Sjón: A macskaróka - Népi történet
Nagyon szép és különös hangulatú mese vagy igaz történet a messzi és zord időjárású Izlandról.
Szeretem az ilyen történeteket, ahol minden a maga helyére kerül; a jó elnyeri méltó jutalmát, a gonosz meg megbűnhődik – egyszer. Sajnos sosem éppen idejében, hanem amikor úgy fordul a sors.
Ez a történet (vagy mese) is ezt bizonyítja, és azt, hogy a sorsától senki sem futhat el – amit rá mért a sors, az előbb-utóbb utoléri és megtalálja.
Különösen szép a fordítás, nagy szépélvezet volt olvasni. Átadta az északi tájak szomorkás, befelé-forduló, kissé magányos, kívül jéghideg-bent kávéforró hangulatát, ahol az emberek inkább megvannak maguknak, titkaiknak és életüknek.
Ezt az amúgy emberekkel is csak lassan megmozgatott, mozdulatlan téli világot még a vidék állataival népesíti be (hófajd, sólyom, pisztráng, aranylile, poszméh, mezei egér, póling, víztaposó – ez egy madár stb.) és teszi minél valószerűbbé még tájleírásokkal is (festőien plasztikus ahogyan olvad a hó, csordogál a patak az olvadó jég alatt) az amúgy mesebeli vagy misztikus macskaróka alakját.
https://moly.hu/idezetek/430900
Nagyon tetszik az eredeti címválasztás, sokszor örülök a kifejező címnek, és ennek megfelelő magyar cím kiválasztása.
A regény végén Fridrik ír egy levelet a barátjának, amelyben teakeveréket küld annak édesanyjának: kakukkfű, legyezőfű, tejoltófű, nyírfalevél szárított keveréke van benne.
https://moly.hu/idezetek/453671
Különösen megfogott Fridrik és Halfdis/Abba/Laufey közti sajátosan bensőséges 'kapcsolata'.
A könyvet az A year of reading the world @encus625 kihívása keretében olvastam el.
Kedvenc idézetem:
„Mallarmé olyan hatással van rám, mint a szem tükrében visszaverődő virágzó zelnicebokor, mint illatozó zsebkendő, vagy a lassú patakban fürdőzőnek vállára telepedő szitakötő.” (118. oldal)
Ajánlott bejegyzések: