Alessandro Baricco: Mr. Gwyn
Baricco é un vero truffatore… a szó nemes értelmében.
És én nem is tudom kinek higgyek valójában?
Az első 100 oldalon halálra idegesített a stílusa, sokszor untam, csak találgattam, mit olvasok? Aztán kezdett nagyon érdekelni, különös érzés vett körül és kevert össze: nem vártam, hogy olvashassam, mégis, amikor belekezdtem, észrevétlenül repült az idő, és peregtek a lapok. Nem értettem, hogy-hogy érdekel, és hogy-hogy ennyire magához tud láncolni ez a könyv, ha amúgy meg nem vágyom az olvasására, ha nincs a kezemben???
Talán megsejtettem Baricco (és főhőse Mr. Gwyn) útkeresési dilemmáját; boncolgattam magamban azt a költői kérdést, hogy megéri-e manapság írónak lenni? Található-e még a „piacon” olyan rés, amit nem árasztottak el ilyen-olyan könyvek? Van-e még kiszolgálatlan, szűz olvasói terület, ahol szerencsés esetben még olvasói érdeklődés is jelentkezhet? Ahová pont Baricco könyveit sorakoztathatnánk fel? És ha már ott vannak, vajon a név, a cím, a borító, vagy a fülszöveg miatt veszik le a rétegolvasók?
Ezen felmerülő kérdések végett lett számomra fontos, és felejthetetlen ez a könyv.
Sajnos számomra (talán) nem ez a legfontosabb könyve, mindenesetre ha belefészkelődik a gondolataimba, akkor a gondolataim körötte forognak. Mr. Gwyn nem tűnik túl szimpatikus figurának, idegesített, hogy játszik velem, a bolondját járatja, sokszor éreztem inkább szélhámosnak, – (aztán amikor pl. a cédulákat szedegette fel a padlóról, vagy szépen becsomagolta a lapocskákat, vagy egy éjjel alatt megírta barátja könyvét, egyszeriben esendő emberré lett) – de most ahogy ezt leírom, én érzem magam kicsit szálhámosnak és árulónak…
Truffatore… ehhe…chi é allora il vero truffatore?
@Youditta Baricco életmű kihívásához.
Ajánlott bejegyzések: