Varga Bálint: Amit végleg kitörölnél (Váltságdíj nélkül 2.)
Nem gondoltam volna, hogy egyes/több/sok/ennyire sok gyereknek gondja van a szüleivel…
Nagyon elkeserített ez a helyzet…
Remélem, nem ez a Magyar Valóság! Mert akkor tényleg gáz van.
Elképesztő, hogy ezeknek a gyerekeknek hányszor kellett fiatalkoruk ellenére helytállniuk, talpraesettnek bizonyulniuk, megoldást találniuk, vagy pusztán túlélniük!
Ebben az életkorban, 16-17 évesen, nem ez lenne a feladatuk: egy lelkibeteg anyáról gondoskodni, miközben helyt kell állni és bizonyítani az edzéseken meg a suliban? Vagy beteg, anyagi problémákkal küszködő, kilakoltatott édesapáról gondoskodni, főzni még a család többi tagjának? Vagy inkább láthatatlannak bizonyulni, mint mindennapos kamaszökörségekkel tetézni a szülők testvére egészségügyi állapota és betegsége miatti gondjait? Vagy tehetségét és pénzügyi ismereteit édesapja megmentésére és hazahozatalára összpontosítani?
Nem találtam a helyemet a regényben; nagyon remélem, hogy nem kényszerülnek az én gyerekeim hasonló feladatok, problémák és kihívások teljesítésére. Mindenesetre dicséretes a helytállásuk, az összetartásuk, egymásról való gondoskodásuk, odafigyelésük, talpraesettségük, lelki erősségük, kitartásuk stb. Én nem tudom, mikor adtam volna fel…
A szereplőket szimpatikusnak és kitartó-nemadomfel-jellemüket követendőnek és példaértékűnek találtam. Én, azt hiszem, sokszor elveszettnek, kétségbeesettnek, ijedtnek éreztem volna magam megoldáskeresés, vagy küldetésteljesítés közben.
Végig gondolkoztam, hogy kit is választhatnék kedvenc szereplőnek? Nem volt könnyű a választás…végül magam is meglepődtem, hogy a végig idétlen kamaszhóbortjairól, hülyeségeiről, ökörködéseiről híres, sokszor kissé lúzer Maxra esett a választásom. Példaértékű, ahogyan mellette áll a barátainak, segítőkészsége, és a szándék, hogy ne okozzon még ő is gondot az amúgy is gondokkal teli szüleinek…
Természetesen a többi szereplőit is kedveltem valamiért, Zolit önálló élni-képességéért. El nem tudom képzelni, hogy ilyen egyedüliként önállóan fenn tudjam tartani magamat, és emellett tanuljak, saját felelősségre tőzsdézzek, és nem mellesleg támadók elől menekülve mentsem apámat?
Domi kötelességtudó alakját sem felejtem el egyhamar. Ahogyan szó nélkül, pusztán anyja iránti szeretetből tőle telhetően megkísérelte megoldani anyjához kapcsolódó problémákat, és emellett töredelmesen járt úszóedzésekre, vásárolt, látta el magát (és anyját) kajával, egyszerűbb ételeket is megfőzve.
Zsófi talán a legkeményebb és legerősebb köztük: elfogadván mostani helyzetét próbálja meg lelkileg túltenni magát azért, mert ártott egy testvérének, majd segíteni édesapját a gyógyulásban, amellett pedig egy felnőtt háziasszony-módjára gondoskodik a többi testvéréről, és segíti odaadóan a barátait.
A könyvben szereplő főhősök számomra még elképzelhetőek, de a köréjük font kalandok már kevésbé.
Végig vacilláltam a 4 vagy 5 csillag közt, és hogy a zsűripontot megadjam-e vagy sem?
Talán az utolsó 100 oldal segített dönteni – rajtam nem fog múlni a könyv döntős-listára kerülése.
A hezitálásomat a csillagok ill. a 0 vagy 1 között végül a nyomozó házaspárnak köszönhetően fejeztem be és lett végleges a döntésem. Tibi bá' és Saci néni igazi embertündérek, miattuk is érdemes volt elolvasni ezt a könyvet…
@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.
Ajánlott bejegyzések: