Szabó Borbála: Nincsenapám, seanyám
Kb. az első feléig nagyon tetszett a könyv, haladós, érdekelt, aztán elült a sodrás, és a kedvem is, hogy kinyissam – nem azért, mert nem jó könyv, hanem azért, mert nagyon negatív hangulatot teremt.
…csak az empátiámat növelte Bori iránt…
Azóta is más egyéb sem foglalkoztat, mint elképzelni ezt az ördögi, ezt a kilátástalan helyzetet. Miért olyan elképzelhetetlen és ugyanakkor lehangoló dolog szem előtt látni egy kamasz lány mindennapjait, akit lelketlen, önző, bunkó, szívtelen felnőttek vesznek körül? Hogy lehet elviselni egy olyan életet, amikor érzed, hogy egyedül vagy, és a mikrokörnyezetedben élő felnőttek közül senki sem szeret? Csak áltatják, és nyugtatgatják magukat azzal, hogy tetteikkel érte vannak és cselekedeteik csak Bori javát szolgálják…
De persze ezek – és ezzel ők tisztában is vannak – csak légből kapott, hamis buborékok: még a szivárvány sem csillan meg rajtuk, de amint kifújják őket a szájaikból már meg is semmisülnek, mert kipukkasztja őket a hazugság.
Az anya érzelmi zsarolása, az apa vaksága, a nagyi sorozatos szemhunyása, a testvér vakszerencséje és a félnótás talált nevelőapa hagymázas szófosásainak fojtogatása…
Nekem már sok volt, és mint gyakorló szülőt felháborított – a gyerekes felnőttek nem ezért kapják azt a sanszot a sorstól, hogy lehessen gyerekük.
Gyerekkel lenni, gyerekkel élni, gyereket nevelni, nem egyfajta pótcselekvés a napi teendőink mellett. A gyerek nem van és ott van, akit „jé, észreveszünk”…
A gyereket szeretjük, a gyereket neveljük, a gyereket szeretjük, a gyereket megvédjük, a gyereket szeretjük, a gyereket akarjuk, a gyereket szeretjük, a gyereket tanítjuk, a gyereket szeretjük, a gyereket szeretjük, szeretjük, szeretjük, szeretjük…
Szégyelltem magam a regény felnőtt szereplői helyett, a hisztérika-alkoholista édesanya, az alkoholizmusa miatt nevetséges mostohapótapa, a szerelemtől ellehetetlenedett édesapa, a szemét testvér, a megalkuvó, mindent elmismásoló nagymama…
Felzaklatott ez a könyv, félelmet keltett Bori szobája az egyre beszűkülő falaival…
Némi reményt, némi, ideiglenes reményt egyfajta kilábalásra a macska-duett hozta – hála érte Dezső és Frici kettősének…
@meseanyu Merítés-díj / ifjúsági irodalom (2016) kihívásához.
Ajánlott bejegyzések: