az utolsó novella utolsó oldalán ábrázolt lelkiállapotot. Kétnyelv-szakos egyetemista koromban gyakran felmerült és visszatérő kérdés volt a „kimenni” vagy „itthonmaradni” problematikája. Mindig az utóbbi mellett voksoltam, sosem tudtam volna itthagyni ezt az országot… Csakis itthon.

És persze hogy a Túró Rudi rulez!

 


2017.03.18. 12:16 Gelso

Lackfi János: Szerelmi ​nyomozás

Lackfi János: Szerelmi ​nyomozás

balint.jpg

A végére megtetszett, és nagyon megkedveltem ezt a történetet – amúgy mindig így van ez, amikor Lackfival és egy-egy könyvével találkozom, mint az első randikon: az elején kifogásokat keresek, vagy eleve kifogásolok valamit, most pl. a nyelvezetét, eleinte nem igazán tudtam magamnak elképzelni, hogy tényleg így beszélnek a mai tizenévesek…aztán a könyvbe merülve ez a szokatlanság észrevétlenül eltűnt…
Megszokom, (vagy egymáshoz csiszolódunk), mint valahányszor Lackfival „elsőrandizom”. Minden elsőrandi alkalmával sikerül megszeretnem…
Most is így történt: érdekelt, hogy Bálint a könyv végére sikerrel jár-e, miközben számos élménybe avat bele bennünket. Legkedvesebb és legviccesebb rész számomra az, amikor túrázni mennek – persze a tanárok felsülnek, de a talpraesett cserkészsrác kivágja magát és megmentést hoz a fáradt osztálynak… a buszon, amikor olvastam, nagyon néztek, mert nem bírtam meg könnyes nevetés nélkül.
Egy másik, amikor ismét megmutatkozik az, hogy ez egy összetartó csapat, amikor Belgiumba utazik a kóruscsoport, és nyelvi nehézségeik lesznek a nyelvtanároknak (Timi és Eszti néni nem tud mit kezdeni az ott velük kommunikálni akarókkal, nyelvtudásuk ellenére nem értik, csak az elhangzott dolgok felét), amikor színre lép az okos és nyelvzseni Kinga, aki szintén ment a helyzeten. És ha már ezt megemlítettem, nem tudom nem észrevenni Lackfi borsos fricskáit a mai oktatási rendszert illetően… Akár a nyelvet akár a hittan//elkölcstant tekintve: „Lalibá tartja nekünk a hittant, és anyám azt mondta, még mindig inkább azt válasszam, mint az erkölcstant, mert a civil etika fából vaskarika, egy kis tömjénszag nem ártott még meg senkinek (…) Lalibá tényleg kiteszi a lelkét az órákon, bár ez lehet, hogy hittantanároknál követelmény is, tegye közszemlére a lelkét, hadd lássák a nebulók, mi fán terem”
A könyv különlegessége, hogy egy bimbózó, sőt, „elsőszerelem” sztorit egy kisfiú mesél el nekünk, ahol a bimbózó szerelemérzésfajtával egy kb. 8-9-es próbál mit kezdeni – én személy szerint mostanság nem igazán találkoztam hasonló tartalmú könyvvel. Érdekes, ahogyan (fiús anyukaként) szembesültem azzal, hogyan érezhet majd a fiam, mint kezdő szerelmes, ebben az útvesztőben…
Kellemes kis olvasmány volt, nem bántam meg, hogy elolvastam, bár kicsit sajnáltam a hosszúra nyúlt előzményeket és bevezetőt, mert az igazi nyomozós és érdekes alaphelyzet a 80. oldal körül kezdődött.
Viszont az tetszett, hogy bár egy kisfiú, Bálint a főszereplő, de rajta keresztül megismerhettem egy egész osztályt, kiemelkedő alakjaival, tehetségeivel (Dani, cserkész, Zsolti, a jövendőbeli lelkész/pap, Kinga a nyelvzseni, Bélu, a zongoristatehetség), sőt, annak is, milyen az, amikor egy osztály összefog, amikor mindenki hozzáteszi azt a pluszt, ki, miben erős és mivel tudja a közösségét segíteni, gyarapítani.
Pl. a Lalibának, az ofőnek elismerésül kitalált/képletesen megformált „láthatatlan pad” különösen kedves momentuma ezeknek az osztálytörténeteknek. Ilyen élményelemek nekem sokszor sokat számítanak olvasmányaim során. Kicsit Janikovszky Éva: A Hét Bőr c. kisregényét idézte fel bennem: https://moly.hu/ertekelesek/873129
Tetszettek a szellemes tanárelnevezések, is, pl.: Basszus – az énektanár, Kuala Lumpur, a föcitanár, Enci, a szexi tornatanárnő…

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.
Annyira gyorsan elolvastam, sajnálom, hogy nem jegyzeteltem egy-két dolgot, így muszáj lesz még egyszer újraolvasni…

Ezt az idézetet a szerelmi botorkálás érzékeltetéséhez aranyosnak tartottam:
„És járkálok az ő fejében, mint egy erdőben, és egy csomó hely ismerős lesz már nekem, ő meg az én erdőmben mászkál, és elbontjuk a két erdő közti kerítést, ami az enyém, az az övé is, ami az övé, az az enyém is.”

UI., azaz HF:
Utánanézni, mi is az a Szent Huber fánk? (85.old)
Egyelőre semmit sem tudok… :-(

 


2017.03.17. 19:44 Gelso

Igaz Dóra: Nyár, ​nagyi, net

Igaz Dóra: Nyár, ​nagyi, net

nyarnagyinet.jpg

Nagyon aranyos kis könyv, könnyed, gyorsan haladós, emiatt és témája miatt is már 2. osztályosaknak merném ajánlani év vége felé.
Az alsós korosztály a célközönség, de talán szülői segítségnek is megfelel, amikor már nincs ötleted, mert már azt hiszed, tabletes/kütyüs gyermekeden semmi sem segíthet… Fontolgatom, hogy hetedikes kiskamaszomra „ráerőltetem” (valamit tenni kell-alapon), és évvégi ajándékul a bizi mellé a kismásodikosomnak adom.
Élveztem a történetet, Berci belső tipródásait, érdekelt, hogy mi játszódhat le egy gyerek gondolataiban a tág net széles szféráiban és mély bugyraiban szörfözve-botladozva. Hogyan tudja és nem tudja ezeket kezelni, leküzdeni, átvészelni. Érzékletessé teszi előttünk, hogy mennyire nagy befolyása van a netes játékoknak, világnak, de még nagyobb a hatása az élőszónak! Merjük ezt, mi szülők elhinni. Nagyi nem biztos, hogy tudja azt, de mindig ráérez, mikor, mit kell mondani, és milyen utat kell sugallni. Irigylésre méltó… Berci nem is tudja, milyen kincse van…

Összességében tetszett a könyv, az abban ábrázolt, nagyon is valósághű helyzetekkel, érdekesek voltak azok a részek, amikor a való és a virtuális világból rakott egymás mellé jelenségeket, pl. valódi kutya-neteskutya, mezei focista (=Messí)-netesjátékosfocista; az, hogy Berci előtt végre a felnőttek részéről a nettel kapcsolatban nem annak a mumus-oldala van kommunikálva, hanem az is, hogy egy gyerek is lehet a felnőttek hasznára hol egy-egy jó recept, vagy rossz idő esetére szabadidő program kiválasztásában, vagy egyéb más dolgokban.
Tetszett az is, hogy a szerző megtalálta az egészséges arányt a net és valóság nyújtotta pozitív lehetőségek, programok között, így egyik sem győzedelmeskedett a másik felett…ami jó dolog.
Mégis a leginkább az tetszett, hogy nem engedett egy elidegenedő-félben lévő családot szétesni, hanem visszavezette őket a valós élet valós érzelmeit átélni és élvezni (szülői, testvéri, baráti szeretet, felnőttes féltések, praktikus tanácsok, útkeresési fél-segédkezek, összetartás, haverság stb.) – és ebben nagyon nagy része van ennek a varázsnagyinak, aki jókor és megfelelő időzítéssel ott állt a háttérben…

Tavaly a gyermekkönyvek zsűrizése közben, a Katonadolog! c. könyv olvasásakor ismertem meg az írónőt, (és rajzolóját Horváth Ildit) és szerzett könyvével kellemes perceket most, pedig, bár nem vagyok gyerekzsűris, szurkolok Igaz Dóra: Nyár, nagyi, net könyvének… ui. valódi, gyerekkoromban átélt, nyári Delfin-könyv olvasási fílinggel ajándékozott meg most Igaz Dóra, amit ezúton köszönök!

 

 

 


2017.03.17. 19:41 Gelso

Sohonyai Edit: Szállj ​szabadon! (Böbe és Tamás 4.)

Sohonyai Edit: Szállj ​szabadon! (Böbe és Tamás 4.) 

szallj_1.jpg

Nekem viszont tetszett ez a könyv – úgy érzem, hogy a leginkább leképezi a mai 17-20 körüli fiatalok valóságát, mint a korábban olvasott Kalapos Éva: Massza vagy Szirmay Ágnes: Szerelemre castingolva, továbbá nem volt riasztó és félelemkeltő, mint az első…
A fiatalok is tetszettek benne, viccesek, se nem felnőttek, se nem gyerekek, illetve már nem gyerekek, és már hajszál híján felnőttek…
Valóban elég nehézkesen indult a történet, igazából Böbével szemben nagy fenntartásaim voltak, csak lökődött ide-oda a fiúk között, konkrét elképzelése velük kapcsolatban nem volt. És hát nővére, Roxi sem volt túl jó a tanácsadásban… Viszont a könyv végére minden szempontból sikerült megkedvelnem, igazi személyiségfejlődésen megy keresztül – a fiúkkal szemben következetesebb, fenntartásosabb, óvatosabb lett, és a legfontosabb, hogy őszintébb, de az is lehet, hogy rájött arra, hogyan kell kifejeznie önmagát, vagy csak hogy a megfelelő megértéshez és elfogadáshoz megfelelően kell kommunikálnia.
Szerintem a felnőttekkel szemben is nagyon jó a kapcsolata – hála istennek nem tapasztaltam azt az elutasítást, flegmaságot, tiszteletlenséget, aminek megdöbbenéssel voltam tanúja saját szüleivel szemben egy-két tizenéves fiatalnak. A felnőttekkel szemben is „felnőtt” lett Böbe, pl. az anyukája betegségekor tett lépésekkor, és tetszett, hogy nem elutasító viselkedést mutat sem a nevelőapjával: Műfaterral, sem az édesapjával szemben, hanem mindkettővel jó a viszonya.
Tetszett, hogy a barátaival szemben lehet számítani rá, izgultam, hogy ez ne legyen egyoldalú, sajnos Robnak sikerült félrevezetnie, és saját érdekei érvényesítése miatt felhasználni és kihasználni a köztük lévő kapcsolatfélét. Hál istennek ott volt a jó apai tanács, ami időben érkezett, és jó ha az emberben működik mélyről az óvatosság, a megérzés, és időben cselekvésre készteti.

A fiúkról is írnék, mert fontos szereplők Böbe életében, és érdekes, hogy bár botladozik köztük, mégis biztonságot jelent neki az őt körülvevő zenekar.
Mint írtam, kissé ellenszenves volt a regény elején Böbe bizonytalankodása, a fiúk közötti ode-oda csapódása, de a végére sikerült ebből kilábalnia, sikerült helyreraknia, rendeznie magában a hozzájuk fűződő ilyen-olyan viszonyokat. Kivéve Tamást. Fura, hogy a sorozat Böbe és Tamás nevet viseli, mégis ebből a részből szinte Tamásról tudtam meg a legkevesebbet, és amit meg is tudtam, abból inkább kevésbé szimpatikus, inkább negatív, mint pozitív személyiség – ez persze megváltoztathatja az, ha elolvasnám az előzményeket, amire most látok is egy kis esélyt, mert most ez a sorozat az, ami kezdett érdekelni. Szeretném érezni, hogy a kettejük közti viszony inkább barátság, mint szerelem. Persze ezt a mostani Gomb és Böbe közt kialakult kapcsolat ismeretében is mondom, És remélem, mert a kettejük közt kialakult szerelemféle nagyon szimpatikus, és Gomb igazi kedves, szeretetreméltó, odaadó fiú, és amellett vagány, jódumájú, tehetséggel bánik a szavakkal és a gitárral. Zenéket ír – ez mindenképpen vonzó és pozitív tulajdonsága. Udvarias, nem él vissza a lány tétovázásával, nem az a nyomulós fajta, ugyanakkor nagyon szellemes, mestere a szavaknak, és ez is nagyon szimpatikus benne. Emellett az anyukájához fűződő viszonya is bensőséges, dolgozik, lehet rá számítani. Mindenképpen egy jó minta a kötetet olvasók előtt (bár nem hinném, hogy fiú olvasói is vannak a könyvnek. (Tényleg, vannak?) Szeretnék még a későbbiekben a két fiatal kapcsolatának alakulásáról olvasni.
A zenekarban lévő fiúk is ahányan vannak annyifélék, és jó, hogy Böbe megtalálja köztük a helyét.
Rob-bal meg már mint írtam, szerencse, hogy időben napirendre tért és felismerte, hogy valójában felhasználja őt egy bosszúféleséghez. Jó, hogy végül Böbe talpraesetten tudott viselkedni, és megtalálta a megoldást. És hogy a végén mindenféle nehézség nélkül, őszintén tudott róla beszélni a csapat többi tagjának.

Biztosan vannak hibái a könyvnek, de nekem eddig ez a legelfogadhatóbb, legvalósághűbb az általam olvasott, 14 év felettiekről szóló regények közül.

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

Szipi, a papagáj is tetszett, talán még én is megpróbálnám elviselni…

 


2017.03.17. 19:39 Gelso

Borisz Vasziljev: A ​hajnalok itt csendesek

Borisz Vasziljev: A ​hajnalok itt csendesek 

csend.jpg

Csodálatos és fájdalmas könyv.
Micsoda tapasztalatlan emberek kerültek katonákként a frontra, hadszíntérre…
Szomorú
Mennyi eltékozolt élet…
Mennyi eltűnt, életét egyik pillanatról a másikra elvesztő lány, vagy leendő anya, és még több férfi, aki apa, akik szülők lehettek volna!
Mennyi félelem, mennyi rettegés…mennyi veszteség.
de minden borzalma és fájdalma ellenére nagyon szerethető könyv ez, mert amilyen sok benne a fájdalom és szenvedés, legalább annyi benne az optimizmus és a remény.
Fantasztikus változáson megy át Fedot! Szinte magam sem hittem!
Ez a könyv egy hatalmas bizalom-bizonyítéka is a szerző hitének az emberiségben.
Egy valaki a háborús hősök közül azért mégiscsak szülővé válhatott – és ez bizalom a jövőben is…

Nagyon szép könyv.
Lelkileg is megpróbál.
De el kell olvasni.

Az olvasást @loslobos Kisregények – nagy érzelmek c. kihívásához szánom.


2017.02.07. 23:52 Gelso

Lackfi János: Robban ​az iskola

Lackfi János: Robban ​az iskola


robban.jpg

Az elején nagyon nehezen ment a ráhangolódás, a kötet elején lévő versek nem is fogtak meg igazából. A valódi "áttörés" az anyák napjára írott verseknél kezdődött, nagyon tetszettek az iskola befejezésével kapcsolatos ballagó és búcsúztató versek. Modern hangvételű versek ezek, amelyek visszatükrözik a gyerekek által használt laza, nyeglébb nyelvezetet. Talán emiatt is igen megosztó tud lenni Lackfi; még a magyar tanárok körében sem egyformán fogadott és elfogadott költő, egyes szülők pedig egyenesen kiakadnak kortárs költők verseinek láttán az olvasókönyvekben…
(jómagam is tapasztaltam az iskolában is – pl. "nem ér annyit" egy Lackfi vers egy szavalóversenyen, mint egy másik klasszikusabb vagy jócskán hosszabb…)
Úgy érzem, a kötet vége felé inkább a felnőttekhez szóló, vagy azokban gondolatot ébresztő versek sorakoznak, melyek közül – többek között – nagyon megfogott a Tanárnéni balladája (Búcsúztató, bácsival is előadható), az elmúlást idéző Olvadás, vagy milyen is az, amikor egy kisgyerek érkezik a családhoz: Tesókaland.

Az illusztrációk olyan vegyesek: gyerekesek is, meg nem is; szépek is, meg nem is; cukik is, meg rémisztők is – olyan, mint amikor a gyereked kamasz lesz: se gyerek, se felnőtt.

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

 

 

 


2017.02.07. 23:49 Gelso

Finy Petra: A ​nagy álom (Úszósuli 1.)

Finy Petra: A ​nagy álom (Úszósuli 1.) 

alom1.jpg

 

Nagyon kedves, kellemes, humoros, mozgalmas, izgalmas olvasmány, amelyben a sportszeretet, versenysport köti össze a szereplőket.
Számomra azért is volt különös érzés az olvasása, mert a könyvben átélt izgalmak "sportszülőként" számomra sem ismeretlenek, a versenyeket körülölelő izgalmak, balul sikerült rajtok, rossz benyúlások, szabálytalan fordulók, ezred másodpercek miatti könnyek.
Ezt a könyvben profin ábrázolta Finy Petra. Több alkalommal is könnyekig meghatódtam, vagy nekem is könnyeket csalt a szemembe egy-egy régi emlék, amit a regény elevenített fel, és a regény vége pedig különösen megrázott, mert pont aznap, amikor a könyvet befejeztem vett részt egy különösen fontos versenyen versenyúszó fiam.
Szóval érzelmileg érintett vagyok a könyv témájában, de érzelmileg is megérintett.
Nagyon fontosnak tartom a könyvet azért is, mert egy viszonylag kicsi, zárt csoportot és belső életét ábrázolja az írónő – ami, tényleg ilyen. Mindenki ismer mindenkit, mindenki segít mindenkit, és mindenki együtt küzd a jó és jobb és még jobb eredményekért, faragja a másodperceket, rója a hosszakat stb. stb. Emellett bizony van mindenkinek saját élete, amiből a csoport maga kicsinysége és zártsága miatt sem maradhat ki – örömök, problémák, magánéleti dolgok is egy picit a csoport problémái lesznek – igazi öröm volt olvasni az egyik versenytársuk lelkének közös ápolásáról – a hangos zeneszóra kiénekelni bajunkat – sztem zseniális lehetőség. Megnevettetett ez a jelenet, mint ahogy több is a könyvben. Bármelyik kisebb közösség estében példaként követendő (a sporttörekvések mellett) a csapat/csoportszellemből fakadóan, hogy a magánéleti és lelki problémák átéléséből és enyhítéséből sem maradhatnak ki. Egyként segítenek a csapattagok mindenkit – mert a csapattársunk problémája a miénk is, ha ő nem tud jól versenyezni, akkor az a csapat eredményeire is hatással van, ezért közösen segítsünk… olyan egyszerűen hangzik, igaz?
Nagyon pozitív volt az edzők alakja, a gyerekek sokszínűsége, változatos képe, akik között van mindenféle, mégis számíthatnak egymásra. Ez örömmel töltött el.

Röviden összefoglalva, lehet, hogy másoknak ez a könyv úgy általában, vagy a szerző, vagy egyéb miatt nem fog tetszeni, vagy nem fog annyira tetszeni, mint nekem.
De nézzétek el nekem, kérlek titeket molytársaim ezt a lelkesedést és érzelmi meghatottságot – mert ennél az olvasásnál a fentiekben említettek miatt nem elsősorban moly és Merítés zsűritag voltam, hanem egy 13 éves Jövő Bajnoka Programba beválogatott (kis)fiú versenyúszó – büszkeséggel feltöltött – anyukája.

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.


2017.02.07. 23:48 Gelso

Bosnyák Viktória: Elképesztő! - Apolló Akadémia

Bosnyák Viktória: Elképesztő! - Apolló Akadémia

elkep.jpg

Alapjában véve tetszett, főleg az alapötlet: a piktoportálás, és az is, hogy a piktoportálás során keletkezett élményeket, a sztoryt, a rajzolásban tehetséges Dénes képregények formájában meg is örökíti.
Szeretem, és példamutatónak meg követendőnek tartom, ha a regények nem csak szólnak valamiről, hanem bármilyen tehetséget tárnak elénk, amivel segíthetnek a célközönség olvasónak is magukba fordulni és megvizsgálni ki miben lehet erős, ki miben leli örömét? (sport, rajz, irodalom, tánc, zene, szépkiejtés, helyesírás, kézművesség, versmondás, kvízkérdések, idegen nyelv, szenvedély egy idegen kultúráért, stb. bármi)
Szóval szeretem, ha a könyvek jó gyerekekről szólnak.
Azt is, ha talpraesettek és okosak.
Ennek a regénynek a szereplői ilyenek.
Ügyesek, okosak, talpraesettek, segítőkészek, készek a problémák megoldására, csapatemberek.
Tehetségüknek köszönhetően a nem túl izgalmas nyári szünet végén izgalmakkal, kalandokkal teli hetet tölthetnek egy felejthetetlen helyen, sőt, ezek a kalandok szeptembertől folytatódhatnak egy közös iskolában.
Nem tudom, mennyire szerencsés egy ötletből sokrészes sorozatot teremteni. Nem ismerem a célközönség igényét, de azt látom, hogy bizony, az ifjúsági könyvek piacán inkább most a sorozatokból van nagy kínálat, jó lenne tudni, hogy ez az igény is?.
Nem biztos, hogy a sorozat mindig jó ötlet. Egy kötet is lehet teljes, ha gazdag érzelmekben, élményekben, kalandokban, sikerekben, karakterekben, cselekményben fordulatokban, és van egy jó befejezése.

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

 

 

 


2017.02.07. 23:45 Gelso

Szirmay Ágnes: Szerelemre ​castingolva (Szappanopera 1.)

Szirmay Ágnes: Szerelemre ​castingolva (Szappanopera 1.)

cast.jpg

 

Kedves, happy and-del végződő könyv, amolyan minden jó, ha jó a vége, még az is ideillik, hogy a jó elnyeri méltó jutalmát.
A könyv hátránya, hogy az első 100-130 oldala igen részletes, aprólékos, lassan haladós, döntően a filmezés világába vezet bennünket; ha ez nem érdekfeszítő valakinek, akkor ezen át kell vergődnie az olvasás során. Alapvetően ebben a világban is maradunk, és alig nyerünk bepillantást, vagy ha bepillantást is nyerünk, akkor rövid, felvillanásnyi időre pl. az osztály, a család, a barátok életébe – emiatt felületes képet kaphatunk Virut körülvevő fontos emberekről (anyu, tesó, nagy barátnők, osztálytársak, tanárok) és helyzetekről, amelyben eddig és eztán is szerepelt és benne élt: iskolai élet, tanórák, tanulás, azon kívüli elfoglaltságok, szórakozás, érdeklődés, magánélet stb.
Számomra az arány túlságosan eltolódott a filmezés világába, ami nem engedett teret nyerni a fentieknek, pl. engem a fentiek érdekeltek volna – elvétve egy-egy iskolai csíny, felelet, órai üzenetek, otthoni főzés, közös játék, közös program sulin kívül osztálytársakkal, esetleg naplóírás…
De a kb. 130 oldal körültől váltás következett be és elkezdtem érdeklődni a cselekmény, de még inkább a gyermekek iránt. Nem volt már közömbös, hogy sikerül-e egy-egy felvétel, milyenek a forgatások közti szünetek, milyen kapcsolat alakul ki a régi és az új szereplők közt.
Szerencsés a fiatal szereplők aránya, ifjú olvasóknak szánt könyvben ők vannak többen és előretolva, és sokféle típust képviselnek. Viru – az okos, talpraesett, "Hamupipőkéből Királynő"; Bence – az öntudatos, komoly, maga életét felelősséggel alakító korától érettebb fiú; Dé – az örök, még befolyásolható gyerek, Dzsennifer – a hódító, uralkodó, önmagát az igazinál érettebbnek, okosabbnak, gyakorlatiasabbnak, szexibbnek, vonzóbbnak, szebbnek stb. tekintő lány; Luca – minden lében kanál, kavarni szerető, sokféle fiú iránt szerelmet érző kamasz; Robi – a vicces, laza, igazi barát.
Kb. ennyien vannak, plusz még a forgatáson kívüli barátok, barátnők, osztálytársak – az ő életük fő részét kitevő, a filmrészletek forgatása idején játszódó eseményeknek lehetünk tanúi, amelyben a telefonok és a FB nagy szerepet kapnak, emellett természetesen az érzelmek, elsősorban a nagy érzelmek: szerelem és féltékenység, azaz félelem, hogy vajon Ő is viszont szeret-e, vagy félelem attól, hogy Ő véletlenül nem mást szeret-e?
A könyv során egészen megkedveltem Virut, teljes karakterképet igazából róla kaptunk: jó barát, akire számítani lehet, jó tanuló, felelősségteljes, gondoskodó, anyukájának szót fogadó, testvérét, barátait szerető, gondban segítő, másra odafigyelő, aki talpraesett, éles helyzetben is jól feltalálja magát, és tehetséges, nem kavar, nem használ ki másokat érzelmileg és őszinte. Másik pozitív szereplő, zárkózottságának és magának valóságának ellenére Bence, aki érdekelt engem a titkával együtt. Tetszett, hogy meri vállalni az érzéseit. felnőttesebb, átgondolt, megfontolt viselkedése miatt is kedveltem.
Robit pedig a nyíltszívűségéért, vidám jelleméért – ő igazi társaság kedvence, és társaság központja. Igazi barát. Jó humorú. Dét is kedveltem egyszerűsége, naivsága, félrevezethetősége ellenére. Ő biztos kap egy-két pofont az élettől, de minden bizonnyal a nőktől, amelyek tanulságul szolgálnak majd neki.

Annak ellenére, hogy nem én vagyok már elsősorban a könyv olvasói célcsoportja, alapjában véve a könyv felétől kedvvel és érdeklődéssel olvastam, ahol végre, nagy sokára az első csók is megérkezett…

@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.

Most láttam csak, hogy ez a kerek 1300. értékelésem itt a molyon.

(még egy rövid megjegyzés, ami olvasás közben zavart és kellemetlenségeket okozott – mégpedig a szerepkönyvben lévő helyzetutasítások, helyzetismertető részben a neveket elég sokszor kisbetűvel láttam, pl. vivi kb.9-szer, dani kb. 8-szor, krisztián 1-szer vettem észre, de mivel nem számoltam odafigyelve, és nem erre fókuszáltam elsősorban, ezért a számolás nem pontos – de szeretném tudni, hogy ez véletlen, vagy a szövegkönyvi utasításoknál így kell, mert ha így, akkor ezt a megjegyzést visszavonom és törlöm; köszönöm, ha valaki ír róla)

 


2017.01.22. 23:23 Gelso

Alessandro Baricco: City

Alessandro Baricco: City 

city.jpg

 

 

Hát, nehéz erről a könyvről írni.
Nem is biztos, hogy minden összeállt bennem.
Nagyon nehéz volt elolvasás után újra és újra átgondolni, összeszedni azt, mit is kaptam ebből a sok történetből?
Biztos, hogy a történetek a történetben nem véletlenek… a bokszoló történetét szinte úgy olvastam, mintha Gould hallgatná rádión az egyes meccseket – és azt hittem, ő a végén a riporter, de tévedtem..
Olvastam valahol a könyvben, hogy az élet egy nyitott könyv – számomra olyan, mint ez a regény.
Számtalan kisebb történetet, számtalan embert, karaktert tár eléd Baricco, és mivel az élet egy nyitott könyv, sokféleképpen összekapcsolhatóak és te is összekapcsolhatod őket olvasás közben különféle sorsokká. Sajnos, én nem tudtam most a sok karakter sorsát megfelelően összekapcsolni. Úgy éreztem magam, mint amikor gyerekkoromban kaptam egy 480 darabból álló puzzlet és miután összeraktam, a kép közepéből 4 darab hiányzott… az egész munkám kárba veszett, soha nem vettem azután elő…
Most ugyan nem érzem vesztesnek magamat, mert Shatzy Shell alakja érdekelt igazán, Baricco elég sokat meg is mutatott belőle, az ő története kereknek mondható. Aztán az is igaz, hogy nem rajongok a westernekért, de az itt olvasott westerntörténet nagyon megfogott. Nagyon plasztikus az egész írás, magam előtt láttam az egész történetet, a szereplőivel, a sivataggal, kaktuszokkal, a lovakkal, puskákkal, teraszos házzal, ivóval. Érdekes és eléggé homályos, vagy inkább titokzatos, rejtélyes alakja a tanár, akitől a sárga lakókocsit vették.
Nagyon elgondolkoztam Gould alakján – a kisgyerek, aki senkinek sem kell?
Illetve a zseni, aki a tudósköröknek kellene, egy zseni, akinek zseniségével a szülei nem tudtak mit kezdeni? Hogyan lehetséges az, hogy egy ilyen kisgyereket egyedül hagynak? Mi az, ami ezt indokolhatja? Igazán megdöbbentett az, hogy a szülők teljesen lemondtak róla a saját boldogulásuk végett. Még a magányos Shatzy is többet megtett egyfajta „családegyesítési kísérletre”, mint a szülők, hogy tényleg Goulddal éljenek…
A másik elgondolkodtató dolog, hogy zseni volt-e valójában Gould, ha nem engedte felőrölni és megsemmisíteni magát a cápák által? Átlagember volt-e mégis, mert/ha megtalálta az inkább megfelelő megoldást a meg-, vagy fennmaradásra, vagy a zseniktől is zsenibb volt, ha/mert megtalálta az inkább megfelelő megoldást a meg-, vagy fennmaradásra?

A regény vége felé, (amikor feltűnt Gould anyja) párhuzamosan villantak fel bennem kép-, és emlékrészletek Kieślowski Három szín: fehér c. filmjéből, amiben Julie Delpy játszotta Dominique szerepét – itt meg az egyik western szereplő Julie Dolphin – (jobb lett volna, ha Gould anyját hívják így…)

@Youditta Baricco életmű kihívásához.
                            __

„Minden sokkal egyszerűbb lenne, ha nem beszélték volna tele a fejed ezzel a valahová vezettel, és helyette legalább arra megtanítottak volna, hogyan legyél boldog, anélkül, hogy mozdulnod kellene. Az a tömérdek útsztori. Leld meg a saját utadat. A saját utadat járjad. Amikor pedig meglehet, azért születtünk, hogy egy téren éljünk, vagy egy parkban, egy helyben, hogy ott éljük le az életünket, az is lehet, hogy útkereszteződés vagyunk, a világnak arra van szüksége, hogy egy helyben maradjunk, kész katasztrófa lenne, ha akár csak elmozdulnánk is, egy adott pillanatban, a saját utunkat követve elmennénk, melyik utat?, a többiek, ők az utak, én egy tér vagyok, nem vezetek semmiféle helyre, én magam vagyok a hely.” 183.old.

„Vegye például a kisvasutak esetét. Órákig nézhet egy igazi vasútállomást, és nem történik semmi, aztán elég egy pillantást vetnie egy játékvonatra és bumm, beindul a a szép és jó, ami csak a világon létezik. (…) minél hülyébb az a dolog, mi megfog, annál inkább áhítattal csüggünk rajta, mintha ahhoz, hogy mindezt elérje az ember, bizonyos mértékű csalásra, előre eltervezett szélhámosságra lenne szükség, mintha mindennek szüksége lenne rá, hogy hamis legyen, legalábbis egy kicsit, hogy később aztán sikerüljön valamiféle felfedezéssé válnia.” 41-42.old

„Hideg volt és egy kicsit kemény, mint egy évek óta nem látott általános iskolás osztálytárs, akivel az utcán találkozik össze az ember.” 182. old.

„a tudós számára mindig lesz egy olyan tekintet, melyet nem fog tudni nélkülözni többé, mert az egy olyan tekintet, ami mindenféle bírálattól mentes, feltétel nélküli tiszteletet, elismerést és büntetlenséget ajándékoz neki.” 201.old.

„A tehetség romboló, objektíve romboló, az, ami körülötte történik, nem számít. Odabent dolgozik és rombol. Nagyon erősnek kell lenni ahhoz, hogy valamit megmentsen az ember.” 118.old.

Mariachi:
https://it.wikipedia.org/wiki/Mariachi
https://www.youtube.com/watch?v=klVe7_2UEQ8
Apám a When We Were Alive-t játszotta:
When We Were Alive
https://www.youtube.com/watch?v=ZuTqGYvQoc8
http://www.thethermals.com/lyrics/when-we-were-alive/
Cole Porter:
https://www.youtube.com/watch?v=9cuArUG6sOc
@Tilla karca:
https://moly.hu/karcok/169254
az intellektuális tisztességről is!
„olyan, mintha mások hibáira mutogatnék, de nem így van: magamat is vádolom vele, segít a tükörbe néznem. Nem mintha az, amit látnék, olyan nagyszerű lenne. De oda se nézni, ezt nem szeretném. (…) Mondrian Kilroy tanár úr egy rövid hozzáfűznivalót írt a végére: „ Egy másik életben tisztességesek leszünk. Képesek leszünk hallgatni. ” Még nem tudtam pontosan felfogni hogyan, de a csendben maradás képessége sokban hozzájárul a tisztesség kérdéséhez, ha olyan hivatásról van szó, mint az enyém.”


2017.01.05. 11:25 Gelso

Alessandro Baricco: Harag-várak

Alessandro Baricco: Harag-várak

haragv.jpg

 Amikor elolvastam, első gondolatom az volt: „Segítség!” – de nagyon hamar megjelent előttem Hector Horeau Abelberg-kórházbeli alakja, így hát inkább csöndben maradtam, és ismét nekiestem, itt-ott felütve, keresgélve, szereplőket kapcsolódó részeket…
Akkor pedig úgy éreztem magam, mint aki egy egyszínű, „képnélküli”, esetleg minimális színátmenettel rendelkező puzzle-ban rakosgatja az odaillő részeket, és nagyon sok próbálkozás is adódhat egy-egy részhez… és látom magam előtt, hogy erőltetek egy-egy helyre egy-egy olyan részletet, amelynek valójában színárnyalatában és átmenetében nem vagyok igazán biztos, vagy a szemem nem jó, színben, alakban odaillőnek vélem, mégsem fér, mégsem illik… de azért erőltetem, mert hátha… aztán eszembe jut, hogy ezt a megközelítést is a legjobb elfelejteni…
…aztán egy következő ilyen puzzleolvasáskor eszembe jut, hogy ebben a történetben egyedül Jun létezett igazából, a többiek a kis (itt is) kék, Amerikával végződő könyv szereplői, akik teljes vagy életük bizonyos szakaszát egy kitalált helyhez kapcsolódva élik – mindannyian befejezetlen, soha be nem teljesedő történeteiket.
…sajnos elégedetlen vagyok, mert ismét puzzleolvasás következik, és akkor meg azt találom magamnak mondani, hogy itt mindenki létező személy, kivéve Junt, aki minden szereplőnek az életének a része, de olyan, mint egy csuszamlós halacska, aki, mikor azt gondolod, már a tiéd, a markodban van, hirtelen kicsusszan és jöhet újra az érette való küzdelem, vagy még inkább a napsugár egy része, aminek a megérintéséért, megtapasztalásáért minden szereplő vágyakozik, hogy fényt lopjanak, ha csak egy kis időre is reménytelenül boldogtalan, kilátástalan, lehangoló, lemondásokkal teli, szomorú életükbe, amelyben az álmok hoznak egyedül fellélegzést, meg ez a kis elragadásnyi időre övéké fénysugárka: Jun, amely, bár tudják, ideiglenes, mégis imádkoznak azért a kis pillanatért, hogy valamilyen módon része legyen életüknek.
…de ismét tévedek, és végleg lesöpröm a sakktáblámat – ismét üres. Itt minden inkább sínpályákon fut, párhuzamosan, sosem összeérően, Rail Úr, sajnos az ön sorsát neve pecsételte…
Bámulom a fekete-fehér kockákat fejem üres, de tele vagyok érzéssel – amely tömény melankólia – az a vékonyka, érzékeny, szomorkás hangulat, amely úgy kell az embernek, mint egy falat kenyér, mint egy portugál fado dallamába merülve tévelyegni egy ismeretlen helyen, mint elkísérni a kikötőbe és feltenni egy hajóra egy ismerőst, és miután elmegy csak bámulsz a végtelenbe és amelybe olyan jó ellenni, mint egy hatalmas, boglyas felhőben lebegve…
…és amelybe betolakodnak Calvino mesebeli szereplői… és álomba merülök… végre.

de igazából nem tudom

„mind csak egy nem várt megálló vagyunk”

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

 

http://www.didaweb.net/dismisura/articolo.php?a=1&f…

https://pierpy86.wordpress.com/2008/10/02/per-tutti-que…

"Und wir, die an steigendes Glück
denken, empfänden die Rührung,
die uns beinah bestürzt,
wenn ein Glückliches fällt."

"E noi che pensiamo la felicità
come un’ascesa, ne avremmo l’emozione
quasi sconcertante
di quando cosa ch’è felice, cade."

"És mi, az egyre növő boldogság
álmodói, mi úgy hatódnánk
meg, már szinte a döbbenetig,
mint, ha lehull, ami boldog."
(Szabó Ede)

http://www.magyarulbabelben.net/works/de/Rilke,_Rainer_…-DieSiebente_Elegie/hu/9959-Duin%C3%B3i_El%C3%A9gi%C3%A1k_-Ahetedik_el%C3%A9gia

http://art-bin.com/art/oduinocontents.html

 

Egy fado nekem! :-)
https://moly.hu/karcok/739537

Saudade.
     Vágyakozás az idő után, amikor az ember gyermek volt, amikor a napok egymásba folytak, és a múlandóságnak semmi jelentősége nem volt. Az a „szeretve lenni” állapota, amelyet az ember soha többé nem talál meg. Az az odaadás, amelyet az ember egykor megélt. Ez mindaz, amit az ember nem képes szavakba foglalni.
(Nina George: Levendulaszoba, 155. oldal)

SAUDADE portugál szó, jelentése lefordíthatatlan egy szóban, kifejezésben.
Fájdalmas vágyódás valami után, amit szeretsz, vagy szeretnél, de elveszett – a fado zenéjében kifejeződő keserű, szenvedélyes érzés, amelyben egyszerre van benne a vágyódás, hiányérzet, szomorúság és fájdalom, a szerelem és a boldogság keresése.

A Wikipédia mondja a fado-ról:

A fado melankolikus zenei műfaj, egy énekes (fadista) adja elő egy portugál gitár (guitarra) és egy spanyol gitár (violão) kíséretével. Hazája Portugália, kialakulása az 1820-as évekre tehető. Az UNESCO kormányközi bizottságának VI. ülésén, amelyet 2011. novemberében Indonézia Bali szigetén tartottak, a portugál fado zene felkerült a szervezet szellemi kulturális örökségeket tartalmazó listájára.

A fado életérzése a portugál saudade szóval jellemezhető, amely egyszerre jelent vágyakozást, nosztalgiát, szomorúságot, fájdalmat, de egyben a szerelem és a boldogság lehetőségét is. A fado szó etimológiailag a latin fatum, 'sors' szóval van kapcsolatban. Valószínűleg afrikai rabszolgák és portugál tengerészek hagyományos zenéjéből formálódott, arab hatással. Más elképzelések szerint a brazil lundum és modinha stílusokból jött létre.

Két stílusváltozata él: a populárisabb, szórakoztatóbb lisszaboni és a kifinomultabb coimbrai. Előbbi az első ismert fadoénekes, a 19. század első felében élt Maria Severa művészetéből alakult ki; utóbbi pedig az 1920-as, 30-as években, az addigi fado erőteljesen stilizált változataként, Artur Paredes és fia, Carlos Paredes gitárművészek keze alatt.

A műfaj legismertebb előadója Amália Rodrigues (1920–1999) volt.

Itt hallgathatunk bele egy fado-ba és az életérzésébe:

https://www.youtube.com/watch?v=ku_WZoTtT8Q&feature…

 


2017.01.04. 17:11 Gelso

Alessandro Baricco: Emmaus

Alessandro Baricco: Emmaus

ba-em.jpg

 Számomra ez nem is igazán felnőtt, hanem inkább kamaszregény. Vagy regény kamaszokról.

Rám a nyílt őszinteségével és a szavakkal ábrázolt őszinte intimitással tett mély benyomást Baricco kamaszsztorija, én emiatt is tartom alapvetőnek és fontosnak ezt a könyvet. Mert bár tudjuk, hogy a történetek az irodalomban még félig sem igazak, de ha azok őszinte gondolatokat közvetítenek, akkor azok isten tudja meddig, de fennmaradnak, és időközönként vmi miatt mindig a felszínre buknak, kihalásztatnak, elolvastatnak, sajátunkká lesznek, foglalkoztatnak, beszédtémánkká válnak. Örökké léteznek, és létezni fognak. Hát ilyen ez…

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

 


2016.12.29. 00:10 Gelso

Alessandro Baricco: Az ​ifjú Ara

Alessandro Baricco: Az ​ifjú Ara

 

ara.jpg

 Kedves ifjú Ara,
te érzelmileg olyan finom receptorokkal rendelkezel, és olyan naivan érzékeny vagy, amely ritka tulajdonságokkal kevesek bírnak. Hogy költözhettél és várakozhattál azon a helyen, amitől pár oldallal korábban, még izgalmakkal telve szorítottam, hogy „Jaj, csak az Apa, ott ne hagyjon, kihasználva naivitásodat?!?!”
Számos kérdésem lenne hozzád, mint pl. az hogy tényleg gyermekien naivan kerültél a Családhoz? Vagy nővé érésedhez tényleg hozzájárultak balszerencsés végzetekkel megpecsételt, fájdalmas sorsú felmenőid? Ez a döntés: a letelepedésed, mesteri húzás volt tőled, de valójában ez volt a cél: megleckéztetni a Fiút a megvárakoztatásodért? Mert az utolsó mondatokból nekem úgy tűnik, Te vagy a főnök, és bár sok szép szoknyád lehet, te hordod kettőtök közül a nadrágot… vagy igazából az a kis kék könyv volt a jel? A jel arra, hogy „Bízz bennem, és várj rám ott ahol születtem?” Már csak ott veszítettem el a fonalat, hogy hogyan is került hozzád, kedves ifjú Ara, az a kis kék könyv? Tudd, hogy Baricco úr, Mr. Gwynnel karöltve, most is tréfát űzött velem, bekötötte a szemem egy Selyemsállal, jól megforgatott, talán Novecentonyi körre kényszerített, majd' Vértelenné váltam ijedtemben, miközben a Tengeróceán partján elterülő City-ben kószálva, a Történeteteken merengve eljutottam a Harag-várak kapujába. Felriadtam Háromszor (is) hajnalban, hogy ezen a kérdésen eltöprengjek. de nem tudtam meg, mint még sok egyéb mindent, mint pl. a portugál nőről sem, és a Bácsiról sem, na, és a Fiú, merre bolyongott, erről sem feledkezz meg, na, meg a gonosz bosz nyomozó, akkor a szobában, a te könyvedet látta meg??? Oly sok apró részlet, ami meglehet, csak nekem fontos…De kérlek, egyszer majd beszéljük meg, üdvözlettel: Gelso, aki csak egyszerűen és szeretettel ölel.

Ja, hogy írjak a könyvről is…
Nehéz volt eleinte a változó mesélőt megszokni.
És azt hittem, azt fogja elénk tárni, hogy hogyan is ment családon belül a felvilágosítás. Aztán a várakozás regénye lett belőle.
Várakozás.
Az egyetlenre.
Várakozás.
A kiválasztottra.
Várakozás.
Az igaz(i) énre.

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

 


2016.12.28. 09:37 Gelso

Alessandro Baricco: Történet

Alessandro Baricco: Történet

ba-to.jpg

Számomra ez Baricco legmeghatározóbb műve, legszebb története, amely örökre belém gyökerezte magát, és eggyé vált velem.
Amióta elkezdtem olvasni, nem múlt el úgy nap, hogy ne jutott volna eszembe.
Mindig vmi pici epizódja, egy-egy szereplője, a történetek, maga A Történet.
Jó, hogy elkezdtem olvasni, még ha nem is életem egy könnyű szakaszában, és hálát adok a sorsnak, hogy nem görgette el előlem Ultimo Parri és Jelizaveta történetét, amellyel megerősített többek között arról, hogy a kitartásnak, állhatatosságnak mindig van eredménye, nem hiábavaló erényei ezek az embernek. Amellyel elénk tárta, hogy hinni kell álmainkban, mert azok – így egyszerűen – megvalósulnak. Amellyel elmesélte, hogy mindegy is, bármilyen és bármennyi rossz tulajdonsággal is rendelkezünk, a jó (még ha csak egy is van belőle) mindig felülkerekedik, és az lesz az élet(ünk) meghatározója. Az lesz az igazi énünk velejárója.
Mindenkinek ajánlom, kívánok a Történet olvasása során kellő kitartást, legfőképpen a háborús részekhez, amelyeken ha túljuttok, a megnyugvás érzése lesz a jutalmatok, és ha becsukjátok, egy olyan Történet lesz a tiétek, amely egész életetek során ott lesz veletek. Mindig eszetekbe jut valami vagy valaki belőle, mindig.
Az eleje, például, összefoglaló az első autóversenyekről, majd Libero és D'Abrosio gróf közös élete, együtt átélt kalandjaik – filmre kívánkoznak. Nagyon szeretném képernyőn látni. Akárcsak Jelizaveta és Ultimo közös és külön-külön megtett utazásainak állomásait. Mindkettő kalandos, élményekkel, élettel teli. Talán Jelizaveta alakja a legbonyolultabb, legösszetettebb, legmegosztóbb – de a könyv végére minden, de minden gonoszságát, aljasságát kitöröltem, megbocsátottam neki – mert talán hihetetlen, de bizonyította, hogy nagy és nemeslelkű.
Ha tini lennék, azt is megírnám, hogy szerelmes vagyok a könyv férfi szereplőibe. De mivel komoly felnőtt nőnek számítok, csak annyit írok, Baricco-szavaiba vagyok szerelmes, az ő történetmesélésébe, kivetített belső gondolataiba…

Csodálatos regény – azért fontos számomra, mert benne Baricco beteljesedett életeket, sorsokat tárt elénk, olyat, amilyenre én is, te is, bárki, azaz mindannyian vágyunk, és akarhatunk.

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

                                                            __
Két mű jutott még eszembe: Tabucchi: Rebus c. novellája (ami film is: https://www.comingsoon.it/film/rebus/5289/scheda/
– és még egy film, mely az olaszországi csizmát átszelő sztráda építését meséli el – a kezdeteit, ahogyan elindult a kezdeményezés – nagyon szép film, aminek sajnos elfelejtettem felírni a címét, vagy, ha fel is írtam, elveszthettem, ui. akkor éppen egy Nápoly-Capri utazáson voltam… @Tilla – te tudnál ebben segíteni, mi is lehet ez a film?
                               

Idézetek:

„Az igazi tehetség abban mutatkozik meg, ha valaki már akkor birtokában van a válasznak, amikor a kérdések még meg sem fogalmazódtak.” (40.o.)

„…elmagyarázta, az egyenes vonal szépsége utolérhetetlen, mert benne oldódik fel minden kanyar és minden veszély, egy szelíd és igazságos rend nevében. Erre a dologra csak az utak képesek, folytatta, de az életben nincs ilyen. Mert az emberek szíve nem egyenesen ver, és talán nincs is rend a járásukban. Azután már nem szólt többet, és sokáig csendben volt, azon tűnődött, honnan vette ezeket a szavakat.” (65. o.)

„A sokkoló hangzavarban az emberek magukra maradtak a gondolataikkal, arra kényszerülve, hogy a legtökéletesebb semmittevésben töltsék a perceket, melyekről utóbb bebizonyosodott életük utolsó pillanatai voltak.” (77)

„Fogalmunk sincs, hogy amikor meghal egy teremtmény, mennyi dolog hal vele.”
(85.old)

„Évekkel ezelőtt tanultam meg egy ködös éjszakán, az apám mellett, hogy az az egyetlen igazi út, mely a dolgok szívébe visz el, az idő lélegzetéhez. Most már tudtam, hogy ott él bennem is, csak nap mint nap ki kell hantolnom az élet törmelékei alól.”
127. oldal

"Az emberek élnek, az évek telnek, de az éveknek csak egy töredékében élnek igazából, akkor, amikor azt tehetik, amiért megszülettek. Akkor és ott boldogok. A maradék idejüket elmúlatják: várnak vagy emlékeznek. Ha várakozol vagy emlékezel, nem vagy sem szomorú, sem vidám. Szomorúnak tűnsz, pedig csak várakozol vagy emlékezel. Nem szomorú az, aki vár, vagy aki emlékezik. Egyszerűen csak messze jár.” (147)


2016.12.27. 14:27 Gelso

Alessandro Baricco: Tengeróceán

 

Alessandro Baricco: Tengeróceánto_933.jpg

 

Ezt a könyvet nem elég egyszer elolvasni, sem kétszer…
Baricco egy varázsló, a szavakat varázsigével tölti fel, és ezáltal a szavaknak olyan távoli értelmet társít, hogy teljesen természetesen kapcsolódnak össze olyan szavak pl. mondatokban, bekezdésekben, fejezetekben, hogy az egyszeriben téged is elvarázsol…
mellette természetesen ott az ő (mondhatni szerencsés) segítője a Tenger, amelynek ihletésére, miközben a tenger hullámai a lábát nyalogatják, csak úgy potyognak ki a furábbnál furább szereplők, és kerekednek furábbnál furább történetek, helyzetek.
Olyan érzést kelt benned, mint amikor állsz a tengerparton, és jön egy nagyobb hullám, ami nem kap el, de arcodon érzed a „vízszikrákat”, nyelveden, orrodban a só ízét, esetleg, ha nyitva a szemed, érzed a só csípését és marását – hát így vagy és lehetsz részese egy Baricco novellának, regénynek?
Én ezt varázsírásnak nevezem, egyrészt a különlegesen megkapó szóhasználata miatt: ezekből a szóesszenciákból állítja össze (nekem) (és nektek is) azt a Baricco-parfümöt, amelyet Oceanomare-nak nevezett el…
…másrészt is amiatt, hogy a a tengerrel kapcsolatos (v)iszonyomat kezdi megváltoztatni…
Szép. Még fogom olvasni.

@Youditta Baricco életmű kihívásához.


2016.12.12. 12:04 Gelso

Otfried Preußler: Torzonborz, ​a rabló (Torzonborz 1.)

Otfried Preußler: Torzonborz, ​a rabló (Torzonborz 1.)

torz.jpg

 Ez egy nagyon helyes könyv, és a rabló miatt kicsit Rumcájszra emlékeztetett, de Vitéz Lájszló és barátja visszahozták a még régebbi klasszikus mese-, és vásárihangulatot.
Ugyanakkor a barátjával, Paprika Jancsival kóborolva meg két mai kisfiú kódorgásai jelentek meg előttem… szóval eszméletlenül kortalan, maximálisan élvezhető, kacagtató, izgalmas. A mese elemeiben is bővelkedik, így amellett, hogy telnek az események, mégis egyszerre érezzük pl. a mostani életünkben és pl. a mese világában is magunkat. Ez számomra igen érdekes élmény volt.
Nagyon kedveltem a humorát, a rabló és a varázsló szerepeltetése miatt inkább fiús könyvnek véltem, de ez nem így van, mert egy alkalommal hazafelé a buszon olvastam, mellettem egy 6-7 éves szőke copfos, rózsaszín hátizsákos kislány üldögélt, és végig lopva szemlélte mit is olvashatok. Minden rajzot megnézett, úgyhogy egészen biztos, hogy lányok kezébe is odaadható, mivel humoros, mesés, fordulatos, élvezetes olvasmányélményt jelent.
Mindenképpen alsós, kisiskolás gyerekeknek ajánlom, talán nagycsoportosaknak is felolvasásra.
Az illusztrációk aranyosak, tükrözik a mese vidám hangvételét, és a rabló/varázsló borzas, rémisztő alakját, reszelős hangját. Kedves és szép kis könyv.

