Alessandro Baricco: Tengeróceán
Ezt a könyvet nem elég egyszer elolvasni, sem kétszer…
Baricco egy varázsló, a szavakat varázsigével tölti fel, és ezáltal a szavaknak olyan távoli értelmet társít, hogy teljesen természetesen kapcsolódnak össze olyan szavak pl. mondatokban, bekezdésekben, fejezetekben, hogy az egyszeriben téged is elvarázsol…
mellette természetesen ott az ő (mondhatni szerencsés) segítője a Tenger, amelynek ihletésére, miközben a tenger hullámai a lábát nyalogatják, csak úgy potyognak ki a furábbnál furább szereplők, és kerekednek furábbnál furább történetek, helyzetek.
Olyan érzést kelt benned, mint amikor állsz a tengerparton, és jön egy nagyobb hullám, ami nem kap el, de arcodon érzed a „vízszikrákat”, nyelveden, orrodban a só ízét, esetleg, ha nyitva a szemed, érzed a só csípését és marását – hát így vagy és lehetsz részese egy Baricco novellának, regénynek?
Én ezt varázsírásnak nevezem, egyrészt a különlegesen megkapó szóhasználata miatt: ezekből a szóesszenciákból állítja össze (nekem) (és nektek is) azt a Baricco-parfümöt, amelyet Oceanomare-nak nevezett el…
…másrészt is amiatt, hogy a a tengerrel kapcsolatos (v)iszonyomat kezdi megváltoztatni…
Szép. Még fogom olvasni.
@Youditta Baricco életmű kihívásához.
Ajánlott bejegyzések: