HTML

egyperces mondatok avagy frasi sparse e ritrovate

Egyperces mondatok azért, mert nincs sosem sok időm, terveim szerint pár szóban foglalok össze valamit a napokból. Frasi sparse azért, mert lehet hogy ezzel jó témát találok - Petrarca "rime sparse" nyomán, és frasi ritrovate azért, mert talán egy ilyen megtalált mondattal egy-egy régi-új vagy valamilyen emléket húzok elő, Tabucchi "hangok jönnek valahonnan, nem tudni honnan" nyomán. "Può succedere che il senso della vita di qualcuno sia quello, insensato, di cercare delle voci scomparse, e magari un giorno di crederle di trovarle, un giorno che non aspettava più, una sera che è stanco, e vecchio, e suona sotto la luna, e raccoglie tutte le voci che vengono dalla sabbia." (da Si sta facendo sempre più tardi)

Friss topikok

Linkblog

2017.01.05. 11:25 Gelso

Alessandro Baricco: Harag-várak

Alessandro Baricco: Harag-várak

haragv.jpg

 Amikor elolvastam, első gondolatom az volt: „Segítség!” – de nagyon hamar megjelent előttem Hector Horeau Abelberg-kórházbeli alakja, így hát inkább csöndben maradtam, és ismét nekiestem, itt-ott felütve, keresgélve, szereplőket kapcsolódó részeket…
Akkor pedig úgy éreztem magam, mint aki egy egyszínű, „képnélküli”, esetleg minimális színátmenettel rendelkező puzzle-ban rakosgatja az odaillő részeket, és nagyon sok próbálkozás is adódhat egy-egy részhez… és látom magam előtt, hogy erőltetek egy-egy helyre egy-egy olyan részletet, amelynek valójában színárnyalatában és átmenetében nem vagyok igazán biztos, vagy a szemem nem jó, színben, alakban odaillőnek vélem, mégsem fér, mégsem illik… de azért erőltetem, mert hátha… aztán eszembe jut, hogy ezt a megközelítést is a legjobb elfelejteni…
…aztán egy következő ilyen puzzleolvasáskor eszembe jut, hogy ebben a történetben egyedül Jun létezett igazából, a többiek a kis (itt is) kék, Amerikával végződő könyv szereplői, akik teljes vagy életük bizonyos szakaszát egy kitalált helyhez kapcsolódva élik – mindannyian befejezetlen, soha be nem teljesedő történeteiket.
…sajnos elégedetlen vagyok, mert ismét puzzleolvasás következik, és akkor meg azt találom magamnak mondani, hogy itt mindenki létező személy, kivéve Junt, aki minden szereplőnek az életének a része, de olyan, mint egy csuszamlós halacska, aki, mikor azt gondolod, már a tiéd, a markodban van, hirtelen kicsusszan és jöhet újra az érette való küzdelem, vagy még inkább a napsugár egy része, aminek a megérintéséért, megtapasztalásáért minden szereplő vágyakozik, hogy fényt lopjanak, ha csak egy kis időre is reménytelenül boldogtalan, kilátástalan, lehangoló, lemondásokkal teli, szomorú életükbe, amelyben az álmok hoznak egyedül fellélegzést, meg ez a kis elragadásnyi időre övéké fénysugárka: Jun, amely, bár tudják, ideiglenes, mégis imádkoznak azért a kis pillanatért, hogy valamilyen módon része legyen életüknek.
…de ismét tévedek, és végleg lesöpröm a sakktáblámat – ismét üres. Itt minden inkább sínpályákon fut, párhuzamosan, sosem összeérően, Rail Úr, sajnos az ön sorsát neve pecsételte…
Bámulom a fekete-fehér kockákat fejem üres, de tele vagyok érzéssel – amely tömény melankólia – az a vékonyka, érzékeny, szomorkás hangulat, amely úgy kell az embernek, mint egy falat kenyér, mint egy portugál fado dallamába merülve tévelyegni egy ismeretlen helyen, mint elkísérni a kikötőbe és feltenni egy hajóra egy ismerőst, és miután elmegy csak bámulsz a végtelenbe és amelybe olyan jó ellenni, mint egy hatalmas, boglyas felhőben lebegve…
…és amelybe betolakodnak Calvino mesebeli szereplői… és álomba merülök… végre.

de igazából nem tudom

„mind csak egy nem várt megálló vagyunk”

@Youditta Baricco életmű kihívásához.

 

http://www.didaweb.net/dismisura/articolo.php?a=1&f…

https://pierpy86.wordpress.com/2008/10/02/per-tutti-que…

"Und wir, die an steigendes Glück
denken, empfänden die Rührung,
die uns beinah bestürzt,
wenn ein Glückliches fällt."

"E noi che pensiamo la felicità
come un’ascesa, ne avremmo l’emozione
quasi sconcertante
di quando cosa ch’è felice, cade."

"És mi, az egyre növő boldogság
álmodói, mi úgy hatódnánk
meg, már szinte a döbbenetig,
mint, ha lehull, ami boldog."
(Szabó Ede)

http://www.magyarulbabelben.net/works/de/Rilke,_Rainer_…-DieSiebente_Elegie/hu/9959-Duin%C3%B3i_El%C3%A9gi%C3%A1k_-Ahetedik_el%C3%A9gia

http://art-bin.com/art/oduinocontents.html

 

Egy fado nekem! :-)
https://moly.hu/karcok/739537

Saudade.
     Vágyakozás az idő után, amikor az ember gyermek volt, amikor a napok egymásba folytak, és a múlandóságnak semmi jelentősége nem volt. Az a „szeretve lenni” állapota, amelyet az ember soha többé nem talál meg. Az az odaadás, amelyet az ember egykor megélt. Ez mindaz, amit az ember nem képes szavakba foglalni.
(Nina George: Levendulaszoba, 155. oldal)

SAUDADE portugál szó, jelentése lefordíthatatlan egy szóban, kifejezésben.
Fájdalmas vágyódás valami után, amit szeretsz, vagy szeretnél, de elveszett – a fado zenéjében kifejeződő keserű, szenvedélyes érzés, amelyben egyszerre van benne a vágyódás, hiányérzet, szomorúság és fájdalom, a szerelem és a boldogság keresése.

A Wikipédia mondja a fado-ról:

A fado melankolikus zenei műfaj, egy énekes (fadista) adja elő egy portugál gitár (guitarra) és egy spanyol gitár (violão) kíséretével. Hazája Portugália, kialakulása az 1820-as évekre tehető. Az UNESCO kormányközi bizottságának VI. ülésén, amelyet 2011. novemberében Indonézia Bali szigetén tartottak, a portugál fado zene felkerült a szervezet szellemi kulturális örökségeket tartalmazó listájára.

A fado életérzése a portugál saudade szóval jellemezhető, amely egyszerre jelent vágyakozást, nosztalgiát, szomorúságot, fájdalmat, de egyben a szerelem és a boldogság lehetőségét is. A fado szó etimológiailag a latin fatum, 'sors' szóval van kapcsolatban. Valószínűleg afrikai rabszolgák és portugál tengerészek hagyományos zenéjéből formálódott, arab hatással. Más elképzelések szerint a brazil lundum és modinha stílusokból jött létre.

Két stílusváltozata él: a populárisabb, szórakoztatóbb lisszaboni és a kifinomultabb coimbrai. Előbbi az első ismert fadoénekes, a 19. század első felében élt Maria Severa művészetéből alakult ki; utóbbi pedig az 1920-as, 30-as években, az addigi fado erőteljesen stilizált változataként, Artur Paredes és fia, Carlos Paredes gitárművészek keze alatt.

A műfaj legismertebb előadója Amália Rodrigues (1920–1999) volt.

Itt hallgathatunk bele egy fado-ba és az életérzésébe:

https://www.youtube.com/watch?v=ku_WZoTtT8Q&feature…

 

komment


süti beállítások módosítása