 


2016.12.12. 12:02 Gelso

Pászti Amina: Glóbi ​kalandjai

Pászti Amina: Glóbi ​kalandjai

glob.jpg

Aranyos és mindenképpen fontos könyv – nem baj, ha sok ilyen van és lesz a témában.
Azt hiszem, a legfontosabb manapság érzékennyé és probléma iránt fogékonnyá tenni a gyerekeket – bármilyen könyvben egy-két mondat is elég, ha ez az ébresztés megtörténik.
Ez a figura aranyos, kedves, játékos és szeretetreméltó – akit nemcsak azért, mert bajban van a környezetszennyezés és a felelőtlen emberi magatartás-hozzáállás miatt, hanem mert apátlan-anyátlan árva, akinek még talán igazi szülinapja sincs – sajnálni is lehet.
De szerencsére minden jól végződik a könyvben, ui. amellett, hogy jó szívvel és kedves lélekkel, kezdeményezően és építően oldanak meg problémákat (Trabant Tóbiás), még az is kiderül, hogy Glóbi nem szomorkodhat, mert igenis van a Földnek szülinapja!
Örülök, hogy elmesélhettem a kisebb fiamnak.

(a Kukamanó-s sztori nekem mondjuk eléggé ijesztő…)

 

 

 

 


2016.12.11. 16:19 Gelso

Alessandro Baricco: Mr. ​Gwyn

Alessandro Baricco: Mr. ​Gwyn

gwin.jpg

 Baricco é un vero truffatore… a szó nemes értelmében.
És én nem is tudom kinek higgyek valójában?
Az első 100 oldalon halálra idegesített a stílusa, sokszor untam, csak találgattam, mit olvasok? Aztán kezdett nagyon érdekelni, különös érzés vett körül és kevert össze: nem vártam, hogy olvashassam, mégis, amikor belekezdtem, észrevétlenül repült az idő, és peregtek a lapok. Nem értettem, hogy-hogy érdekel, és hogy-hogy ennyire magához tud láncolni ez a könyv, ha amúgy meg nem vágyom az olvasására, ha nincs a kezemben???
Talán megsejtettem Baricco (és főhőse Mr. Gwyn) útkeresési dilemmáját; boncolgattam magamban azt a költői kérdést, hogy megéri-e manapság írónak lenni? Található-e még a „piacon” olyan rés, amit nem árasztottak el ilyen-olyan könyvek? Van-e még kiszolgálatlan, szűz olvasói terület, ahol szerencsés esetben még olvasói érdeklődés is jelentkezhet? Ahová pont Baricco könyveit sorakoztathatnánk fel? És ha már ott vannak, vajon a név, a cím, a borító, vagy a fülszöveg miatt veszik le a rétegolvasók?
Ezen felmerülő kérdések végett lett számomra fontos, és felejthetetlen ez a könyv.
Sajnos számomra (talán) nem ez a legfontosabb könyve, mindenesetre ha belefészkelődik a gondolataimba, akkor a gondolataim körötte forognak. Mr. Gwyn nem tűnik túl szimpatikus figurának, idegesített, hogy játszik velem, a bolondját járatja, sokszor éreztem inkább szélhámosnak, – (aztán amikor pl. a cédulákat szedegette fel a padlóról, vagy szépen becsomagolta a lapocskákat, vagy egy éjjel alatt megírta barátja könyvét, egyszeriben esendő emberré lett) – de most ahogy ezt leírom, én érzem magam kicsit szálhámosnak és árulónak…
Truffatore… ehhe…chi é allora il vero truffatore?

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

 

 


2016.11.27. 10:28 Gelso

Finy Petra: A ​fűszerkatona - Hét földrész meséi

Finy Petra: A ​fűszerkatona - Hét földrész meséi

 

fuszerkat.jpg

 Nem volt rossz, de nekem az A darvak tánca c. tematikus válogatása jobban tetszett – pedig a címe alapján legalább olyan sejtelmeset és titokzatosat vártam.
Ez is tetszett, de ebben nem volt annyi mese/rege/monda, ami magával vitt és elvarázsolt volna.
Továbbra is a mondák világát inkább az állatokkal kapcsolatosak idézik, (pl. A két bagoly esete, A hiúz és a harkály, Hogyan lett a strucc kopasz?, A lány és a bálna, Az életkígyó és a halálkígyó), de mindenek előtt az fogott meg és ragadott magával, ahogy átitatja a meséket a szeretet, együttérzés, empátia – ezek a sorokba beleszőtt, mindent átható pozitív érzések keltették számomra az igazi varázslatot.
Csak pár cím a kötetből, amit feltétlenül szeretnék időnként felidézni, újraolvasni, elővenni, érzéseket ébreszteni, katalizálni, továbbítani – szerteszét: Az öreg vízisikló, A macskatündér és a szegény asszony, A fűszerkatona, A rizsszellem, A rizsszellem titka, A mandulasziromból varrt ruha*, A jégtündér segítsége, A jégszarvas agancsa (ez kicsit karácsonykor is), A kenguru, aki a Holdra akart ugrani…..

Jelzők, amik megtetszettek és akár különleges színeikkel is különleges képet varázsoltak nekem:
hajnalfehér gólya, boglárkahajú vízitündér, rozmaringrét, mirtuszmező, földkéreg-barna, fakéreg-barna, sársötét, sudár, mint a hajladozó pampafű, vörös az ajka, mint a teabokor levelei, haja fekete csigákban örvénylik, mint égen a felhők, csípője ring, mint a flamingó tollpihéje,… stb.

* (ez a mese segített eszembe juttatni egy ügyes tanítványommal végzett közös munkát, egy mesefordítást, amellyel megnyertünk egy első helyet, ha jól emlékszem az OTDK-n olasz nyelvből – a mese címének a Narancsvirág-ot választottuk.)

 


2016.11.17. 23:05 Gelso

Cecelia Ahern: Ajándék

Cecelia Ahern: Ajándék

 

ca.jpg

Nem egészen ilyen jellegű könyvre számítottam, igazából nagyon idegesített a két főszereplő, nem tudtam egyet érteni Lou-val, de érdekes módon megértettem.
Nehezen, de megértettem. Nagyon sok ilyen ember van, akinek a munkája jelenti az igazi és valódi örömet – nem az egyéb olyan földi dolgok, mint család, emberi kapcsolatok.
Most az idő rövidsége miatt csak ilyen röviden, majd később hosszabban is próbálok gondolkozni – a kihívás teljesítése a nyakamon, ezért most csak ennyi.

Az olvasás @gab001 Cecelia Ahern kihívásához – köszönöm a kihívást.

 


2016.11.17. 22:07 Gelso

Alessandro Baricco: Novecento

Alessandro Baricco: Novecento

ba-no.jpg

 

Szomorú vég, de ennek ellenére nagyon szerettem olvasni – tetszett az alapfelütés: zenész mesél zenészről.
Elsősorban a szavaival, szövegfonással körém varázsolt nosztalgikus hangulatteremtéssel kerített most hatalmába Baricco.
Különösen tetszett a sorok olvasása közé becsempészett zeneiség – a drámaisága ellenére úgy éreztem, keringőzöm.
Szép történet, olvassátok, nézzétek.

@Youditta Baricco életmű kihívásához.